Fényed akár a csillagoké

27.rész

Miután fizettünk, vagyis Jisung fizetett mivel kiharcolta magának, úgy döntöttünk hogy vissza szaladunk Belláért és elmegyünk a parkba sétálni egyet.

- Jó sokat szoktatok menni amire elértek a parkba! Már vagy fél órája sétálunk .- pillantottam telefonomra.

- Igen, elég nagy körökre szoktunk menni. – Bella boldogan sétált előttünk , pár dolgot megszagolva, de sose maradt le túlságosan tölünk.

Ahogy beértünk a parkba elfogott az a szokásos jó érzés. Eltűnnek az autók, buszok,villamosok és a sok ember. Olyan mintha csak te lennél és a természet, tudom kicsit nyálasan hangzik, de tényleg így érzek amikor itt vagyok.

- Leülünk? – bökött a nem messze lévő egyik üres padra Jisung.

- igen. – ahogy oda értünk Bellát szabadon engedte, aki ennek nagyon örült és össze-vissza szaladgált.

- Hétvégén lesz egy buli a BigBing-ben.

- BigBing? Az hol van?

- Itt van Szoülban, a főtértől nem messze az egyik zsákutcában. Egy magán hely, az idoloknak. – meglepetten néztem rá, még sose hallottam róla. – Nincs kedved eljönni?

- Tudtommal én nem vagyok idol. – kuncogtam el magam. – Így is elmehetek?

- Nem csak idolok mehetnek oda. Sokan elhozzák a barátjukat, ismerősüket...barátnőjüket.

- Ó, értem. – direkt nem reagáltam a félreérthető mondatára. – Ti is mentek?

- Most kivételesen igen, szinte mindenki jön,  Yuta nem tudja még. – rántott a meg vállait.

- Hanuelt hozhatom?

- Naná! – vágta rá. – Úgy is ideje lenne már megismernem.

Ó, ha tudnád Hanuel mennyire fog örülni ennek!

Talán fél órát lehettünk a parkban, de ahogy sötétedni kezdett lassan haza kellet indulnom.

- Lassan mennem kel! – álltam fel .

- Már is? – követte mozdulatomat Jisung.

-Igen, még tanulnom kell. – sóhajtottam.

- Akkor majd megbeszéljük a szombatot oké?

- Aha, persze! – mosolyogtam rá. – elkísértek a kijáratig?

- Ezt meg se kell kérdezned!

Ahogy sétáltunk, észrevettem hogy Jisung egyre közelebb jött hozzám. És ahogy átvette másik kezébe a pórázt, már tudtam mire készül. Vártam még pár pillanatig , és ahogy megéreztem hogy először össze ért tenyerünk, egyből zsebre vágtam kezeimet. Úgy tettem mintha teljesen tudatlan lennék és nem vettem volna észre mire is készült, de ahogy arcára pillantottam és megláttam mennyi érzelem van arcán. Bűntudatom támadt hogy hagyom hogy ennyire szenvedjen.

- Kicsit már hűvös van. – törtem meg a csendet .- Te nem fázol? – belé karoltam és mosolyogva néztem fel rá. Arca egyből megváltozott.

- Nem, jól bírom a hideget.

Két legyet ütöttem egy csapásra, kimagyaráztam miért tettem zsebre a kezem és még őt is boldoggá tettem azzal hogy belekaroltam. Mindig a középső út a legjobb út.

- Örülök hogy megbeszéltük. – fordultunk egymás felé.

-Én is, nem bírtam volna ki még több napot. – vallotta be nevetve.

- Én egy hetet bírtam ki szóval ne aggódj.

- Sajnálom.

- Semmi. – hajtottam le fejemet. – Nekem nem kellet volna felhozni, bocsi! – mindketten csendben maradtunk majd Jisung közelebb lépett és magához ölelt. Megkönnyebbülve öleltem vissza, hisz ez nálunk már szinte megszokott dolog hogy öleléssel köszöntjük egymást és így is búcsúzunk el.