Cukorka (Haruchiyo Sanzu)

3

Követtem Sanzut a szobájába, és lefeküdtem a kanapéra. Becsukta maga mögött az ajtót, és elkezdte levenni a vértől koszos munkaruháját. Először a blézert vette le, majd az inget kezdte kigombolni.

- Táncolsz is nekem, vagy csak vetkőzöl?- kérdeztem vigyorogva.

-Attól függ, mennyi borravalót adsz.-válaszolta vissza. Az ingét a szennyeskosárba dobta, majd kivett a szekrényből egy kapucnis pulcsit és felvette. - Fordulj meg, le kell cserélnem a nadrágomat.

-Szégyenlős vagy?- kérdeztem közben elfordultam.

-Csak nem akarlak sokkolni azzal, hogy mekkora.

-Oké, elég!

- Leszbi vagy?- kérdezte

- Igen, imádom a nagy melleket - nevettem el magam.- Visszafordulhatok?

-Igen igen.- Visszafordulva láttam, ahogy megigazítja a pulóvert , megmutatva a v vonalát.

-Biztos vagy benne, hogy leszbikus vagy?- kérdezte mosollyal az arcán.

-Talán csak egy kicsit.

Leült mellém, és csak bámulta az arcomat.

-Elvitelre szeretnél rendelni?

Huh? - zökkenek ki gondolataimból.

-Akarsz, kajálni?- kérdezi.

-Te fizetsz?

- Gondolom, mivel kurvára csóró vagy.- mondta. Felült, és elővette a telefonját.

-Nem vagyok csóró, lehet, hogy van egy kis adósságom, de ettől még nem vagyok az. Emellett pedig a pénz nem minden.

-Igazán?-kérdezte rám nézve.- Akkor miért vagy itt most? Ha nem a pénzért, akkor miért?

-Tényleg erről akarsz beszélni?- kérdeztem, ő pedig bólintott. Felnéztem a plafonra, és mély levegőt vettem.- Gyerekkoromban nem igazán törődtek velem a szüleim. Anyám csak a pénz miatt aggódott. Mindig azt hallgattam, hogy már megint ennyit kell rám költenie, pedig szegények vagyunk bla bla bla.- mondtam és rá néztem.

-Akkor miért nem hagyod magad mögött ezt az életet?- kérdezte.

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem akarom ezt abba hagyni, de csak lopni és hazudni tudok.

-Mi lenne, ha lenne egy kis segítséged?

-Te? Ugyan. - mondtam halk nevetéssel.

-Még mindig az adósunk vagy, így nincs más választásod, de mi megkönnyíthetjük a dolgunkat.-mondta felállva. A fiókjához sétált, felkapott egy kis dobozt és kivett néhány tablettát.

-Mire úgy döntesz, hogy abba hagyod, új nő leszel.

-Igen, mert ez ilyen egyszerű volna.

-Az is. - mondta, és lefeküdt az ágyára.

-Akkor hagyd abba a drogozást.-csak nevetett a hülye megjegyzésemen.

-Lassan kezdjük, talán abba hagyhatnád a lopást mindenkitől a házban.

-Senkitől nem loptam.

-Tényleg? Ran karórája van a csuklódon, rajtad van Koko nyaklánca, és az én melegítőnadrágomat viseled.

-Nagyon nagyok rám, azt terveztem, hogy visszaadom őket.

-És akkor most áttérünk a küldetésekre. Amikor kiküldünk, csak teljesítsd a küldetést, és ne lopj a körülötted lévő szegény lelkektől.

-Amikor nem vagy tiszta, akkor tök okos vagy.- mondtam.

-Tudom, adj egy órát, és visszatérek a normális kerékvágásba.- sóhajtotta

Lenézek a telefonomra, és egy ismeretlen számról érkező üzenetet látok.

" Találkozzunk a Leonóra utca 10. szám alatt." Zavartan néztem a telefonomra.

-Minden rendben?- kérdezte, mikor észrevette, hogy elnémultam.

-Igen, csak gyorsan találkoznom kell egy barátommal.-mondtam felállva. -Nemsokára visszajövök, csak tedd az asztalra a kajámat.- mondtam kinyitva az ajtót, majd kimentem és becsuktam magam mögött.

