Sensei, miért nem szeret? [Kakashi ff.]

33. rész

*12 évvel később*

Na, hát igen, sok idő eltelt. Rengeteg. Született egy fiúnk is, Hatake Haruto. Hat éves, Harue pedig már tizenkettő. Eddig nagyon boldog életünk volt. Ám, az utóbbi időben Kakashi egyre furcsább. Későn ér haza, és korán megy el. És ezt már a gyerekek is észreveszik. Kezdik keresni.
Így úgy gondoltam ma bemegyek hozzá, és viszek neki ebédet. Hátha este hamarabb hazaér, és tudunk együtt vacsorázni.

A gyerekek nemsokára hazaérnek. Harue küldetésen van Hanabival, Hinata hugával. Haruto pedig az akadémián.

- Bejöhetek? - kopogtam be az irodájába, de bár ne tettem volna. Kakashi ölében egy másik nő tekerget - Úristen! Házas vagy, és van két gyereked is. Hogy tehetted ezt? - sikítotttam fel -  Be sem kellett volna jönnöm hozzád - vágtam be az ajtót.

- Amaya.. - látott meg Shikamaru.

- Shikamaru mi ez? - csúsztam le a falon.

- Részeg. Mondtam neki, hogy ne igyon - térdelt le elém.

- Ki ez a nő? - nem akartam hangosan sírni, nehogy meghalja.

- Gyere, menjünk az irodámba. Csinálok neked egy teát - segített fel, és fogta a kezem, hogy ne essek el.

- Köszönöm - fogadtam el tőle a teát és a zsebkendőt.

- Ez a nő, egy ügyfele. Elég rég óta lefoglalja. Mármint nem úgy, ne gondolj semmi rosszra. Tény, hogy bepróbálkozott nála, de nem érdekelte Kakashit. El is zavarta. Így mindig bejött és állandóan mondott valami olyat amivel nem tudtunk nem foglalkozni. Valahogy megkellett oldani őket. Most pedig leitatta. Mondtam neki, hogy kerülje el, de nem hallgatott rám. Nem ő tehet róla. Jó részben ő is - mesélte el.

- Két gyerekünk van. Már hiányolják ők is. Ebben a hónapban minden este keresték. De  van, hogy már reggel sincs otthon. Egyszerűen már nem tudok nekik mit mondani - ittam bele a teámba.

- Amaya - szólított meg hallkan.

- Hm? - néztem rá a csésze mögül.

- Nem ő az egyetlen nő aki bejön hozzá - mondta a lehető leghallkabban és szomorúbban.

- Mih?! - esett ki a csésze a kezemből, ami az ölembe esett.

- Sokszor nyitottam rá, miközben megpróbált rámászni egy nő. Nem tudom, mit csinált. Nem hiszem, hogy hagyta volna magát - adott a kezembe szalvétát, és segített letörölni a ruhámat.

- Én ezt már nem bíromh - hullottak a könnyeim - köszönöm, hogy elmondtad. Mennem kell Harutóért - álltam fel - ezt edd meg. Ne menjen pocsékba - néztem a zacskóra.

- Köszönöm. Szólj ha beszélni szeretnél, és szükséged van valakire. Gyere, lekisérlek - nyitotta ki nekem az ajtót. A lépcsőnél elbúcsúztunk és indultam a fiamért.

- Anya! - szaladt ki a kapun Haruto és a nyakamba ugrott.

- Haruto - vettem fel az ölembe - milyen volt az akadémia? - tettem le és megfogtam a kis kezét.

- Nagyon jó volt. Mitsuko-sensei mesélt nekünk a hokagékról. És apa neve is szóba került. Én olyan boldog voltam - csalt mosolyt az arcomra a fiam.

- Uhum - hallgattam csöndben a meséléset míg haza nem értünk - Harue nemsokára hazaér, menj mosakodj meg - engedtem el a kezét amint beértünk a házba.

- Rendben - vette le a cipőjét és szaladt a szobájába.

Elkezdtem vizet forralni a teához, és megteríteni.

- Hazaértem! - hallottam meg a lányom hangját az ajtóból.

