Cukorka (Haruchiyo Sanzu)

5

Egy csésze kávéval a kezemben ültem a konyhában, miközben a telefonomat görgetem, és olvasom a híreket. Éreztem ahogy engem néznek, de figyelmen kívül hagytam.

-Beszélnünk kell erről.- szólalt meg végül Sanzu. Felnéztem a telefonomból, és visszabámultam rá, Kokó ül mellette, de nem igazán érdekelt a helyzet.

-Miről kell beszélni?- kérdeztem tanácstalanul.

-Ó, nem is tudom, talán az a tény, hogy tegnap este megöltél egy majdnem fél kis falut.-mondta bosszúsan.

-Embereket öltél tegnap este? -kérdezte Ran leülve mellém. - Hah, klassz.-kuncogott, miközben felkapott néhány gyümölcsöt az előttünk lévő kosárból. Megforgattam a szemem, és tovább görgettem a telefonomat, céltalanul görgetve a közösségi oldalakat és megálltam egy videónál. Ranra nézve kitör belőlem a nevetés.

- Miaz? Mi olyan vicces?- kérdezte zavartan. Odaadtam a telefont Sanzunak és Kokónak, megnézték, és hisztérikusan nevetni kezdtek.

-Hadd lássam!-kiáltott fel Ran a telefonomat megragadva. Megnézte a videót, amit posztolt, kirakott egy edzős videót magáról. -Ez nem jó? Azt hittem, jól nézek ki.-mondta magabiztosan.

Kikaptam a telefonomat a kezéből, és felálltam az asztaltól. - Lefekszem egy kicsit - mondtam, miközben elindultam, a mosolyom azonnal eltűnt.
Nem akarom, hogy lássák mit érzek valójában, tényleg megöltem néhány embert, de nem akarok beszélni róla. Sanzu üldöz engem emiatt, de én tényleg csak azt akarom, hogy egyedül maradjak. Mikey irodája mellett sétáltam el , amikor is egy férfi jött ki és nekiütköztem. -

-Sajnálom. - mondtam, miközben magához szorított, hogy ne essek a földre.

-Tényleg nem nézel magad elé?- kérdezte Rindou elengedve. A szám tátva maradt, amikor ránéztem, az arca össze van verve és horzsolások is vannak dögivel.

-Mi történt?- Elmosolyodott.

-Bajba keveredtem.

-Mizuki!- kiáltott utánam Sanzu. Felnyögtem és megforgattam a szemeimet.

- Később.- mondta Rin, és elment. Megpördültem a sarkamon, és szembefordultam vele. Ö pedig rám mosolygott.

-Akarsz jönni velem? - kérdezte, megállt, és egy kicsit összerezzent. - Nem úgy, mint egy randevú, csak vacsorázni, de nem randevú!.- kuncogtam.

-Lógni? - kérdeztem.

-Igen, ez az a szó!

-Persze, szívesen lógnék veled.- mondtam a vállára helyezve a kezem, és éreztem, hogy remegni kezd az érintésemtől. Ideges volt?

- Akkor később.- mondta, de nem mozdult el onnan, ahol állt. Felnevettem, és összekulcsoltam a karomat.

-Miért nem megyünk most azonnal?- kérdeztem.

-Nos, még el kell készülnöm. - dadogta.

-Nem nagy baj, hadd segítsek!

A szekrénye előtt állva kivettem néhány ruhát, ami szerintem jól állna neki, szeretem az olyan férfit, aki szeret divatosan öltözködni, de most valami kényelmeset keresek neki. Az ágyra dobtam a szürke melegítőnadrágját, és intettem neki, hogy öltözzön át. Levette a nadrágját, én pedig nem tudtam nem bámulni, tetoválás borította az egész alhasát.

-Le akarod fotózni? Tovább nézhetnéd. - mondta, miközben a nadrágot a derekához igazította.

-Szeretem a tetoválásaidat, nagyon menők.- mondtam, miközben elvettem néhány tablettát, amit a komódján találtam. Az ingje teljesen kinyílva felfedi a mellkasát. Rá gyújtott, hozzám lépett és megfogta az arcomat, én pedig felnéztem rá. A füstöt a számba fújta, én pedig beszívtam.