-Felvettem a kabátom, végigmentem a folyosón, és azon tűnődtem, vajon ki küldhette nekem az sms-t, amikor csak 3 embernek adtam meg a számomat, egyikük Sanzu.


Elszáguldottam Rindou mellett, aki az ellenkező irányba ment.
-Jobb lesz ha visszajössz.-mondta, amitől megtorpantam. -Régóta nem láttam ilyen boldognak, jó volt látni, hogy boldog kábítószerek nélkül is.

-Miből gondolod hogy nem jövök vissza?

-Csak egy megérzés, és nem volna szabad felügyelet nélkül távoznod. Nincs sok barátja, ne bánjam meg, hogy elengedtelek.- mondta, és továbbment. - A kulcsaim az asztalon vannak, egy darabban hozd vissza az autómat.

Kifele menet megnyomtam a gombot, hogy megtudjam, melyik autó az övé. - Te kibaszottul viccelsz - mondtam hitetlenkedve a fekete BMW-re nézve.

A következő kanyarnál egy ismerős autót láttam meg, Naoto autóját. Az utca szélén leparkolva az utas oldalához sétáltam és bekopogtam az ablakán. Letekerte az ablakot én lehajoltam és elmosolyodtam

-Üdv biztosúr.

-Szállj be.- mondta bosszúsan. Beszálltam ő pedig bekapcsolta a gyerekzárat.

-Mit csinálsz?!

-Elviszlek az kapitányságra.- mondta és beindította a kocsit.

-MI!? Haver, keresett bűnöző vagyok, nem mehetek oda!

-Akkor magyarázd el nekem, mi dolgod van a Bontennel.-mondta és felém fordult.

-Naoto...

- Ne hívj így! Van fogalmad arról hogy miken mentünk keresztül, hogy megállítsuk őket?- mondta, és egyre dühösebb lett.

-Tesó, mit csinálsz most? Értem, hogy rossz dolgokat csináltak, de én is. - mondtam védekezésül. Beindította az autót, amitől pánikba estem.

- MEG LOPTAM KOKONOI HAJIMÉT ÉS MOST AZ ADÓSUK VAGYOK! SAJNÁLOM NAOTO!- kiáltottam.

-Mondtam, hogy kerüld a bajt, és most nézd meg, mekkora szarban vagy!- mondta, kezét a kormányra csapva, vissza gurult az autóval a parkolóba, és sóhajtott egyet.- Talán ez jó dolog.

-Kurvára nem az.

-Hallgass rám, nem fogunk elkapni, ha megfogadjuk egymásnak, hogy havonta egyszer találkozunk.

-Viccelsz velem? Kibaszottul meg fognak ölni.

-Mit tudsz most róluk?- Lehunytam a szemem és felsóhajtottam:

-Nem sokat, azt hiszem, elég közel kerültem a rózsaszín hajúhoz.

-Haruchiyo Akashi?

- Mi? Sanzu?

-Igen, az igazi neve Haruchiyo Akashi, a bátyja Takeomi is mellette dolgozik. A nővére, Senju pedig eltűnt néhány hónapja.- magyarázta.

-Nővére?- kérdeztem, miközben elővettem egy fényképet a zsebemből.- Ez a lány?-kérdeztem megmutatva neki a másik fényképet, amit loptam tőle.

-Igen, mondott valamit a róla?.

- Nem, megkérdeztem, ki ő, és azt mondta, hogy nem ismeri.

-Bizonyítsd be, hogy jó nyomozó vagy és majd újra jelentkezek.-szólalt meg, és megölelt.


Néhány hónappal ezelőtt megfogadtam magamnak, hogy rendbe fogom tenni az életemet, és beszéltem Naotóval, hogy csatlakozom a rendőrséghez, de nem sikerült bebizonyítanom, hogy magam mögött tudom hagyni ezt az életet.

-Hiszek benned, hiszem, hogy meg tudsz változni. Tudd meg, hol van Senju Akashi, és írj egy SMS-t, mikor találkozzunk újra.- mondta, kinyitva az ajtókat én pedig kiszálltam.


-Nem kell többé az anyádért élned, nem kell többé érte élned. Élj most magadért.- mondta még utoljára.

