DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 17 ¤

Egy nappal korábban

Taehyung pov

- Máris mész, szépségem? Még csak most jöttél!

- A fiúcskád biztos tárt karokkal vár vissza!

- Inkább tárt lábakkal!

- Hiányozni fogsz, kislány!

Röhögés és kiabálás kísér, ahogy végigsétálok a cellák között. Az őr rájuk ordít, a rácsokra csap a puskájával, akkor elhallgatnak. Igazából nem érdekel. Az érdekel csak, hogy minél előbb kijussak innen. Ha belegondolok, hogy éveket kellett volna itt töltenem... Még nem volt tárgyalásom, de biztos vagyok benne, hogy bűnösnek találtak volna, ha nincs Yoongi.

Aki ezek szerint életben van.

De hogy lehet az?! Magam láttam meghalni! Nem adott semmilyen életjelet!

Megkapom a ruháimat és a személyes tárgyaimat, és miután átöltöztem és elhagytam ezt az átkozott helyet, meglátom, hogy a kapu előtt ott áll a hintóm és a kocsisom. A kocsis lepattan a bakról, a kalapját lengetve integet nekem. Még sose láttam így viselkedni.

- Uram, de örülök, hogy kiengedték! – lelkendezik, miközben kinyitja nekem az ajtót – Tudtam, hogy ártatlan!

Megköszönöm, és megveregetem a vállát, mielőtt beülök. Fölfelé csöndben telik az út. Még sosem örültem ennyire a hazaérkezésnek, mint most. Egészen addig, míg meg nem látok egy ismerős fekete lovat kikötve a házam előtt.

Jungkook itt van...

Belépve az ajtón a személyzet minden tagja körém gyűlik, és ugyanolyan örömmel köszönt, mint a kocsis. Persze, hiszen így megmarad a munkájuk. Egy percig sem gondolom, hogy valóban ártatlannak tartanak, inkább csak hajlandóak szemet hunyni a tetteim fölött. Biztos, hogy Yoongi se tudta bizonyítani az ártatlanságomat, az igazságot egészen biztos, hogy nem kötötte senki orrára. Csak az történt, hogy az ügyészség választott egy nincstelen árva gyerek és őfelsége, a herceg érdekei és szava között.

- Hol van? – kérdezem a szolgáimat, mire mind kérdőn néznek rám.

- Jungkook. Mr. Jeon. Hol van?

- A műteremben uram – mondja az inasom kis mosollyal – Meglepetést akart okozni önnek.

- Máskor rejtse el jobban a lovát, ha azt akarja, hogy meglepődjek.

Bemegyek a műterembe, Jungkook valóban ott ül a kanapén egy vékony könyvet olvasva. Amikor meglát, leteszi maga mellé.

- Isten hozott itthon! – mondja mosolyogva.

- Te mit keresel itt?

Feláll, hozzám sétál, a karjait a nyakam köré fűzi.

- Nekem köszönheted, hogy kint vagy.

- Hogyhogy neked? Úgy tudom, a herceg hozott ki.

- Én beszéltem a herceggel, én kértem meg, hogy járjon közben az érdekedben. Tőlem tudta meg, hogy egyáltalán lecsuktak. Mit kapok hálából?

- Jungkook, miért csinálod ezt? – lefejtem magamról a karjait, és a vitrinszekrényhez megyek.

- Hogy érted ezt? Hogyhogy miért csinálom? Te is megtennéd értem, nem?

Kiveszek egy üveg bort a szekrényből, kinyitom, és csak úgy a palackból elkezdem inni.

- Nem...? – kérdezi újra.

Fel-alá sétálok a szobában az üveg borral, és Jiminre gondolok. Vajon hogy van? Nagyon aggódom érte. Amikor elvitték, még nem jutott túl a nehéz napokon. Remélem, nem esett baja, és másnak sem... Amíg bent voltam, nem tudtam egyébre gondolni...