Sensei, miért nem szeret? [Kakashi ff.]

16. rész

*három év múlva*

Épp a küldetésekről szóló jelentéseket néztem át a konyha asztalnál. Gondolkodtam mit kellene csinálni Amaya születésnapjára, mikor valami hangos csapódást hallottam a szobámból. Úristen Amaya!

Amaya szemszöge:

Felébredtem. Tudom, most szoktak jönni azok a mondatok, hogy mi történt velem, meg hasonlók, de nem. Tisztán emlékszem mindenre. Akkor... már el is telt volna az a három év? Na de, várjunk. Hol vagyok?! Néztem le a zöld takaróra ami eltakarta a lábamat. Valamiért ismerős. Megpróbáltam felállni, hogy kimenjek de amint felakartam állni összeestem. Végülis, három évig szerintem meg sem mozdultam. Ahogy elestem rögtön nyílt az ajtó is, és belépett rajta a drága volt senseijem. Kicsit megváltozott.

- Amaya.. - próbálta kinyögni a nevem.

- Kakashi segítenél kérlek? - néztem rá aki meg sem bírt mozdulni az ajtóból.

- Mi? Jah igen persze - jött hozzám közelebb és visszaültetett az ágyra.

- Annyi mindent szeretnék kérdezni - néztem körül a szobában.

- Csak rajta - állt meg előttem.

- Először is.. várj egy kicsit megváltoztál - néztem rajta végig - a köpeny - álltam fel ismét, de mielőtt elestem volna Kakashi megfogott - annyira hiányoztál - öleltem át.

- Oh tudnád te mennyire hiányoztál nekem - húzott magához egyre közelebb - na mi az? Tetszik a köpenyem? - szólta meg ahogy elkezdtem megnézni a kezemmel mi az.

- A tükörbe. Megakarom nézni - mutattam rá a nagy tükörre a szobában.

- Gyere segítek - engedett el majd segített elmenni a tükörig.

- Semmit nem nőttem??! - akadtam ki - hát ez tiszta röhej, még, hogy az alvás segít nőni.

- Nem baj az - mosolygott és tartott tovább, hogy el ne essek.

- Most hogy nézlek az a köpeny túl ismerős - gondolkodtam el - haah úristen a szemed - fordultam meg és az arcára tettem a kezem - egyébként, hol vagyok?

- Na óvatosabban már, elfoglak ejteni - fogtam meg szorosabban a derekát - a köpenyem, hát tudod, én lettem a hokage - vettem le a vállamról és mutattam meg neki - a szememet pedig elvesztettem az egyik csatában de mindent elfogok mondani. És ha nem tűnt volna fel, három éve nálam lakol - mesélte el. Na az utolsó dolgon meglepődtem.

- Tessék? Akkor három évig csak hátráltattalak? - néztem rá szomorúan. Én teljesen azt hittem, hogy egy kórházban vagy a szobámban fogok ébredni. Nem Kakashinál.

- Dehogy is, ez eszedbe se jusson. Miattad váltam hokagévá, hogy megtudjalak majd védeni. És a szüleid mondták, hogy mit szólnék ha nálam laknál mostmár. Vagyis a sok küldetésük miatt biztonságban akartak tudni. Hazaköltözhetsz ha szeretnél - mondta szomorúan.

- És ha maradni szeretnék? - néztem inkább lefelé, nehogy meglássa, hogy zavarba jöttem.

- Annak nagyon nagyon örülnék - emelte fel finoman az államat, hogy egymás szemébe nézzünk. Hiányzott. Elmondhatatlanul hiányzott - szabad? - nézett az ajkaimra. Válaszul csak bólintottam és elkezdett közeledni felém, majd lassan lehúzni a maszkját.

- Hé Kakashi-sensei itt vagy? Sasukéval arra gondoltunk... - nyitott be Naruto. Ezek még mindig nagyon tudnak időzíteni - Amaya?! - kérdezte meglepődten - ohh - esett le neki a helyzet - inkább megvárunk kint.

- Még mindig tudják mikor kell bejönni. Ráadásul kopogás nélkül. Ezt kellett volna először megtanítanod dőltem rá a mellkasára.

