Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

Pillangók

Megérkeztünk abba parkba, ahol általában az unalmas perceimet szoktam tölteni. Hosszas keresgélés után végre megtaláltuk azt a helyet, ahova letettük a piknikes cuccokat. A kezemben lévő lepedőt leterítettem a frissen levágott fűre, majd leültünk s kipakoltuk a szendvicseket és a friss gyümölcslevet. Mindeközben folyamatosan beszélgettünk egymással, ezáltal jobban megismerve őt. Sok közös volt bennünk és még az érdeklődési körünk is azonos. Szereti a thrillert, de néha ő is szokott romantikus filmeket nézni. Imádja a cicákat. Van is neki egy, akit Pihének hívnak. Mutatott róla képeket, meg videókat és nagyon aranyosnak találtam a kis gombócot. Meg is beszéltük, hogy egyszer elmegyek hozzá csak is azért, hogy megmutassa kis kedvencét. Kedvenc színe a kék, illetve imád sütni, főzni, illetve videójátékozni.

Elég hosszasan beszélgettünk, ettünk, ittunk, míg a nap elkezdett lemenni.

- Imádom a naplementét nézni. Olyan szép ilyenkor az ég- mondtam.

- Én jobban szeretem a napfelkeltét. Tudod, reggelente korán szoktam felkelni, hogy elmenjek futni, és olyankor mindig látom, ahogy a napsugarak előbukkannak a hegyek mögül. Egyszer azt is megnézhetnénk közösen. Legalább kimozdulsz otthonról- nevetett.

- Megbeszélve- felé nyújtottam a kisujjam. Boldogan viszonozta a gesztust, és ígéretet tettünk, hogy reggelente elmegyünk futni. Bár nem nagyon szeretek futni, de nem szeretek dolgokat visszautasítani- viszont ideje mennünk, lassan semmit sem fogunk már látni- szépen összepakoltunk, és elindultunk hozzánk. Útközben besötétedett, szinte az orrunk hegyét nem láttuk. A lámpák nem adnak elég fényt, ezért van ilyen sötét a mi utcánkban. Egyszer majdnem el is botoltam, szerencsére ő gyorsan kapcsolt és "megmentett" attól, hogy eltaknyoljak. Alig győztem megköszönni. Hozzánk érve a konyhában lepakoltuk a cuccokat, ő pedig hazament.

Másnap délelőtt sokáig tudtam aludni, mivel volt semmi dolgom. Csak is a pihenés. Ez kellett most nekem. Meg egy jó meleg nyugtató fürdőzés. És finom kaja, amit csináltam ebédre. Olyan jól elvoltam egész nap, mikor eszembe jutott, hogy nekem ma vissza kell mennem a kollégiumba. Igaz, csak húsz percre voltam tőle, de voltam olyan hülye és nem néztem az időt, így mikor ránéztem az órára, este nyolcat mutatott. "Francba"

Gyorsan összepakoltam a cuccomat, és mentem is kedves szobatársamhoz. Ráérősen ballagtam a szobánk felé. Nem volt kedvem azzal az őrülttel találkozni, elrontaná a békés, nyugodt, boldog napomat. Lassan lenyomtam a kilincset. Furcsa módon sötét volt a szobában. Meg is lepődtem, mikor beljebb mentem. Lepakoltam az ágyamra a cuccom, és felkapcsoltam a lámpát. Egy kisebb szívrohamot kaptam, amikor megláttam Minhot az ágya szélén ülni.

- Jézusom, de hülye vagy- kaptam a kezem a szívemhez. Ő csak nézett maga elé, karba tett kézzel- Mióta ülsz így a sötétben?- ültem le.

- Semmi közöd hozzá- mormogott. Úgy látszik nincs jó kedve.

- Történt valami?- érdeklődtem.

- Mondjuk azt, hogy egész hétvégén nem aludtam olyan jól.

- Te? Nem aludtál?- pedig imád aludni.

- Ahogy mondod- befeküdt az ágyába, és magára húzta a takarót.- Mostmár hagynál aludni?

