DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 8 ¤

Taehyung pov

Egy hete nem láttam Jimint. Beteget jelentettem a gróféknál, hogy távol tartsam magam tőle.

Ha akkor egy másodperccel is tovább maradt volna, nem bírtam volna visszafogni magam. Éppen csak megkóstoltam az ajkait, már elöntötte a vörös köd az agyam. Az illata megrészegített, a csókja megőrjített. És ahogy rám nézett, ahogy azelőtt még soha, hívogatóan, gyengéden... teljesen elvette az eszem.

Nem engedhetem magam a közelébe. Szó szerint veszélyes vagyok rá, egy szörnyeteg leszek a jelenlétében. Amit akkor képzeletben tettem vele, attól szinte magam is elborzadtam. Aznap éreztem, hogy kezdi megadni magát nekem, de ha engedek a bennem élő szörnynek, azzal eltiprom, beszennyezem, tönkreteszek mindent. És félek, az önuralmam nem elég erős lánc, hogy a vadállatot féken tudjam tartani.

A festményt persze be kell még fejezni, ha azt akarom, hogy kifizessék. Majd megyek kedden és csütörtökön, amikor ő nincs ott, de most még nagyobb távolság kell. Az esélyét sem akarom megadni, hogy találkozzam vele.

Közben annyira sóvárgok utána, hogy kezdek beleőrülni. Éjjel-nappal csak ő jár a fejemben, már fizikailag fáj a hiánya. Egyre mocskosabb gondolataim vannak. Egyre többet iszom, és most már nappal se tudok aludni. Azt gondoltam, idővel majd jobb lesz, enyhül a vágy, de csak egyre rosszabb. Senki nem készített még ki ennyire.

Talán a portréjához most már hozzányúlhatnék. Ha folytatnám, talán az enyhítene a szenvedésemen, de még a takarást se vettem le róla. Odasétálok hozzá. Félrehúzom az anyagot. Ahogy rám pillant mögüle, megdobban a szívem. Csak festék és vászon, de felidézi a lényét, felébreszti az összes emlékemet róla. Egész jól sikerült a kép, ezek szerint. A vörösbor még rászáradva ott éktelenkedik rajta. Lenolajba mártok egy puha rongyot, és óvatos, körkörös mozdulatokkal elkezdem lemosni róla. Egy része beleivódott az anyagba, soha többé nem lesz már olyan tiszta, mint volt...

Váratlanul megszólal az ajtócsengő. Ki lehet az? Nem várok mára senkit. A szívem mélyén reménykedem, hogy talán... De biztos nem, jobb, ha nem is gondolok ilyesmire. Ha mégis ő az, el fogom küldeni. Már ha lesz hozzá erőm. Az inasom megy kinyitni. Egy perc múlva bejelenti nekem a látogatót.

- Mr. Jeon Jungkook, uram.

Egyszerre csalódom és megkönnyebbülök. Jungkookot a féltékenységi rohama óta nem láttam. Nem kerestem, mert nem akartam, ő se engem, mert nem mert.

- Engedje be, George.

Jungkook félénken lép be a műterembe. Leteszem a rongyot, felé fordulok, várom, hogy megszólaljon.

- Látni akartalak - mondja.

- Valóban?

- Bocsáss meg nekem. Én is kész vagyok megbocsátani neked. Hiányzol.

Kész megbocsátani? Ez a fiú még mindig nagyon el van tévedve. Közelebb megyek hozzá.

- Jungkook, én az elején közöltem veled, hogy tőlem nem várhatsz kizárólagosságot. Itt neked nincs mit megbocsátani. És még ha hűséget is fogadtam volna neked, nem csináltam az égvilágon semmit.

Leszegi a fejét, a padlót nézve bólogat.

- Akkor csak te bocsáss meg nekem.

- Rendben. Óhajtasz még valamit?

Felemeli a fejét, kétségbeesetten néz rám. Tátog, keresi a szavakat. Hűvös pillantást vetek rá, türelmesen várok.

- Taehyung...