A szavai vízhangzottak a fejemben. Visszaültem Rindou kocsijába, és csak bámultam, és azon gondolkodtam, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. Az úton haladva elhaladtam a ház mellett, ahol minden kezdődött, a ház mellett, amelyben éltem. Leparkoltam az autóval szemben, és azon gondolkodtam, mit tehetnék. Bemehetnék oda és megölhetnék mindenkit, vagy élhetnék boldogan. Láttam a távolban ahogy kinyílik a bejárati ajtó, anyám már nem él itt. Már rég halott, de ő itt él. Az az ember, aki arra késztetett, hogy az anyám nyomdokaiba lépjek, saját haszna érdekében. Figyeltem minden mozdulatát, és tanulmányoztam, hogyan sétál a kocsija felé, tudtam, hogy találkozni fog valakivel. Erősen markoltam a kormányt, amikor kiért a felhajtóról. Kedves ember amíg közel nem kerülsz hozzá. Követtem őt az utcán szorosan a háta mögött, tudtam, hogy ez lehet a tökéletes alkalom a támadásra. Csak ez az utolsó dolog, amit meg akarok tenni. Láttam, ahogy bemegy egy ismerős klubba, aminek ismerem a tulajdonosát. Kiadhatnám neki az útját, és itt befejezhetném.

A telefonom megcsörrent és rögtön felvettem.

-Csak ülsz odakint, vagy bejössz? kérdezte.

-Öld meg.

-Biztos vagy benne?

- Csak csináld Sendo. - mondtam könnyes szemmel.

-Takuyának kell kivinnie. Itt maradsz végig nézni?- éreztem, hogy az ajkam megremeg, ahogy a könnyek végigcsorogtak az arcomon. "Nem" Hangom hallhatóan remegett, letettem a telefont és elindultam.

3 órával később visszatértem a Bonten házba, és hallkan besétáltam. Nem voltam benne igazán biztos, hogy visszamenjek-e Sanzu szobájába, de a lábaim mégis odavezettek. Csak remélni tudom, hogy alszik. Kinyitva az ajtaját és hallkan becsukva magam mögött, körülnéztem a szobájában. Amikor kinyitottam a szekrény ajtaját, hallottam, hogy álmában felnyög.

-Menj ki, Rin, nem kaphatod meg a kabátom!
nem válaszoltam. - Mizuki?-motyogta. Résnyire kinyitotta a szemét és rám nézett. -Szia jol vagy?- Kérdezte.

A szívem egy pillanatra kihagyott egy ütemet, régóta nem kérdezte senki, de megőriztem a nyugalmamat.

-Igen, csak egy pulcsi kell.

-A szekrényemből?

Igen. Baj?-kérdeztem, miközben kivettem egyet.

-Nem. itt alszol? -kérdezte lehunyta a szemét és megfordult.

-Nem, egyedül akarok lenni ma este.

-Kajád az íróasztalon, kihűlt már.

Gyorsan kilépve a szobájából elindultam a sajátomba és leültem az ágyamra. Még takaró sem volt az ágyon. Igazából még nem hoztam ide semmit. Nem terveztem, hogy 3 napnál tovább maradok, de most felkeltette az érdeklődésemet, szeretném feltárni az összes titkot. Sanzuval fogom kezdeni. Felvettem a pulcsiját, ami puha volt és pont olyan illatú mint ő, úgy éreztem, bele tudnék olvadni. A zsebéből elővettem a mobilját, amit az íróasztaláról vettem el. Lenéztem a zárképernyőre. Tényleg meg akarom tudni, mi van itt?

Amikor feloldottam a telefonját, úgy döntöttem, hogy először megnézem a közösségi médiát. Mivel nem találtam mást, csak kábítószer üzleteket, áttértem a keresési előzményeire. Semmi. Áttérve a fotóira, végignéztem, és az összes főként Rindou-val készült közös fotók voltak. Néhány fotó autókról, kerékpárokról és Katanáról. Aztán belebotlottam egy ma készűlt fényképbe, amin az ebédlőben sétálok. Mosolyogtam. Vajon miért fotózott le? Megnyitottam az üzeneteket közte és a testvére között.

Takeomi
Nem találták meg. Hónapok teltek el. Vissza fog jönni
Sanzu
Nem érdekel.