- Ömm...eddig is azt csináltam volna, ha nem hoztad volna rám a frászt- vontam meg a vállam. Esküszöm, néha nem tudom eldönteni, hogy mikor gurul el a gyógyszere. Nem lehet kiigazodni rajta.

Másnap reggel megvártam Minhot és együtt mentünk be az egyetemre. Most kivételesen normálisabban viselkedett, mint tegnap. A terembe érve a többiek egyből odajöttek hozzám, és letámadtak a kérdéseikkel.

- Hogy vagy?

- Ugye most már jobban vagy?

- Mi történt?

- Nem csak színleltél, ugye?

Meg is lepődtem, hogy mindenki utánam érdeklődik. Furcsa érzés volt. Minho után néztem, aki unottan elment mellőlem, és a többieket kikerülve leült a leghátsó sorba. Rosszul éreztem magam, de nem tudom miért. Nem volt jó érzés így látni őt. Megráztam a fejem, és inkább a többiekre koncentráltam.

- Következő órán folytatjuk. Viszontlátásra!- köszönt el a tanárunk. Most lesz egy 45 perces szünetünk, szóval úgy döntöttem, hogy kimegyek az udvarra és ott megebédelek. Összepakoltam a cuccom, majd elindultam kifele. Kiérve megláttam a barátomat a padon ülve. Boldogan csatlakoztam hozzá. Megbeszéltük, hogy miután végeztem itt az egyetemen utána elmegyünk kávézni valahova a közelbe.

Kávézás előtt elkísért a kolihoz, mivel le akartam pakolni a felesleges dolgaimat.

- Gyere fel nyugodtan- szerencsére nálunk nem nézték, hogy kit/mit viszünk fel a szobánkba, így akár bárki beléphetett hozzánk. Megkínáltam süteménnyel, amit még én készítettem vasárnap. Egyszer csak meghallottuk, ahogy valaki megpróbálja a kulcsát betenni a zárba. Egymásra néztünk. Az ajtó nehézkesen kinyílott és egy Minho lépett be rajta. Nem kell mondanom, eléggé meglepődött, mikor meglátta a barátomat, ahogy ott eszik az asztalomnál.

- Ez meg ki?- kérdőn nézett rám és rámutatott a fiúra.

- A barátom- mutattam be.

- Barát?- ekkor jöttem rá, hogy ez így eléggé félre érthető volt.

- Mármint, barát, barát. Érted. Tudod....- dadogtam össze-vissza. Barátom felé fordultam segítség képpen. Ő azonnal vágta, és már mutatkozott is be a szobatársamnak.

- Szia! Kim Seungmin vagyok- nyújtotta a kezét, hogy kezet fogjanak, de Minho csak flegmán felröhögött.

- Lee Minho a becses nevem. Amint látod, Jisungnak vagyok a Szobatársa- ahelyett, hogy kezet fogott volna Minnel, kikerülte őt és elment mellette, egyenesen az ő térfelére.

- Ne is foglalkozz vele- mondtam barátomnak.- Ő mindig is ilyen. Én sem kedvelem-suttogtam. Valószínűleg Minho is hallotta, mivel egy gyilkos pillantást vetett rám. Ezután a kis találkozás után végre eljutottunk abba a kávézóba, amit kinéztünk.

Ez lett a törzshelyünk. Szinte minden nap ide jártunk megbeszélni a dolgainkat. Nagyon jó barátra tettem szert, és végre úgy érzem, hogy megbízhatok valakiben. Olyan érzés, mintha egészen kiskorunk óta barátok lennénk.

Minhoval nem változott a helyzet, sőt, mióta Seungminnel sokkal több időt töltök, kicsit megváltozott a viselkedése felém. Bunkóbb lett, szinte mindenbe beleüti az orrát.

- Nem tetszik nekem ez a Seungmin gyerek- mondja minden egyes alkalommal, amikor megemlítem neki a találkozónkat. Nem értettem miért mondja.

Aztán, az egyik nap egy igen érdekes pletyka kezdett el terjengeni az egyetemen.