- Üdv itthon Harue - mentem ki a konyhából és megöleltem.

- Nővérem - szaladt ki azonnal Haruto és a nyakába ugrott.

- Haruto - ölelte át. Olyan boldoggá tudnak tenni. Még akkor is, ha... az apukájuk összetörte a szivemet.

- Kiszedem az ételt. Harue pakolj le, és gyertek enni - indultam vissza konyhába. Elkészítettem a teát és kiszedtem mindenkinek az ételt.

- Ma voltam bent a küldetés után jelenteni a papának - mesélt Harue amitől majdnem belefulladtam a vízbe - de olyan fura volt.

- Nyugi Kincsem, én is voltam bent ma. Csak fáradt. Túl sokat dolgozik - védtem még így is.

***

- Anya - szaladt hozzám Haruto este - segitenél a háziban?

- Haruto, lassan feküdni kellene. Hozd gyorsan, segítek - borzoltam össze a haját. Ő az én lila hajamat örökölte. És míg ő rám hasonlít, Harue teljes mértékben Kakashira hasonlít. Mindene. A harci stílusa, a képességei de még a viselkedése is. Haruto pedig rám. Ráadásul orvosi jutsukat akar tanulni. Amivel egyáltalán nincs baj. Megfogok neki tanítani mindent amit tudok.

- Köszönöm anya - ölelt át.

- Nincs mit szivem, de mostmár menj lefeküdni - csuktam össze a füzetét.

- Jó éjszakát - nyomott egy puszit az arcomra és be is szaladt a szobájába.

Elmosogattam, és rendet raktam míg alvás előtt, mikor hallottam, hogy csörög a kulcs. Hazaért. Újdonság, hogy tizenegy előtt hazaér.

- Fel vagy - dőlt neki a konyhaajtónak. Mivel nem szeretném, hogy a gyerekek felébredjenek így csak a konyhában a mosogató fölött ég a lámpa, ami megvilágítja a nappalit is úgy-ahogy.

- Te pedig itthon vagy - törölgettem a szekrényt. Részeg még vajon?

- Miért jöttél be ma? - nem tűnik annak.

- A gyerekek mindig keresnek, és gondoltam viszek neked ebédet. Erre egy másik nővel talállak - nem sírhatok.

- Nem tehetek róla. Ő mászott rám - ült le a székre.

- Hallkabban mert felkelnek - dobtam ki a szemetet a kukába - na és akkor ha ő mászott rád? Te pedig részeg voltál. Tudod te mennyit keresnek a gyerekeid? Miután eljöttem tőled, elmentem Harutóért. Mitsuko a Hokagékról tartott nekik órát. És olyan büszke volt rád. Hogy te vagy az apukája. El nem tudom mondani mennyire boldog volt - töröltem le a könnyeimet - aztán Harue észre is vette, hogy más voltál.

- Sajnálom - sütötte le a szemeit.

- Én is - sétáltam az ajtóhoz.

- Hova mész? - rohant utánam.

- El. Reggel, neked kell foglalkozni a gyerekekkel. Senki, és semmi más nem lehet tőlük fontosabb neked. Ha itt mered őket hagyni, egy nőért, felejts el minket örökre. És remélem tudod, hogy holnap után a lányodnak chunin vizsgája lesz - csuktam be az ajtót.

Elindultam a hideg, kihalt utcákon. Rámen stand előtt sétáltam el, mikor meghallottam Naruto hangját.

- Miért nem alszol? - ültem le mellé.

- Wáh Amaya, a szívbajt hozod rám - borult fel majdnem a székkel - hát tudod, Sasuke nincs otthon - vakarta meg a tarkóját. Igen, összejöttek. Először azt hittem viccelnek, de egyáltalán nem viccnek szánták - és te? Nem otthon kéne lenned?

- Kéne. De olyan történt ma ami.. - könnyezett be a szemem.

- Na nyugi, nehogy most sírj nekem - ölelte át a vállam - öreg, még két tál ráment. Meghívlak, tudom hogy szereted - súgta a fülembe - Aztán átjössz és elmondasz mindent.

- Köszönöm Naruto - mosolyogtam és beledőltem az ölelésébe.