Sensei, miért nem szeret? [Kakashi ff.]

31. rész

*nyolc hónappal később*

- Amaya nem láttad a... - kiabált át a szobánkból a konyhába.

Eltelt nyolc hónap. Lassan megszületik a kisbabánk. És megtartottuk az esküvőnket is. Imádtam minden percét. Nagyon szép volt, na meg vicces. Mikor megkellett csókolnia háttal fordult a közönségnek és úgy csókolt meg, hogy ne lássák az arcát.

- Mit nem láttam? - sétáltam be hozzá.

- Csak a hokage kalapot kerestem - vitte ki a fogasra.

- Kész a vacsora. Megterítek és ehetünk - mentem vissza a konyhába és kinyitottam a tányéros szekrényt. Ahogy nyúltam a tányérért valami leírhatatlan fájdalom nyilalt a hasamba - áhh ez nagyon fáj - kapaszkodtam a pultba.

- Mi a baj, miért sikítozol? - szaladt be Kakashi - azt ne mond, hogy most.. - fagyott le.

- Deh - vettem gyorsabban a levegőt - nem bírom, rohadtul fáj - görnyedtem össze.

- El ne ess - kapott el - megyünk a kórházba - vett fel az ölébe.

- Fáj - szorítottam a ruháját.

- Már itt vagyunk, Sakura az irodájában igaz? - bólintottam - Sakura! - nyitott be - azt hiszem Amaya szülni fog.

- MIH?! - állt fel rögtön - hozzd gyorsan - ment ki előttünk egyenesen megint addig a szobáig ahol már voltam egy párszor - Amaya nagyon fáj? - kötötte fel a haját.

- Leírhatatlanul - ömlöttek a könnyeim.

- Kakashi szeretnél maradni? - vette elő a dolgait Sakura.

- Megvárom kint, mert én is rosszul leszek - na ennek örülök, hogy ezt mondja.

- Akkor szólnál a szüleinek? - vett elő egy hálóinget nekem.

- Megyek is - előtte még hozzám lépett - ügyes leszel, ez biztos - nyomott egy puszit az arcomra és megfogta a kezem, majd kiment az ajtón.

- Huh így jobb. Miért fáj ez ennyire? - kiábaltam. Elmondhatatlanul fáj.

- Mindjárt vége, nyugi. Gyere vegyük át a ruháidat. Csakis neked készítettem ezt a hálóinget. Lila, csak is neked - adta rám.

- Elmúlt - dőltem a párnák közé.

- Hát akkor kezdődhet a szülés - vette fel a kesztyűjét.

***

Végül másfél óra után megszületett a kislányom. Fájt, rohadtul fájt. De mindenkinél boldogabb vagyok most.

- Szólok az apukának - adta a kezembe a picikémet, aki rögtön abbahagyta a sírást - Azután a többiek is bejöhetnek - vette le a kesztyűjét.

- Mennyi az idő? - dőltem az ágy támlájának.

- Tizenegyóra múlt - ment ki az ajtón és jött be Kakashival.

- Mi lesz a neve? - vett elő egy pici könyvet Sakura.

- Mond ki te - dőltem a mellkasának és közelebb raktam hozzá a babánkat.

- Hatake Harue - nézte a lányunkat.

- De szép neve van - írta bele a könyvbe.

- Tessék - adtam a kezébe.

- Neh.. - sikított fel amin jót nevettem.

- Nem bánt - fogtam a kezére - Így. Olyan a haja mint neked - dőltem a vállára.