Cukorka (Haruchiyo Sanzu)

2. évad/ 1

Befeküdtem az ágyba a fiam mellé, miközben mélyen aludt. Békés éjszaka volt, majdnem túl békés. Egy részem úgy érezte, hogy Mikeyval együtt meghaltam. Egy hete tudtam meg, hogy meghalt. Megölte magát. Még nem találtam ki hogy mondjam el Sanzunak, a többiek pedig biztos, hogy nem tudják, különben mindenki depressziós lenne. Jelenleg úgy gondolják, hogy üzleti úton van. Holnap találkozni fogok egy Takemichi nevű fickóval, ugyanazzal a Takemichivel, akit Pah esküvőjén láttam, évekkel ezelőtt Kazutorával, és egészen biztos vagyok benne, hogy az ő esküvőjére is elmentem. A fiamra néztem, megcsókoltam a homlokán, és lassan kikászálódtam az ágyából, hogy az enyémben feküdhessek. Az ágyra rogyva éreztem, ahogy rásimít a hátamra.

-Húzós nap? - kérdezte Sanzu. Sóhajtottam.

- Olyan mint te...

- És szeretnél még egyet? - kérdezte. Megfordultam hogy ránézzek.

- Megpróbálhatjuk. - mosolyogtam miközben az ölére ültem.

- Felül akarsz lenni? - kérdezte vigyorogva.

Ahogy lehajoltam hogy megcsókoljam csörögni kezdett a telefonom. Hangosan felnyögtem, és úgy éreztem, hogy sírni fogok. A telefonomhoz nyúltam és felvettem.

- Mivan?! - sziszegtem.

- Mintha ideges lennél. - mondta Chifuyu.

- Megszakítottad az egyetlen szabadidőnket.

Felkacagott.

- Mit akarsz?

- A lányok éppen megakarják egymást ölni a bolt előtt, megpróbáltam szétszedni őket de nem ment, ezek nem normálisak.

- Megyek, addig próbálj velük beszélni.

Letettem a telefont és Sanzura néztem, aki izgatottan várt.

- Sajnálom, rohannom kell a boltba. - mentegetőztem.
Megfogta az arcom oldalát és megcsókolt.

- Megvárom, amíg visszajössz, lefoglalom magam. - kacsintott.

- 20 perc múlva visszajövök. - mondtam megölelve őt.

*Másnap*

A kávézóban ültem, és vártam, hogy megjelenjen. Nem gyakran foglalkozom ilyen dolgokkal, mióta Sanzuval úgy döntöttünk, hogy New Yorkban maradunk. Valaki helyet foglalt előttem, és felnéztem, egy kócos fekete hajú férfit láttam, aki nem éppen néz ki dolgozó embernek

- Nincs egy centem se ha azt akarod.

- Mi? Takemichi vagyok!

- Óh. - Idegesen felnevettem és kortyoltam egyet a kávémból.

- Mikey meghalt, és azt tervezem, hogy visszahozom.

- Ó igen? Hogyan? Varázslattal? - kérdeztem gúnyosan.

- Hinned kell nekem. Tudok időutazni, csak nincs új segítőm.

- Ez úgy hangzik, mint egy kábítószeres hallucinációja, mit szedsz Takemichi?

- Emlékszel azokra a furcsa látomásokra? Emlékszel arra, hogy Mikey meghalt?

- Honnan tudsz ezekről?

Kinyújtotta a kezét, hogy megrázzam.

- Te tudsz segíteni.

- Mi?

- Szereted Mikey-t, igaz? - kérdezte.

Egy pillanatig elgondolkodtam. Nagyon szeretem Mikey-t, ő az oka annak, ahol ma vagyok. Az egyetlen ember, aki valaha is segített nekem, amikor rosszul voltam, az egyetlen ember, akivel valami igazán közös volt. Valóban kezet fogok ezzel a furcsa emberrel?