Cukorka (Haruchiyo Sanzu)

18

A nyaralásunk eddig remek volt, azon kívül, hogy Mikey folyamatosan a seggembe volt, hogy találkozzak a Valhallával.
Sanzun pihentem a függőágyon miközben a meleg szél néha csiklandozta néha a bőrünket.
El is tudtam volna aludni.

-TE BUZI! - kiáltotta Ran. Felnyögtem és befogtam mind két fülemet. -Te kajak egy faszt rajzoltál naptejjel a hátamra?!- ordított az öccsére. Rin csak röhögött miközben menekült a báttya elől.
A függőágy körül szaladgáltak, de Sanzut nem érdekelte, mert ő aludt, de engem egy másodperc alatt kiidegeltek. Felakartam ülni, de Sanzu visszahúzott magára.

-Hagyd.- motyogta miközben vissza feküdt kényelmesen.

- Nem tudok úgy pihenni, hogy úgy sikoltoznak, mint a gyerekek, a francba már majdnem 30 évesek. - mondtam bosszúsan, és a fejemet a hasára hajtottam. Ekkor éreztem, hogy valami dermesztő hideg fröccsen a hátamra, a testem megfeszült a hirtelen érzéstől. Felkaptam a fejem, és Ranra néztem egy csésze jeges vízzel a kezében, mellettem pedig Rindou.

- Menjünk innen... - mondtam leszállva a függőágyról.

-Rohadjatok meg.- mondta Sanzu a két Haitaninak bosszúsan.

Sanzuval felmentünk a szobánkba és rávetődtem az ágyra hassal.

- Azt hiszem, ez a legbiztonságosabb hely számomra az utazás hátralevő részében. - mondtam a párnába. Sanzu ráütött egy hatalmasat a fenekemre.

-Gyere hercegnő, nem olyan rossz, legalább jól szórakoznak.

- Igen, az én költségemen. - mondtam, és visszadugtam a fejem a párnába. Sanzu dörzsölni kezdte a hátam.

-Feszült vagy megint?

Istenem hát én mindjárt felrúgom őt is...

*

A táskáimat a ház bejárati ajtaja mellé dobtam, és felsóhajtottam.

-Jó érzés hazatérni..

-Ez nem az otthonod.- mondta Rindou a tarkómra csapva, és elsétált mellettem. Igaza van, Sanzuval hónapokkal ezelőtt vettünk egy házat, de nem tudom, miért, mindenesetre mindig a fő házban vagyunk a nap 24 órájában, de a ház, amit vásároltunk, tökéletes őszre és tavaszra. Egy kis házikó a semmi közepén, senki sem zavarna minket. A kanapéra vetettem magam. Zörgött a telefonom, amikor új üzenetet kaptam, remélve, hogy Anától származik, azonnal elővettem, de egy ismeretlen számról jött.

***-*** -***

Kérdezd meg őket Koko fekete kártyájáról.

-Egyáltalán mi a fenét jelent?

***-***-***
Kérdezd meg tőlük, mit csináltak azokkal amit aznap vettél.

Ekkor kattant a fejemben, soha nem láttam azokat a dolgokat, amiket azóta vettem.
Tudom, hogy nem hagyták csak úgy a sikátorban, ahonnan elvittek. Felálltam, és Kokót a pulton számlákat számlálva találtam, vele szemben Sanzu az arcát tömi.

- Hajime! - mondtam szigorúan.

- Ó, ó - szólalt meg Sanzu, tudva, hogy Koko nemsokára kap egy fülest tőlem.

- Emlékszel arra a napra, amikor elvittetek a sikátorból? - kérdeztem.

- Istenem, hogy felejthetném el..- mondta Koko bosszúsan, és visszatért a számoláshoz.

- Mit csináltál azokkal a dolgokkal, amiket vettem?

Megdermedt, Sanzu és ő egy pillanatra egymásra néztek.

-Nem emlékszem. - mondta Koko továbbra is Sanzura nézve.

-Haru!

-Nem!

-Mondd el!

-Nem!

Odamentem hozzá, és egyik kezemmel megragadtam az arcát, hogy a szemembe nézzen.

-Mit csináltatok azokkal a dolgokkal, amiket Koko kártyájával vettem?

-Mi..

-Haruchiyo! - mondta Kokó szigorúan, de egyszerűen képtelen volt visszatartani.

-Mindent visszavittünk, és az összes pénzt visszakaptuk. - ismerte el. - De figyelj, figyelj rám, én próbáltalak megmenteni, Mikey meg akart ölni, de könyörögtem, hogy ne tegye! - könyörgött nekem.

Egy egész évig. Egy egész évig azt hittem, hogy tartozom nekik, egy egész évig szinte ingyen dolgoztam nekik. Kevesebb, mint egy év alatt jobbá építettem ezt a csapatot. Az egész egy olyan adósságra épült, ami nekem soha nem volt. Magam mögött hagytam a legjobb barátomat, és elszalasztottam a lehetőséget hogy nyomozó legyek, csak azért mert azt hittem tartozok nekik.

*-Az emberek csak ki fognak használni.- mondta anyám, miközben leültem az ágyamra. Ez volt a 17. születésnapom, megtisztította a testemet a sebektől, amelyeket azok a férfiak hagytak maguk után. -Az emberek arra fognak használni, szexre, pénzre, drogokra, hírnévre. Mindenre. Soha ne hagyd, hogy kihasználjanak, még szerelemből sem!- mondta.*

Elhátráltam Sanzutól. Bármit is tettem, én a szerelemért tettem, ő pedig a hírnévért. Soha nem rólam volt szó, én csak egy lépcsőfok vagyok. Minden kemény munkám csak Sanzu tükörképe, és csak őt látják az egész mögött. Meglendítettem a kezem és hatalmas pofont adtam neki.

-Egy egész évig azt hittem, hogy tartozom neked, de te csak kihasználtál! Egyáltalán kedvelsz engem? Vagy ez is hazugság volt? - Nem szólt egy szót sem, meg volt döbbenve, hogy az imént olyan keményen megütöttem. A szavak hiánya bizonyítja az álláspontomat. Megfordultam és kisétáltam, hallottam, hogy a nevemen szólít, de semmi sem fog megállítani. Odaértem az autómhoz, és kigurultam a garázsból, nem volt hova mennem. Nincs többé Ana, nincs többé Sanzu. De lehet, hogy van egy ember. Egy ember, aki kedvel engem. Felkaptam a telefonom és tárcsáztam a számát.

-Hé, mi újság? Átmehetek? Történt valami...