Rám mosolygott. -Tudtam, hogy valamiért kedvellek, ha valaki más lennél, ezért haragudnának rám. - mondta a szekrényéhez lépve mögöttem. Szinte lefagytam, ajkaink olyan közel voltak egymáshoz.

-Arra gondoltam, hogy ma este sétálhatnánk a városban.-mondta, és felhúzott egy pulóvert. Most be van állva, a folyosón józan volt. Túl ideges ahhoz, hogy beszéljen velem, amikor józan.

-Mizuki?

-Aha, ez nagyon jól hangzik! Amúgyis új ékszerekre van szükségem.- mondtam gyűrűtlen kezeimre nézve.

-Emlékezz, miről beszéltünk, ne lopj többé.- mondta, miközben megnézte magát a tükörben. Megforgattam a szemeimet és megöleltem hátulról, a fejem a hóna alá dugtam és néztem őt a tükörben. Teste megfeszül a hirtelen fizikai érintkezéstől.

-Mi lenne, ha csinálnánk valami szórakoztatót? - kérdeztem.

*

A város legnagyobb játéktermébe sétálva körülnéztem, tudom, hogy nem vagyunk kisgyerekek, de ez ad egy kis szabadságot.

-Tényleg? Játékterem?- kérdezte Sanzu.

-Igen, gyere!-mondtam, megfogva a kezét, és elindultam. Pár méter után megpördültem, és a kezeimet az üvegre emeltem ahol tele volt a gép plüssállattal.

-Azt, azt akarom!

-És hogyan tervezed megszerezni? Se pénz, se érme.

-Tévedsz - nevettem fel. - Igen, nincs pénz, de te itt vagy- mondtam, megfogtam a kezét, és elszaladtam vele.

Megálltunk a játékgépnél, amiről tudtam, hogy rengeteg pénzérmét adott, elővettem a pénztárcámat, és lehúztam a kezéből kikapott fekete kártyát.

-Ez csak vészhelyzetekre vonatkozik.- mondta Sanzu szigorúan. Nem tudtam nem nevetni.

-Ki vagy te, apám? Figyelj és tanulj.- mondtam és odaadtam neki a pénztárcáját

Feszülten figyelte ahogy játszok. -Semmiképpen sem fogsz nyerni, szó szerint 10000 pontra vagy tőle. Igaza volt, az esélyeim most nem voltak olyan jók.

-Veszítettem.- duzzogtam. -Nagyon szerettem volna azt az óriás mackót - mondtam szomorú szemekkel felé fordulva. Ő csak sóhajtott és elindult a plüssökhöz vissza.

*

A pláza körül sétálva szorosan megöleltem a macit, majdnem olyan magas volt mint én.

-Köszönöm, Haru nagyon kedves vagy.- mondtam édes mosollyal. Megforgatta a szemét, és bosszúsan nézett rám vissza. Megfogtam a kezét. -Ne légy már ilyen komor! Az fiatal még az éjszaka, menjünk vacsorázni.
Teste megfeszült az érintésemtől, amitől csak még jobban nevettem.

A kocsihoz érve beraktam a macit a hátsó ülésre és elszívtam egy gyors cigarettát, nekidőltem az utasoldali ajtónak és vártam Sanzut, aki éppen telefonált.

-Te megőrültél? 200 dollár egy kibaszott mackóért? - kérdezte Koko.

-Nem tudom, mi történt! Csak rám nézett és olyan, mintha elbűvölt volna!.- suttogta vissza Sanzu, ügyelve arra, hogy ne halljam. Mikey átvette Kokótól a telefont.

-Most nem is szabadna kint lennie, ő nem más csak egy csóró lotyó!

-Ne beszélj róla így!- mondta Sanzu, ökölbe szorítva a kezét.

-Tudod mit, mivel annyira megszeretted őt, mit szólnál, ha inkább személyes asszisztensemmé tenném. Mi lenne, ha a közelembe tartanám, és megbasznám a szabadidőmben.- köpte Mikey.

