- Most tartunk egy kis szünetet! – kiáltott fel bátyám, amit halva mindenkiből egy fáradt sóhaj távozott.
- Lejössz velem kávéért? – teremt mellettem Jongin.
- Igen.
A büfé a földszinten volt , ez választotta el a lány és a fiú gyakornokok próbatermét. Volt egy kis hely így én inkább a fal mellé állva vártam meg az idősebb fiút.
-Nem hiszem el! – jött ki két lány az egyik teremből . – Ennyi volt. – sírta el magát az alacsonyabbik.
- Hé, ne add fel! – fogta meg a mellette álló lány a kezét. – Még a következő mérésnél javíthatsz!- de ez se boldogított a lányt, az csak meg keservesebben sírni kezdett. Nagyon megsajnáltam őt, így elővéve egy zsebkendőt táskámból hozzájuk nyújtottam.
-Tessék! – nyújtottam felé . Meglepetten néztek rám majd szipogva elfogadta.
-Köszönöm!
- Megkérdezhetem miért sírsz? Nem tudok segíteni?
- ebben nem hiszem hogy tudsz. – szipogott a lány.
- Súlymérés volt. – mondta ki olyan hangsúllyal a magasabbik mintha a világ legborzalmasabb dolga lenne. Láthatta hogy ezzel nem mondott nekem túl sokat hozzá tette. – 2 kg meghaladja a kívánt súlyt.
- Hány kilónak kellene lenned?
- 50. – mindig is kíváncsi voltam hogy mi az elvárt súly, de ahogy meghallottam a számot csak pislogni tudtam.
- nem értem miért veszik ennyire komolyan!– sóhajtottam. – Te így is nagyon szép vagy.
-De nem eléggé! – vágta rá a lány. – De ezt egy magad fajta nem értheti! – nézett végig rajtam. Eltátottam számat ahogy az elrohanó lány után néztem.
-N-ne haragudj! Nem úgy gondolta, csak nagyon megviselte! – kezdett el mentegetőzni a lány.
- Semmi baj! – legyintettem. – Menj inkább utána. –a lány meghajolt majd elrohant.
-Mehetünk? – ért mellém Jongin.
Némán tettem meg a vissza vezető utat, persze a mellettem sétálónak be nem állt a szája amit szóvá is tettem neki.
- Oppa másra is tudok használni a szádat vagy csak a beszédre? – sóhajtottam fel mivel vagy 10 perce csak mondja és mondja.
- Ó ha te azt tudnád! – kezdte el húzogatni a szemöldökét. Nevetve bokszoltam bele vállába majd büntetésképpen beleharaptam szendvicsébe. – Hé! – én csak nevetve kezdtem el futni aminek hála üldözőbe is vett, a fiúk között rohangáltunk amikor utolsó mentsvárként bátyám mögé futottam.
- Ments meg oppa! – bújtam mögé .
-A-a! Most magadra maradtál. – húzott ki maga mögül és egyenesen Jongin karjaiba lökött aki felkapott vállaira mint egy krumplis zsákot és forogni kezdett velem. Persze én sikítozni kezdtem amit hallva a kint lévők ijedten jöttek be a terembe de ahogy meglátták hogy mi a sikolyom oka csak kinevettek minket.
- T-tegyél le ! – kezdtem el csapkodni hátát.
-Jól van, jól van! – indult meg velem ajd szinte rádobott az egyik sarokba tolt szivacsra. Nevetve feküdtem a kék szivacson és csak a következő pillanatban vettem észre hogy Sehun ül a másik végén. Rá néztem és arcán egy mosolyra hajazó valami lapult, de ahogy találkozott tekintetünk eltűnt arcától és helyette ismét összehúzott szemöldöke fogadott . Lejjebb vezette tekintetét majd egy pillanatra elnézett , arcán egyből kiült az idegesség.
- Komolyan mondom! – levette magáról pulóverét majd rám terítette amit nem értettem. – legalább nézd meg magad, nem otthon vagy! –pattant fel majd idegesen kiment a folyosóra alább lökve vállaival Jisungot aki eddig felénk nézett. Értetlenül álltam a dolog előtt de ahogy felültem és felemeltem a pulóvert akkor láttam meg hogy ruhám elég rendesen felcsúszott. Azonnal lejjebb húztam és akkor esett le a dolog. Mérgesen néztem Jisungra akin látszódott hogy nem tudja mit csináljon.
Felálltam majd felkapva cuccaimat bátyámhoz sétáltam.