- Lehetséges. De gyere, jobb ha kimegyünk. Addig ehetsz is valamit mert meghalhatsz éhen nemde? - csak bólogattam - és el kell mennünk szólni mindenkinek - vett fel az ölébe és kisétált velem a konyhába.

- Nahát a Csipkerózsika felébredt - gúnyolódott Sasuke.

- Ch nem kéne ilyeneket mondanod, mikor te is sírtál - tett le közben Kakashi az egyik székre - mi ez a sok papír? Ezt mondtad, hogy megehetem? - néztem rá.

- Dehogy. Ez csak, hát tudod a hokage munkám - vakargatta a tarkóját - Csináltam mizo levest. Maradj szedek neked.

- Hát nem mintha feltudnék állni - néztem át a két fiúra. Sőt, ők már nem fiúk hanem férfiak - mennyit változtatok három év alatt.

- Amayaa - ugrott a nyakamba Naruto - úgy hiányoztál nekünk. Nyugi, egy percig se hagytam Sasukét egyedül - ölelte tovább a nyakamat.

- Tényleg nem. Szó szerint már velem él, mert azt mondta míg fel nem kelsz nem hagyj egyedül. Egyébként Naruto jobb ha elengeded mert a hokage lecsap - intett a minket néző férfira.

- Le bizony - vett elő egy tálat a volt senseijünk.

- Nem érdekel, én régebb óta ismerem - de elengedett végül.

- Amúgy Boldog szülinapot - tette le elem a levest Kakashi.

- Mi? - kezdtem el azonnal enni.

- Ma lettél húsz éves és képes lettél volna átaludni? - kérdezte szórakozottan Sasuke.

- Jó na, nem tehetek róla - tettem le a tányért - ebből kérhetek még?

- Meg is etted? - esett le mindenki álla.

- Aludjatok ti három évig. Egy egész állatfarmot megennétek. Megoldom, hogy aludjatok csak szóljatok - fogadtam el az újabb leveses tálat.

Végül Kakashi elintézte a munka nagy részét, Narutóék pedig elmondták, hogy akartak egy szülinapi bulit. Megegyeztünk abban, hogy nem most rögtön hanem majd pár nap múlva.

- Be kellene mennem az irodába. Jössz velem? Közben beugorhatunk a szüleidhez. Most itthon vannak - még szép, hogy megyek.

- Rendben, ezer örömmel. De nem tudok menni még teljesen - állni már tudok, mondjuk. Megtanultam ismét állni.

- Nem nagy baj, majd én viszlek - pakolgatta össze a papírjait.

- Segítek - nyúltam a papírok felé - egyébként mostantól, hogy hívjalak, Hokage-sama?

- Isten ments. Tőled nem akarom azt hallani - nézett rám teljesen komolyan.

- Oké oké, meg se szólaltam - tettem fel a kezeim védekezés képpen.

- Oké kész is van - tette egymásra a papírkupacokat - mehetünk hercegnő? - jött hozzám közelebb.

- Uhuhm - néztem a földet.

- Hé mi a baj? Nem sírsz ugye? - felakarta emelni az államat, de nem hagytam.

- Na, nézz rám kérlek - emelt fel és ültetet az asztalra, hogy lássa az arcomat - mi a baj? - fogta meg az arcomat.

- Hát tudod mi van köztünk? - néztem rá szomorúan. De tényleg, ez így olyan.. nem jó. Mármint felkeltem és mint akik együtt vannak, de mégse.

- Mit szeretnél mi legyek? Legyek a szeretőd, a hódolód? - simogatta tovább az arcom.

- Nem. Azt szeretném, hogy a párom a legyél - mondtam a szemébe - úristen ezt tényleg kimondtam? - tettem a kezeimet a számra.

- Egy dolgot akarunk - vette el a kezeimet a szám elől - mostmár senki nem szólhat bele - lehúzta a maszkját és szép lassan megcsókolt. Olyan gyengéd és érzelmes. Úgy bánt velem mintha összetörhetnék - mehetünk?

- Mehetünk - mondtam neki mosolyogva, majd felkapott az ölébe.