DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 26 ¤

Taehyung pov

Már este 6 óra elmúlt, és még mindig nincsenek itthon. Olyan messze lakik az a barát? Ennyire jól érzik magukat nála? Vagy most már kettesben vannak valahol? Megrázom a fejem, nem akarom, hogy ilyen gondolataim legyenek, de akaratlanul is folyton ezen jár az eszem. Idegesen kavargatom a kamillateámat a szalonban, amitől azt remélem, hogy megnyugtatja a kavargó gyomromat. Kamilla... erről is Jimin jut eszembe. Mindenről ő jut az eszembe. Teljesen a bolondjává tett az a kölyök. Felállok, újra kinézek az ablakon a kastély előkertjére, mintha attól, hogy folyton kifelé bámulok, hamarabb érkeznének meg.

- Mr. Kim! A lakáj kérdezi, hogy felszolgálják-e a vacsorát - szólít meg Hobi az ajtóból.

- Nem. Majd vacsorázunk, ha megjöttek.

- Értem, uram.

Mire hátranézek, már távozik is, lehajtott fejjel, csalódottan. Biztos éhes. Vagy... szeretett volna kettesben enni velem. Egész nap a szobánkba voltam bezárkózva, rajzolással próbáltam lekötni magam. Készítettem néhány tintavázlatot egy következő festményemhez. Hiányzik a házam, a műtermem, a munkám, még a személyzet is, de ez is csak most, így jut eszembe, hogy ő nincs itt... Akkor hagytam csak abba a munkát, mikor elkezdett megjelenni a papíron. Azon kaptam magam, hogy emlékezetből portrékat és aktokat rajzolok róla. Ebédelni se mentem ki, a szobámba kértem egy darab kenyeret sajttal és egy pohár vörösbort. Amikor dolgozom, ennyi elég. Különben sincs étvágyam. Szegény Hobi, magányos lehetett ma. Vajon mivel töltötte a napot?

- Várj! - kiáltom utána.

Megfordul, felcsillan a szeme. Odamegyek hozzá, a vállára teszem a kezem.

- Hogy érzed magad?

- Köszönöm, uram...

- Nem fáj semmi?

- Reggel egy kicsit fájt... de már jobb...

Zavarban van, a cipője orrát nézegeti. Olyan aranyos... Megveregetem a vállát, biztosítom afelől, hogy a fájdalom teljesen el fog múlni holnapra, amikor lódobogást hallunk odakintről. Megjöttek! Az ablakon át látom, hogy a lovász elviszi a lovaikat, aztán a bejárathoz jönnek, fel a lépcsőn. A herceg Jimin derekára teszi a kezét közben, ami idegesít. Előbb vagyok ott az ajtónál, mint a személyzet. Kinyitom, mielőtt csöngetnének.

- Nahát, Taehyung! Te vagy az új komornyikom? - nevet Yoongi.

- Épp erre jártam - mosolygok vissza - Láttalak benneteket az ablakból.

Jimin leveszi a kalapját, elrohan mellettem, Hobi nyakába ugrik. Látszik, mennyire hiányoztam neki... Ahogy öleli a barátját, érzi, hogy eltűnt az a bizonyos illat. A válla fölött rám pillant, hogy a szeme is mosolyog, és némán köszönetet mond. Még szorosabban öleli, sugárzik az arca.

Visszamosolygok rá, szeretem így látni. Ilyen boldognak...

Miután Hobi kiszabadult Jimin szorításából, a herceg is odalép hozzá. A fiú fejet hajt előtte. Őfelségének elkomorodik az arca, azonnal rám néz. Felvont szemöldökkel, kérdőn tekintek vissza rá, mintha nem tudnám mire vélni a rosszalló pillantását. Nagyot nyel, mélyen beszívja a levegőt. Jimin Hobi karjába kapaszkodva, feszülten figyel minket. Yoongi ekkor elmosolyodik, és annyit mond:

- Vacsorázzunk!

*****

Feszült csendben kanalazzuk a fácánlevest. Hobi kerüli Jimin tekintetét, ahogy az enyémet is. A herceg folyton őt nézi, ő pedig nem tudja mire vélni ezt a nagy érdeklődést, értetlenkedve néz vissza rá. Én Jimint nézem, próbálom kifürkészni a kettejük viszonyát, hogy mi történhetett köztük, amíg távol voltak, de nem jutok sokra.