- Haza megyek! – meg se vártam hogy reagáljon valamit , kisiettem az épületből. Hazáig morgolódtam és ahogy beértem a lakásba egyből felhívtam Minjae-t aki egyből felvette. Gyorsan elmeséltem neki hogy hogy kerültem oda majd a lényegre tértem. – És teljesen fel volt csúszva a ruhám és kilátszott a bugyim meg mindenem és ő meg pofátlanul megbámult! Annyira szégyellem magam és szerintem sose lesz pofám rá nézni úgy hogy ne tudjam hogy látta a bugyimat! – adtam hangot problémámnak.
- Hát tényleg lehetett volna benne annyi hogy nem bámul meg, ez kb kukkolás szinte. De nézd a jó oldalát!
- van benne olyan?
-Hát hogyne! – vágta rá.- Sehun oda adta a pulcsiját, szóval nem utálhat annyira! Hisz ha tényleg annyira nem bír mint ahogy te állítod, akkor magasról leszarta volna hogy mid van kint vagy mid nem. - elgondolkodtam amit mondott. Lehet van benne valami, de most első sorban nem ez az ami érdekel hanem az hogy csalódtam Jisungba.
- Minden esetre, biztos közölni fogom Jisungal hogy kurvára elásta magát ezzel nálam!
- Jól teszed!
Majdnem egy órát beszélgettünk, ami alatt megbeszéltük hogy ignorálni fogom a fiút és nem foglalkozok vele. Remélhetőleg észre veszi magát és bocsánatot kér. Este felé a fiúk is megjöttek, vacsora után Xiuminnal és Kyungsooval néztem a tv amikor végül feltettem a kérdést ami már nagyon érdekelt.
- Kérdezhetek valamit? – a két fiú rám nézett majd bólintott. – de őszinték legyetek, jó?
- miről lenne szó? – dőlt előre Kyungsoo.
- Ma amikor a büfében voltam Jongival, láttam ahogy sír egy lány és megkérdeztem mi a baja. És a sulykoltról miatt sírt, mivel nehezebb volt. És azt mondta hogy egy magam fajta ezt nem értheti. – itt az ölemben pihenő kezeimet kezdtem el nézni. – Tényleg ennyire...kövér vagyok? Vagy azt hiszik a súlyom miatt nem is érezhetem át az ő helyzetüket?
- Nem, dehogy! – fordult felém teljes testével Xiumin.
- Nincs semmi baj a testeddel, se a súlyoddal. – mosolygott rám nyugtatóan Kyungsoo. – a lány szerintem nem úgy értette, ahogy te azt gondolod.
- akkor hogy ?
- szerintem Kyungsoo úgy érti. – kezdett neki Xiumin. – Hogy azoknak a lányoknak annyiból áll az életük hogy a mérleget lesik, hogy hány kilók. Nem ehetnek azt amit akarnak és egy idő után nem bírnak magukban semmi szépet látni. Ellenben itt vagy te, aki azt eszik amit akarsz és akkor amikor akarsz. Ezért az ott lévő lányok a fél karjukat oda adnák.
- Meg hát olyan féltékenyek voltak rád mint a szar! – huppant le mellém Jongin és átkarolt.
- ezt honnan veszed? – nevettem fel.
- a törpe olyan gyilkos szemekkel nézett rád mintha valami sorozatgyilkos lenne.
-És mégis mi lenne rajtam amit irigyelnének? – kérdeztem meg idegesen.
- Mondjuk a C-s melleidet. – lépett ki a konyhából Baekhyun. – Lehet vékonyak de viszont deszkák elöl-hátul, ellentétben veled.- harapott bele almájába. – Nem igaz Sehun?
- Mi?- az említett ebben a pillanatban jött le az emeletről.
- Igen vagy igen?
-Igen? – arcán egyre jobban látszódott hogy nem érti a helyzetet , főleg akkor amikor kijelentésére mindannyian nevetni kezdtek, kivéve engem. – Mire is mondtam igent?
- Arra hogy Eunjinak jók a mellei. – ezt meghallva lemeredt majd megköszörülte torkát és egy szó nélkül a konyhába ment.
- Annyira vicces! – rötyögött Baekhyun miközben Jongival próbálták vissza fogni a nevetésüket.
- Ne hozzátok már állandóan zavarba, így is van elég baja. – rázta meg a fejét Chen aki mindvégig csendes figyelőként nézte a történteket.
YOU ARE READING
Fényed akár a csillagoké
FanfictionPark Eunji egy 16 éves átlagos középiskolás lány, egy kisvárosban lakik a szüleivel ahol szinte minden napot legjobb barátnőjével, Minjae-val tölti. Azonban a szülei választás elé állítják , vagy leköltözik vidékre a nagyszüleihez, vagy kiköltözik J...