Fényed akár a csillagoké

32.rész

- Ugye? – mosolyogtam rá .- És ha még nem nevetsz ezeken akkor nincs humor érzéked.

- Megelőzheted ezeket. – kezdett el rizst szendi magának.

- Mégis hogyan?

- Hát, mondjuk nem öltözöl kihívóan.

- Mikor öltöztem én kihívóan?

- Nem konkrétan rád értettem, hanem általánosságban. - forgatta meg szemeit. – Vagy ha nem hordasz tapadós felsőket.

- Ja értem! Akkor mostantól a ti felsőitekben fogok járkálni, az úgy is leér a bokámig úgy már csak jó lesz. – háborodtam fel.

- Nem ezt mondtam. – morrant rám.

- Most sincs se kihívó se tapadós rajtam mégis megnézett a koma. – vettem át tőle a rizst és szedtem magamnak.

- Hát nem csak....máskor vegyél fel egy kontost vagy valami. – motyogta halkan

- Miért ? Mi va...- lenéztem magamra és ekkor láttam meg hogy hát a mellbimbóim eléggé átlátszanak. – Oh...! – csak ennyit tudtam kinyögni. – Jól van na hát kicsit hideg volt miután kijöttem a zuhany alól és...

- Nem ehetnénk végre! – szólt közben és felnézett a plafonra. Én csak nevettem reakcióján majd bólintottam.

- Együnk.

Elég jó volt a vacsora, én és Sehun is ettünk bőven az is biztos. Ahogy végeztünk Sehun kitolta a folyosóra a kocsit, majd lefeküdtünk mindketten az ágyba. Én egyből betakartam magam amíg Sehun csak ráterült a takarójára.

- Nem fázol? – kérdeztem meg tőle.

- Nem.- válaszolta a telefonjából fel sem nézve. – Nem hiszem hogy hogy nincs Wifi! – sóhajtott fel bosszúsan majd le is tette az éjjeli szekrényre a készüléket. – Te fázol?

-Kicsit. – hazudtam, majd szét fagyok .- Becsukhatom az ablakot?

- Tőlem. – felelte.

Egyből felálltam és becsuktam az ablakot, nem hiszem el hogy nekem ilyen vékony kis hálóinget adtak amíg Sehunnak vastag pizsamát, felsővel és alsóval.

- Tiszta diszkrimináció hogy neked normális pizsamát adtak. – dideregtem miközben bebújtam a takaró alá.

- Ez van, igazságtalan az élet. – ezzel fogta magát és hátat fordított nekem.

Hát mit ne mondjak, nyoma sincs az egy órával ezelőtti Sehunnal, ha azt mondanám ez az ember neki ment a legjobb barátjának miattam, el se hinném. Sóhajtva húztam fejem alá az egyik kispárnát és azt láttam a legjobbnak ha minél hamarabb elalszok.

Nem tudom mennyi lehet az idő , Sehun forgolódására keltem fel. Egy ideje nézem hogy mégis mi baja ennek a bolondnak, de ahogy látom álmodik és nem egy szép álma lehet éppen.

-N-ne, várj! - ijedten ültem fel és ahogy a lihegő alakját néztem jobbnak láttam felkelteni.

- Sehun, Sehun kelj fel! - kezdtem el rázogatni . – Sehun!

- M-mi az? Mi történt hol...?

- Semmi baj! – fogtam meg vállainál ás vissza nyomtam az ágyba. – Csak álmondtál,egy álom volt. – próbáltam csitítani nyugodt hangon.

­- Csak egy álom. – ismételte meg.

- Igen, csak egy álom .- arcát tenyereibe temette és meg se szólalt addig, amíg légzése teljesen nem jött rendben. Én türelmesen vártam hogy megnyugodjon, nem szóltam hozzá.

- Mennyi az idő? –törte meg a csendet. Telefonomért nyúltam és megnéztem azt.

- Hajnali fél három.

- Ne haragudj hogy felkeltettelek. – hangja szomorú volt, és bár nem mondta hallatszott hogy nincs jól .

- Semmi baj Sehun! – mondtam neki azonnal. – Nem okoztál ezzel gondot. De próbálj meg aludni oké?

- Megpróbálok. –mindketten vissza feküdtünk helyeinkre.

- Jó éjt! – szólaltam meg.

- Neked is. – meglepett hogy válaszolt, de a mosoly ami arcomon húzódott ez miatt, le se tagadhattam hogy mennyire örültem ennek.

