Skarlát és viridián (írás + javítás alatt)

I/2. Fejezet

Mottó:

„The air begins to feel a little thin
As we're waiting for the morning to begin
But for now you told me to hold this jar
And when I looked inside I saw it held your heart

For me to walk away with
I began to understand why God died" (3)

R\OSE

- Iris! - süvített végig egy kiáltás az égből.

A lány ijedten nézett fel, és beleremegett a látványba: fekete szárnyas ló, fekete köpenyű lovassal. Félelem járta át a testét.

Hát sehova sem menekülhetek el előle?

Dermedten figyelte, ahogy Zephyrus leszáll. Kalhen közeledni kezdett felé, háta mögött pedig a falusiak hangja erősödött. - Bekerítettek. - Félt. És nem is tudta, mitől fél jobban. Mozdulni viszont nem mert. Mintha csak a kivégzését várta volna. Kalhen már csak pár lépésre volt tőle. Nem tudta mire számítson. Szemrehányás, panasz, kiabálás, vagy talán ütés? - Már csak pár lépés. - Nézett felé, s látta, amint Kalhen felemeli kezét. Összeszorította szemeit. Teste remegett, amitől még ő is elcsodálkozott. Azt hitte, már semmi sem érdekli annyira, hogy félelmet érezzen. S most mégis ... - Miért? - Szíve mélyén ... talán ... De nem mert önmagába tekinteni, nem mert újra múlandó reményeibe kapaszkodni. Csak várt. - Legyen már vége. Hadd legyen már vége ennek az egésznek. - De pillanatok múltán sem történt semmi.

- Nyisd ki a szemed. - hallotta, de nem mert engedelmeskedni. - Kérlek. - de a lány csak megrázta a fejét. - Miért nem?

- Mert ... - de nem tudta folytatni.

- Rendben, nekem így is jó.

Majd hirtelen érezte, hogy valami betakarja. Egyből kinyitotta a szemét. Kalhen köpenye volt az.

- Na, csak sikerült rávegyelek, hogy kinyisd a szemed. - mondta mosolyogva.

A lány nem volt, mit válaszoljon. Lesütött szemekkel bámulta a kettőjük közötti teret. Meglepetésére Kalhen nem közeledett jobban hozzá. Nem is próbálta elfogni, vagy efféle.

- Gyere, - mutatott Zephyrus felé - menjünk haza. - És a férfi el is indult visszafele.

A lány tétován nézett utána, majd hátra tekintett, a hangok irányába. Nem tudta, mit tegyen, de végül csak Kalhen után szaladt. A férfi felült a szárnyas lóra, majd kezet nyujtott a lánynak.

- Most megengedem, hogy a hátam mögött ülj. Azért remélem ezúttal nem fogsz leugrani útközben - mondta, inkább csak tréfásan. A lány megrázta fejét, és felült Kalhen mögé. - Kapaszkodj erősen! - majd vágtára intette lovát.

- Hogy-hogy nem repülünk? - lepődött meg a lány.

- A falusiak már közel vannak. Ha most felszállunk, azonnal felismernek és rájönnek, hogy én vittelek el, ami pedig számukra egyenlő lesz azzal, hogy te nem csak egy egyszerű vándor vagy. A hírek gyorsan terjednek itt. És nem szeretném, ha az a nemes ficsúr megtudná, hogy még életben vagy.

- É-értem... - mást nem mert kérdeni.

Amikor már elég távol kerültek a falutól, és az erdőtől is, Zephyrus felszállt. Így már percek alatt újra a faháznál voltak. Kalhen leugrott lováról, majd intett neki, hogy térdeljen le, hogy a lány is könnyedén leszállhasson.

- Menj csak be, addig én gondoskodom Zephyrus-ról. - mondta, miközben bevitte szárnyas lovát az istállóba. Levette róla a lószerszámokat, megbizonyosodott arról, hogy minden rendben van-e, majd ő is elindult a ház felé. Csak akkor vette észre, hogy a lány még mindig ugyanott áll. - Nem jössz be?