DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 31 ¤

Taehyung pov

Miután váratlanul megláttam a grófi kastélyban, még ha csak egy pillanatra is, aznap nem tudtam tisztán gondolkodni. Amióta csak ismerem, kipereg az ujjaim közül, mint a homok, megfoghatatlan, mint az árnyék, és úgy hat rám, mint egy gonosz varázslat. Nem tudom elfelejteni, nem tudom elengedni, de megtartani se tudtam soha. Azt reméltem, segít majd, ha távol maradok tőle, hogy azzal, ha meghagyom Yoonginak, megkímélem magam a további megaláztatástól és fájdalomtól. Azt hittem, így megőrizhetem az önbecsülésem egy részét. De csak egyre gyengébb lettem, egyre inkább a rabjává váltam, miközben ő szemmel láthatóan jól megvan nélkülem.

Karnyújtásnyira van tőlem, mégis, mintha kilométerek választanának el tőle. Érzem a sietségtől megizzadt bőrének illatát, látom a gyönyörű, könnyes arcát, hallom a hangját, amibe már az első találkozásunk előtt beleszerettem, és elszorul a torkom. Azt gondoltam, felvérteztem magam Ámor nyilai ellen, de úgy látszik, tévedtem. Beletört a nyílvesszője a szívembe, és sehogy sem tudom kitépni onnan.

Amikor már azt hinném, nem tud már meglepni, akkor előáll az elképzelhetetlennel. Sírva borul a haldokló volt szeretőmre, aki vérbosszút esküdött ellene, és akitől meg akartam védeni. A haját simogatja, az arcát csókolja, két kezébe fogja a kezét. Tegezi őt, amit még velem se tett soha. Mi történt azalatt a néhány hét alatt, amíg én azt gondoltam, hogy Yoongi kastélyában éli a vámpírok titokzatos életét? Mi kötötte össze Jungkookkal? Az egyetlen kapocs köztük én vagyok...

- Kérem, Mr. Kim, segítsen! El kell vinnünk a herceghez! – sírva próbálja felemelni Jungkook testét az ágyról, miközben kétségbeesetten néz rám – Miért is nem változtam át, akkor most én is meg tudnám menteni!! Miattam fog meghalni! Nem kellett volna ott hagynom! Miért nem maradtam vele?! – zokogja.

Nem változott át?? Hogy lehet az, hiszen elment a szertartásra! 

Hobival közrefogjuk, lefejtem a karjait Jungkook testéről, akit óvatosan visszafektetek az ágyra. Nem visszük el a herceghez, ez teljes képtelenség. 

Közben az orvos is megérkezik. Ellenőrzi az életjeleket, megállapítja, hogy már nincs mit tenni. A kivérzés végül leállította a szerveit, a szíve nem bírta tovább a küzdelmet.

Belém szorul a levegő, ahogy Jungkook sápadt, élettelen arcát nézem. Ha kicsit jobban tudtam volna szeretni... Egy emberi élet szárad most a lelkemen. Minden szenvedést megérdemlek, amiért ezt tettem vele. Megfogom a hideg kezét, és magamban bocsánatot kérek tőle, bár tudom, hogy ezzel igencsak elkéstem.

Jimin zokog, Hobi átöleli őt, de kitépi magát a karjaiból. Tőlem is elhúzódik.

Miközben a doktor letakarja Jungkook hűlő testét, Jimin hátrálni kezd, majd a könnyeit törölgetve az ajtó felé fut. Nem hagyhatom elmenni, most nem, nem csúszhat ki megint a kezem közül!

Utána futok, Hobi is szalad a nyomomban. A kórház épületéből kiérve Jimin a kerítésnek támaszkodik, kezébe temetve az arcát. Most már hagyja, hogy hozzáérjek.

- Én tehetek róla! – zokogja – Könyörgött, hogy ne menjek el, de én ott hagytam!

Átölelem, olyan szorosan, hogy ne tudjon elszökni. Talán ezúttal nem is akar. Most, hogy a karomban érzem a ziháló kis testét, úgy ver a szívem, hogy beleszédülök.

- Nem, Jimin! Ha valaki tehet a haláláról, az én vagyok! – hátrasimítom a haját, letörlöm a könnyeit a kezemmel.

Ajkai duzzadtak a sírástól. Úgy megcsókolnám! Annyira hiányzik... Tudni akarom, mit keresett Jungkooknál, és mi történt köztük, de most nem faggathatom ki. Először is meg kell nyugodnia. Arcom az övéhez érintem, finoman masszírozom a hátát. Szaggatott légzése lassan elcsendesedik. Hobi dermedten mered ránk, egy könnycsepp gurul végig az arcán, amit gyorsan letöröl. Megsimítja Jimin karját, de ő hirtelen elüti magától a kezét, aztán engem is eltaszít magától.