Vagy ez az öröm, vagy a magány amit akkor éreztem eluralkodott rajtam és pár perc tétlenkedés után óvatosan megkerestem a felém levő kezét és megfogtam azt. Nem húzta el, nem lökte el a kezem sőt ,még meg se kérdezte hogy mi a francot csinálok. Pedig fent volt, hallatszót szuszogásán hogy fent van, ahogy ő is hallotta hogy én is fent vagyok. Nem fogtam erősen a kezét, pont annyira hogy érezzem bőrét és annak melegét. Elég volt ennyi hogy teljes nyugodtság árasszon el és hogy ismét elfelejtsem azt a sok szörnyűséget ami ma történt. Ahogy teltek a percek, már csak pár lépésnyire voltam az álmok világától amikor is Sehun felém fordult és semmi tétlenkedés nélkül hozzám bújt és szinte teljesen magához húzott. Karját fejem felé , a párnámra tette míg másikkal még mindig kezemet fogta és mellhasára húzta azt. Az én kezem volt felül de még így is éreztem ahogy légzése egyre nyugodtabb lett. Nem hittem volna hogy valaha is önszántából akarja hogy így aludjunk, de akkor ha már így alakult kihasználom a helyzetet. Amennyire tudtam hozzá préseltem magam és bátorkodtam fejemet válla és mellhasa közé tenni, tettemre erősebben fogta kezemet így tudtam, nem zavarja a dolog. Most is érzem rajta azt a tipikus Sehun illatot, azt hittem eddig hogy a parfümének van ilyen illata, de nem Ő maga az. Mélyen beszippantottam illatát, hogy hátralévő életemben bármikor feltudjam idézni majd ha nyugalomra vágyok. Mozdulatlanul feküdtünk így ahogy fejét felém billentett és enyémnek döntötte , felért egy szíven rúgással.

Sose néztem volna ki belőle hogy ennyire ...bújós. Hogy ennyire vágyik egy érintésre, egy másik ember melegére, bőre tapintására. Sose hittem volna hogy annyira menekülni akar a magányosságtól....mint én. Sehun ugyan úgy viselkedett mint én, csak kicsit másképpen . Ő egy 24 éves férfi példájában mutatta meg, míg én egy 17 éves lányéban hogy milyen is az amikor magányos az ember. De akkor este, úgy éreztem végre nem leszek egyedül, hisz elég lesz vissza gondolom majd erre az érzésre , erre az emlékre ahhoz hogy elmúljon az a szorító érzés a mellkasomban amit már anyáék első veszekedése óta érzek. Hiába voltam a barátaimmal, a bátyámmal , nővéremmel még se tudta senki eltüntetni ezt az ürességet. Egészen eddig. Én, Park Eunji úgy tűnik abban az emberben találta meg azt amit kerestem eddig, aki sose jutott volna eszébe. Oh Sehun.....remélem nem rejtegetsz több meglepetést.

- Ideje lenne felkelni. Eunji hallasz? – mocorogni kezdtem Sehun hangját hallva, de ahogy szólásra nyitottam a számat elhúzta a függönyt így majd kisütötte a szememet a nap.

- Ah, a szemem! – takartam el azonnal szemeimet kezemmel.

-Ne nyafogj! – nyitotta ki az ablakot. – Már lassan 10 óra, meddig akarsz még aludni?

- 11 minimum! – közöltem vele majd hátat fordítottam a fényes napsütésnek.

- A helyedben haladnék. – sietett el a fürdő felé .- Fél óra múlva el kell hagyjuk a hotelt.

Ezt hallva vergődtem még pár percet majd kibújtam a meleget adó takaró alól és miután sikerült Sehunt kizavarnom a fürdőből én is rendbe szedtem magam.

Távolságtartó, ezzel az egy szóval tudnám jellemezni Sehunt. Nyoma se volt a tegnapi énjének, de nem is volt olyan mint ezelőtt. Valami szemmel láthatólag megváltozott benne de még nem tudtam rájönni mi.

- Téged kerestek a többiek?- törte meg a csendet miközben lekanyarodott az autópályáról.

- Nem tudom, még tegnap este lemerültem teljesen. Téged?

- Én is le vagyok merülve.

Tegnap elfelejtettünk töltőt kérni és mivel mindketten túl lusták voltunk lemenni érni , így töltő nélkül maradtunk.

- Na mindegy is, úgy is nemsokára haza érünk.

- Ne is emlékeztess. – sóhajtottam fel.