Fényed akár a csillagoké

33.rész

- Nem hiszem hogy mérges lenne még rád Chanyeol.

- Nem is az, hanem hogy én vagyok mérges rá. – vallottam be. – Félek hogy megint veszekedni fogunk. – szomorodtam el a gondolattól. – Sose veszekedtünk, na jó néha de sose vesztünk össze igazán, főleg nem egy hülye matek jegy miatt.

- Nem lesz semmi baj. Szerintem ma mindenki otthon van, szóval ha történne is valami segítenének.

Ahogy egyre közelebb értünk a lakáshoz, éreztem ahogy gyomrom görcsbe rándul. Miután kiszálltunk kocsiból félve léptem be a liftbe Sehun mellé.

- Én...- álltam meg a folyosó közepén. – Szerintem inkább elmegyek Hanuelhez. – kezdtem el hátrálni de Sehun megfogta a karomat.

- Egyszer így is úgy is át kell esned rajta, gyere! – karomnál fogva húzott el az ajtóig majd ahogy kinyitotta azt behúzott maga után.

Némaság honolt az egész lakásban de ahogy levettük a cipőnket és beléptünk a nappaliba, mindenki ott ült.

- Sehun, Eunji. – nézett ránk meglepetten Suho.

-Mégis hol a fenébe voltatok? – pattant fel Baekhyun.

- Jól vagytok?

- Hol van Chanyeol? – ahogy meghallottam Sehun kérdését én is körbe néztem, és akkor tűnt fel bátyám hiánya.

- Titeket keres, egész este oda volt. – közölte semlegesen Kyungsoo.

- Írtam neki hogy itthon vagytok . – emelte fel egy pillanatra a telefonját Xiumin.

- Még mindig nem válaszoltatok. – szólt közbe Baekhyun. – Merre voltatok?

Én Sehunra pillantottam, aki utána rám majd mindketten vissza néztünk a fiúkra. Baekhyun huncut mosolyra húzta ajkait.

- Ajaj nekem gyanús ez a hallgatás. Csak nem csináltatok valami csúnya dolgot? - ezt hallva még a vár is meg fagyot bennem ellenben Jonginnal akiből kitört a nevetés.

- Csúnya a fejed! – vágta rá Sehun. – Ne beszélj már hülyeségeket! – mordult rá a fiúra.

- Egy hotelben voltunk. – adtam meg a várva várt választ.

- És miért nem értünk el titeket?

- Hát nyilván kikapcsolták hogy ne zavarjuk őket. – most rajtam állt a sor hogy mérgesen nézzek Jonginra hogy most már fejezzék be ezt a dolgot.

- Lemerültünk, és elfelejtettünk töltőt kérni. - látszódott hogy nem hisznek nekem de pont nem érdekelt, ellentétben bátyám holléte annál inkább.

- Gyertek egyetek! – invitált be minket a konyhába Suho. – Szedjetek amennyi jó lesik. – tette le elénk a nagy tál ételeket.

- Jézusom! Minek csináltál ennyit? – döbbentem le a kaja mennyiségtől.

- Nem volt más dolgom....vagyis nem is tudtam volna mást csinálni idegességemben. – bocsánatkérően néztem rá de ő csak mosolyogva megrázta a fejét. Imádom ezt a férfit.

Miközben ettünk, kivágódott az ajtó majd pár pillanat múlva egy könnyes szemű, lihegő Chanyeol állt elöttünk.

- Eunji! – egyből hozzám rohant és szorosan magához ölelt ahogy felálltam. – Édes istenem annyira sajnálom! Jól vagy? Had nézzelek! – eltolt magától majd arcomat két hatalmas tenyere közé vette és szinte minden egyes minimétert megvizsgált rajtam. – Nem fáj semmit?

-Nem, jól vagyok. – örülök hogy itt van de elő bukkantak a tegnapi emlékek és nem tudtam olyan könnyedén a nyakába ugrani ahogy azt gondoltam, és ezt a feszültséget ő is érezte.

- Később beszélünk, oké? Most egyél, biztos éhes vagy. – tolt le finoman a székre. – Szeretlek! – meglepetten néztem fel rá majd miután homlokomra adott egy puszit kiment a konyhából. Sehunra pillantottam aki ugyan úgy evet tovább mintha nem is történt volna semmi.