Koko elveszi a telefont Mikeytól.

-Ne engedd el a szemed elől, még mindig fennáll a szökés kockázata, és utálnám, ha meg kell ölnöm.- mondta őszintén Koko.

Végül letette a telefont és odalépett hozzám, én nem figyelve néztem a telefonomat, de ő rám meredt. Az, ahogy a hajam lófarokban volt, és ahogy annyira elfoglaltnak néztem ki, elgondolkodtatta. Nem kedvelt, de megölne mindenkit, aki hozzám merne érni. Már arra gondolva is, hogy Mikey kezei mindenütt rajtam, felforrt a vére.

-Kész vagy?.- kérdeztem rá nézve. Nem szólt semmit, csak odalépett hozzám és beszorított az autó és maga közé. Mindkét kezét a fejem oldalára tette, és lenézett a lábára, és mélyet sóhajtott. Felnézett rám és a szemembe nézett. Csak megrázta a fejét, levette a kezét a kocsiból, és a vezető oldalára sétált. Ez mi a fasz volt?

Beültem az anyósülésre, és vártam, hogy mondjon valamit, de az egész vezetés néma csendben telt. Szinte megijesztett, ahogyan robotként vezetett. Beálltunk egy kis étkező parkolójába, általában nem ezt szerette csinálni a szabadidejében, de velem volt, és csak ez számított neki.

Mintha csak elloptunk volna egy félmillió dolláros kocsit. Mi pedig úgy nézetünk ki, mint a trógerek. Leültünk a pulthoz és megnéztük az étlapot.

-Istenem, imádom ezt a levest - mondtam az orrom alatt. Hallottam, ahogy horkant. -Mi olyan vicces?.

-Semmi, csak nagyon aranyos vagy.- mondta egy apró mosollyal.

Evés után végre hazaértünk. Nem volt egy eseménydús nap, de élveztem a Sanzuval töltött időt. Megtorpantam, amikor az ágyamra tettem a macit, és meghallottam a telefonom csengését

-Haló?

-Itt az idő. Találkozzunk.

*

Sanzu Mikeys irodájában ült, miközben arról beszéltek: -Két lehetőséged van, Haruchiyo, a hónap végére személyes bérgyilkosunkká változtatod, vagy megölöd.- Sanzu szóhoz sem jutott, mindig is tudta, hogy Mikey ilyen, de soha nem gondolta, hogy egyszer boldognak lenni ekkora bűn.

-Értesz engem?

-Igen, főnök! Tanítsam meg, vagy öljem meg őt.

*

Naoto kocsijához sétáltam és beszálltam. - Mit tudtál meg eddig?- kérdezte.
csendben maradtam.

-Mizuki?

Csend.

-Mizuki!

-SEMMIT! - kiáltottam

-MIÉRT VÉDED ŐT!?- kiáltott vissza. Felsóhajtottam és lehunytam a szemem.

- Ezt találtam - mondtam és átadtam neki egy levelet, amit Sanzu szekrényéből vettem el. - Él, csak el van rejtve, de elvihetlek oda, ahol van.

-Történt valami?- kérdezte Naoto, mivel nem néztem rá. - Bántottak téged? Mit csináltak?

- Néhány éjszakával ezelőtt embereket öltem - ismertem be. - Sok embert...

Megdöbbent, ismeri a múltamat, és tudja, milyen munkát végeztem, de soha nem gondolta volna, hogy visszatérek a régi utaimhoz. Nem volt mérges, hanem aggódott a lelki egészségem miatt.

- Sajnálom, hogy ezt kellett tenned.- kért elnézést.

-A bérgyilkosuknak akarnak kinevelni. Úgy teszek, mintha még soha nem csináltam volna ilyet. Remélhetőleg olyan hülyén tudok viselkedni, hogy elvetik az ötletet.

-Figyelj rám, ha ez az egész túl messzire menne és van rá lehetőséged, akkor azt akarom, hogy öld meg Haruchiyo Sanzut - mondta. Felkaptam a fejem, és Naotóra néztem, aki halálosan komoly volt.- Hallasz?

-Igen, változzon meg, vagy öljem meg.