DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 21 ¤

Jungkook pov

- Ismeritek Park Jimint, igaz? Ki az, aki bármit megtenne érte?

A fiúk zúgolódni kezdenek, összesúgnak, van, aki megkérdezi, mi történt. Egy nyurga srác ijedten hozzám szalad.

- Uram, Jimin bajba került?! – kérdezi tágra nyílt szemekkel. Kifejezetten szép arca van, kár érte...

- Olyasmi. Mennyire ismered őt?

- A legjobb barátom, egy szobában laktunk, mielőtt a herceghez költözött. Mi történt vele?

- Gyere, menjünk egy csöndesebb helyre.

Megfogom a karját, kivezetem a műhelyből. Az épület mögötti szűk sikátorba viszem, ahol soha egy lélek nem jár. Nincs ott más, csak homokosládák és szeméttárolók.

- Át tudsz adni neki egy üzenetet? – kérdezem.

- Persze! Ma engem is elvisznek a palotába, a herceg utasítására. Találkozni fogok vele.

- Remek! – körülnézek, hogy biztos nem lát-e senki, és megfogom a vállát.

- Mit mondjak neki? – kérdezi izgatottan.

- Ezt – ököllel hasba ütöm, amivel eléggé meglepem ahhoz, hogy ne tudjon felkészülni a továbbiakra.

Nagyot nyögve összegörnyed, könnyedén kirúgom alóla a lábait. A földre kerül, én pedig néhány testre mért rúgás után, hogy ne legyen ereje felkelni, fölé térdelek. Próbál küzdeni, még ütni is, de esélye nincs ellenem. Olyan könnyedén szorítom le, mint egy rongybabát. Elkezdem ütni az arcát, hamarosan vértől piroslik az öklöm, és még csak meg se kell erőltetnem magam. Jiminre gondolok, elborítja a fejem a vörös köd, azt se hallom meg, hogy valaki közeledik hozzám, csak miután mögém kerül, és a nevemet kiáltva megrántja a karomat. Anélkül, hogy hátranéznék, hátralendítem a könyököm, és beviszek neki egy gyomrost. Azonnal felállok, megfordulok, és ugyanazzal a lendülettel egy rövid, de erős ütést mérek az állkapcsára, amitől hanyatt esik. A könyökére támaszkodva próbál felkelni, és akkor látom csak, kit ütöttem meg... Nem, az nem lehet! Hogy lehetséges ez?!

- Taehyung!! – üvöltöm térdre rogyva mellette.

Közel hajolok az arcához, mire váratlanul a szemem alá lendíti az öklét. Alig tudok kitérni előle, súrol is egy kicsit. Lefogom mindkét karját és a földre szorítom. Közben a félájult fiúra pillantok. Most kezd kitisztulni a fejem.

- Taehyung... Mit csinálsz te itt...?! – kérdezem remegő hangon.

Felszakadt az ajka, vér szivárog belőle, az öklöm nyomán kipirult a bőre. A gyönyörű szemei kábán merednek rám. Reszket a kezem, ahogy a tenyerem az arcára teszem. Hogy tehettem... hogy került ide...?! Segítek neki felülni, kétségbeesetten nézek rá. A könnyem is kicsordul, megremeg a szám.

- Bocsáss meg... Istenem... nem tudtam, hogy te vagy!

Megpróbálom átölelni, de elüti magáról a kezemet, bizonytalanul feláll, az állát tapogatja. A földön fekvő sráchoz lép, leguggol hozzá.

- Mit csináltál...? Miért tetted ezt, te szerencsétlen? – néz rám olyan megvetéssel és iszonnyal, hogy teljesen megsemmisít vele.

Ami most a szeméből sugárzik, azt nem bírom elviselni. A falnak támasztom a hátam, de nem tudok állva maradni. Reszket az egész testem, mintha engem vertek volna el. Lecsúszom a földre, átkarolom a lábaimat, és zokogni kezdek, mint egy gyerek. Taehyung feláll, elém lép, lehajol és az állam alá nyúl, hogy a szemembe tudjon nézni.