DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 11 ¤

Taehyung pov

A cselédbejárón, a konyhán keresztül surranok vissza a kastélyba, miután kidobtak az őrök. A személyzet nem kérdez, van elég dolguk, én pedig próbálok természetesen viselkedni. Miután a lépcsőházba jutok, úgy rohanok felfelé, hogy majd' kiköpöm a tüdőmet. A zsúfolt, zajos báltermet megkerülve osonok be az üres szobákba. Szerencse, hogy úgy ismerem ezt az átkozott kastélyt, mint a tenyeremet.

A titkos csigalépcsőn kettesével szedem a fokokat, nagyon remélem, hogy nem késtem még el. Feltépem az ajtót, levegőért kapkodva rontok be a köralakú szobába. Körülállják az ágyat, amin már a végjáték zajlik. Szegény gyermek sápadtan reszket Yoongi alatt, nincs eszméleténél.

- Yoongi, ne! Kérlek! Engedjétek el! – kiabálom, és félrelököm a Jimin vérét szipolyozó vámpírokat.

A herceg felemeli a fejét, rám néz. Csupa vér a szája körül, az állára is lecsurgott.

- Ki a fene ez, és hogy találta meg a szobát?! – zúgolódnak a barátai.

- Ez itt Kim Taehyung, és jól ismeri ezt a helyet – mondja Yoongi – Mit akarsz itt?

Feltápászkodik Jiminről, én azonnal odalépnék hozzá, de a mocskok megállítanak és lefognak.

- Nem ölheted meg! Ez csak egy ártatlan gyerek! – üvöltöm, és próbálom kirángatni magam a szorításukból.

- Tudod jól, hogy szükségem van a vérére! Az erőm már csak annyi, mint egy emberé, és rohamosan fogy! A következő holdtöltét már lehet, hogy nem is érném meg! Ez csak egy szerencsétlen árva, senkinek nem fog hiányozni, én csak megszabadítom egy nyomorúságos élettől! Mit érdekel téged a sorsa?!

- Hogy mit érdekel? Téged is érdekelt az én sorsom! Ugyanígy feküdtem itt tíz évvel ezelőtt, ugyanilyen nincstelen árvaként, már szívtátok a vérem, de akkor megkímélted az életem!

- Igen, és vállaltam, hogy egy hónap múlva már szinte lélegezni se volt erőm! Mert én ostoba, beléd szerettem! De többé nem követem el ezt a hibát!! – üvölti, hogy néhány csepp Jimin véréből az arcomba fröccsen.

- Én pedig őt szeretem, és nem engedem, hogy megöld!

Yoongi elküldi a többi vámpírt, akik végre elengednek. Összesúgnak, méltatlankodnak, megvető pillantásokat vetnek rám, miközben távoznak az ajtón.

Jiminre borulok, átölelem, szorítom magamhoz a hideg, meztelen testét. Megcsókolom az arcát, szólongatom, de csak ernyedten lóg a karjaimban. A remegése is elmúlt. Ajkai fehérek, szeme résnyire nyitva. Nem érzem a pulzusát, nem lélegzik. Elkéstem, nincs mit tenni, vége van...

- Kérlek, könyörögve kérlek! – zokogom – Szerzek neked egy másik szüzet, van még az árvaházban elég, könyörgöm, ne vedd el tőlem!!

Tudom, hogy már késő. A telihold félórán belül lemegy, addig képtelenség másik szűz vért szerezni. Azt is tudom, hogy pont eleget szívtak már belőle, hogy kiszállt már belőle az élet, de nem akarom elfogadni. Tagadom a nyilvánvalót, kétségbeesetten kapaszkodom a nem létező reménybe.

- Miért nem mondtad? – suttogja dermedten Yoongi – Egy szóval se mondtad, hogy szerelmes vagy belé...

- Mert én sem tudtam!!!

Úgy zokogok, mint egy gyerek. Jimin véres nyakába fúrom az arcom, összekenem a könnyeimmel, annyira szorítom, hogy beleremegek. Istenem, nem halhat meg! Tíz év óta először szeretek valakit, először érzem úgy, hogy van némi értelme az életemnek, és erre is csak akkor jövök rá, amikor már késő! Nem, nem veszíthetem el őt!!