Halk beszélgetés szűrődött át a nappaliból, így legalább nem volt az a kínos csend.

- Menj beszélj Channal. – vette el tőlem a tányéromat Sehun. – Biztos nagyon aggódik.

- Tudom. – sóhajtottam.

- Én meg addig beszélek a többiekkel.- bár tudtam az lenne a legjobb ha tenném amit mond, még se tudtam megindulni a lépcső felé. – Nem lesz semmi baj. – nyugtató hangját hallva végig futott hátamon a hideg, majd ahogy finoman meglökött hátulról végre valahára megmozdultam.

Ahogy a bátyám szobájához értem, lassan benyitottam. Ágyon ülő alakja egyből felém fordult.

- Szia. – csuktam be magam mögött az ajtót.

- Szia. – mosolygott rám halványan. – Gyere ülj le. – paskolta meg maga mellet az ágyat. Ahogy leültem mellé egy nagy lélegzetet vett majd felém fordult. – Előszór is. – fogta meg kezemet. – Teljes szívemből sajnálom a tegnapit. Életemben nem éreztem akkora félelmet mint amikor elmentetek Sehunnal és nem jöttetek haza. – szorította meg kezeimet. – Amikor ezt felfogtam, akkor jöttem rá mennyire hülye is voltam! Soha többé nem fogok veled kiabálni és a matek se érdekel! Majd valahogy megoldjuk, oké? – nézett rám reménykedve.

- Oppa én... - nem tudtam végig mondani mivel szemeimből kibuggyantak könnyeim.

- Jaj, ne sírj! Nincsen semmi baj! – ölelt magához. – Tudod hogy téged szeretlek a legjobban? – kezdte el simogatni fejemet. – Ha te nem lennél...nem is tudom mi lenne velem. – miközben ezt mondta eszembe jutott amit Sehun mondott, amióta itt vagyok Chanyeol ismét emberként viselkedik.

- Én is szeretlek. – öleltem át én is.

- Akkor szent a béke?

- Szent a béke. – ezt hallva szélesen elmosolyodott és ha lehetséges még erősebben megölelt.

- Oppa. – már mindketten az ágyban feküdtünk, én a falat bámultam míg bátyám felém fordulva telefonozott.

-Igen? – tette le a készüléket.

- Szeretném hogy tudd. – felé fordultam majd szemeibe néztem. – Eddig is szerettelek és ezután is foglak. Lehet vannak dolgok amikről nem tudok, de ha egyszer el akarod mondani őket szeretném hogy tudd nem foglak soha elítélni. Ha kiderülne hogy .. mit tudom én sorozatgyilkos vagy, az se éredkelne, max segítenék elásni a hullákat. – ezt hallva felnevetett.

- Miért pont sorozatgyilkos? – nevetett.

- Mert az jutott eszembe. – nevettem fel én is. – De komolyan mondtam...

-Tudom. – komolyodott el ő is. – Ha egyszer eljön az ideje...elmondok mindent.

- Oké. – én lezártnak tekintettem a dolgod de ahogy bátyám kíváncsi tekintetével találkoztam , felhúztam egyik szemöldökömet. – Na mondjad, látom rajtad valami nagyon böki a csőröd.

- Szóval..- megköszörülte a torkát. Ajaj ez már rosszul kezdődik. – Te nem szeretnél mondani valamit? – még a vér is meg fagyot bennem.

- Mivel kapcsolatban?

- Hát... nem is tudom. – szeme ide- oda járt a szobában. – Mondjuk a fiúkról.

- Öm... nem igazán értem..- reménykedtem benne hogy ha húzom a dolgot hátha feladja, de nem úgy történt.

- Sehun csinált veled valamit?

- Jézusom, oppa! – ültem fel azonnal. – Normális vagy? Dehogy csinált!

- Jól van na, le ne szedd a fejem! – ült fel ő is. – Csak hát a bátyád vagyok és Sehun az állítólagos legjobb barátom csak jó lenne ha tudnám mi van köztetek.

- Barátságon kívül nincs semmi, és nem is lesz. – nyugtattam meg bátyámat.

- Akkor jó. – sóhajtott fel.

- Mi ez a nagy megkönnyebbülés? – nevettem fel.

- Hát, ha kiderült volna hogy mégis van köztetek valami...