🥇#1 Vmin - 2024 február
1813-at írunk. Kim Taehyung, a híres festőművész elvonultan él egy nagy, régi házban fenn a hegyen, ahová még rendes út se vezet. Azt beszélik róla, hogy gonosz, perverz, sőt, egyesek szerint nem is evilági lény.
Amikor megi...
Jiminről még mindig semmi hír. Könnyek között mondta, hogy hiányzom neki, akkor meg miért nincs még itt?! Kibontok egy újabb üveg chardonnayt, újra teletöltöm a poharam, és leülök vele a műterem ablaka melletti bőrfotelbe. Innen látni fogom, ha megérkezik.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Vasárnap van, ma nincs személyzet. Hobi a padlón ülve rajzolgat valamit. Az ingaórám mutatója a római 6-os felé vánszorog, alatta a nagy rézkorong lomhán leng jobbra-balra. Belekortyolok a borba, a hegyoldalt figyelem. Hol a fenében van már?
Hobi nyújtózik egyet, feláll a padlóról, felemeli a papírt, idehozza nekem.
- Mit a véleménye, uram? - kérdezi.
- Az a véleményem, hogy Yoongi akar tőle valamit! Nem tetszett, ahogy ránézett, ahogy átkarolta a vállát! Jimin nem mert a szemembe nézni, történt köztük valami, érzem! Tudom!
Hobi lemondóan az asztalra fekteti a rajzát. Rájött, hogy most nem alkalmas a pillanat korrektúrát kérni tőlem. Letérdel elém, a sarkára ül, és nagy szemekkel néz fel rám. A combomra teszi a kezét.
- Uram... olyan nyugtalan egész nap... esetleg... tehetek önért valamit?
Iszom pár kortyot a borból. Másik kezemmel az álla alá nyúlok, hüvelykujjammal megsimítom az ajkát. Szinte kérlelően néz rám. El kell ismernem, igazán készséges, derék munkaerő ez a fiú.
- Esetleg tehetsz.
Ujjai az ágyékomhoz vándorolnak. Kioldozza a nadrágomat, kiszabadítja és a kezébe veszi a farkam, majd újra a szemembe néz. Nem kéjsóváran, nem is kihívóan, hanem... odaadóan. A hajába túrok, hátravetem a fejem a fotel háttámlájára, felsóhajtok, várom a feszültségoldó kényeztetést. Néhány pillanat múlva meleg, nedves érintést érzek odalent. Puha ajkak simogatását és finom nyelvmozdulatokat. Ez a szorgalmas fiú pontosan tudja, mire van szükségem. Egész nap idegesen jöttem-mentem a házban. Csak Jiminen és Yoongin járt az eszem, lassan kezdtem már beleőrülni az ismétlődő, kellemetlen gondolatokba, amelyek hívatlanul törtek az elmémbe. Szétvetett az aggodalom, a feszültség és a düh. Nem bírtam enni, se dolgozni, de aludni se.
Úgy tűnik, Jimin ma már nem jön, ezt el kell fogadnom. Ha látni akarna, már itt lenne.
Hobi elnyeli a farkam nagy részét, erőteljesen megszívja, amitől nagyot nyögök, és előredőlök a fotelben. Kezével a heréim alá nyúl, gyengéden masszírozza őket, miközben nyelve szorgos munkát végez a makkomon. Mikor lett ilyen ügyes ez a kölyök? Nemcsak a rajzhoz van tehetsége, az már biztos.
- Aahhh - fellököm a csípőm, rászorítom a fejét, érzem, hogy a torkának ütközik a szerszámom.
Öklendezik kicsit, de nem eresztem. Kiiszom a maradék bort a poharamból, amit aztán a polcra teszek, hogy két kézzel foghassak rá a fejére. Fel-fellököm a csípőm, keményen lüktet a farkam a szájában. Próbál eltávolodni, hogy egy kis levegőhöz jusson, de nem engedem. Most nem! Mindjárt elélvezek, nem hagyhatja most abba! A hajába markolok, újra és újra magamra rántom, érzem, hogy nem sok kell már...
