DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 32 ¤

Jimin pov

Reggel hatkor az egyik nevelőnő töri rám az ajtót.

- Ébresztő, hétalvó, irány a műhely! Ha itt akarsz lakni, dolgoznod kell! – kiabálja, hogy a fejem is belesajdul.

Elszoktam az itteni élettől, az már biztos. Körülnézek, Hobi nincs a szobában, az ágya érintetlen. Megkérdezem a nevelőtől, hol van, azt feleli, hogy még este elment.

- Ez nem fogadó, nem is bordély, ide nem lehet egy éjszakára visszajönni! Hoseok már nem nálunk lakik, nem is engedélyeztük, hogy itt aludjon!

Egy rend munkaruhát dob az ágyamra, egyszerű lenvászon inget és durva anyagú posztónadrágot, aztán becsapja az ajtót maga mögött. Felöltözöm, elindulok a többi fiú után. Tartok a mai naptól, érzem, hogy nem látnak szívesen. Tudják, hogy a hercegi palotában szolgáltam, ami irigységre adhat okot. Munka közben próbálok senkihez nem szólni, és senkinek nem keresztezni az útját, csak csöndben végzem a dolgom. Néhányan odavetnek egy-egy gúnyos megjegyzést, páran megkérdezik, milyen volt a palotában, és miért jöttem vissza, de ezekre csak szűkszavúan válaszolok.

Ebédidőhöz közeledve kivágódik az ajtó, Kris lép be rajta pöffeszkedve, mint valami uraság. Próbálok egy félhomályos sarokba elbújni előle, a sapkámat is az orromig húzom, de nem járok sikerrel.

- Park Jimin őfelsége! Nahát! Újra köztünk? – lépked közelebb – A hercegnek talán elege lett belőled?

Nem válaszolok neki, nem is nézek rá, de nem hagyja annyiban a dolgot. Megfogja a karom, és elrángat a munkaasztaltól.

- Jól megszedted magad odafönt, mi? Fogadok, szép fizetést kaptál a hercegtől! Mit kellett csinálnod? Fényesre nyalni a fenséges seggét?

- Hagyj békén, Kris, amint látod, dolgozom! Neked is azt kellene tenned!

- Azért, mert betetted a koszos lábad a palotába, még ne gondold, hogy dirigálhatsz nekem! Tartozol, Jimin, legalább egy hónapi pénzzel! Amit most megduplázok, tekintve, hogy hol dolgoztál idáig!

- Vedd le rólam a kezed! – nézek a szemébe.

Tudom, hogy nincs esélyem vele szemben. Három évvel idősebb, egy fejjel magasabb, és sokkal erősebb, mint én vagyok. A börtönben tanult verekedni. Az ingem gallérjára markol, és akkorát lök rajtam, hogy az anyag reccsenve szakad szét, én pedig majdnem hanyatt esek.

- Fizess, vagy beverem a képed!

Tudja, hogy a műhelyvezető már elment ebédelni. Hogy nincs senki, aki megvédhetne tőle. A fiúk csak néznek minket, nem mernek közbeavatkozni, Kris haverjai pedig készenlétben állnak, ha valaki mégis megtenné, vagy ha ellenállnék neki.

- Egy ezüst van nálam összesen, azt odaadom, de nincs több, esküszöm! Nem pénzért dolgoztam a palotában, csak lakhatásért!

Kiveszem az érmét a zsebemből, odanyújtom neki, egy gúnyos nevetéssel elveszi és zsebre rakja.

- Hazudsz, te kis patkány! De én kiverem belőled a többit!

Abban a pillanatban lendül az ökle, eltalálja az arcom, hogy csillagokat látok. A földre zuhanok, próbálok feltápászkodni, de forog velem a világ. Az egész fejem sajog, vér ízét érzem a számban. Lehajol, végigtapogatja a zsebeimet, megállapítja, hogy tényleg nincs nálam több pénz. Ekkor erőből gyomron rúg, összegörnyedve esek vissza a padlóra. A fiúk felhördülnek, de senki se mer egy szót sem szólni. Kris a hajamnál fogva hátrahúzza a fejem, mielőtt a következő mondatot az arcomba sziszegi: