DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 42 ¤

Átléptük a 8000 olvasást, köszönöm mindenkinek, aki velem tartott idáig! ❤ Hálám jeléül ez most egy hosszú rész lesz...

Jimin pov

Öt nap telt el azóta, hogy fenn a tisztáson hármunk teste és lelke összefonódott, mint a selyemzsinór szálai, és ezzel kimondatlanul egyensúlyba kerültünk. Boldogok vagyunk, nyugodtak és békések, mint még soha azelőtt. Megszűnt köztünk minden bizonytalanság, feszültség, harag és féltékenység, ami már kezdte mérgezni az életünket. Taehyung azóta több színt és derűt visz a képeibe, Hobi folyton mosolyog, amelyik szobába belép, ott kisüt a nap. Én pedig azt kívánom, hogy soha, soha ne legyen vége ennek a paradicsomi állapotnak, amiről csak mi tudjuk, hogy az, hogy tökéletes, tiszta és ártatlan. Ám nem teljesülhet minden kívánság. A világ szemében (ha a világ tudna rólunk) pokolra való, mocskos, szodomita bűnösök vagyunk. Ez a világ el akar választani azoktól, akiket szeretek, és bele akar kényszeríteni egy szerepbe, ami nem én vagyok.

- Haza kell mennem - töröm meg a reggelinél a csendet a tányéromba bámulva - Nem húzhattam tovább, aggódtak értem. Két napja megüzentem nekik, hogy meggyógyultam és ma hazamegyek.

A velem szemben ülő Hobi átnyúl az asztal fölött, a kezemre fog, kérlelően néz rám.

- Élhetnél velünk! Mondd meg nekik! Mondd meg, hogy itt akarsz lakni Mr. Kimnél!

Némán megrázom a fejem. Taehyung Hobi vállára teszi a kezét, a tekintetével csendre inti. Ő is tudja, hogy nincs más választásom.

Egy óra múlva az istállóban búcsúzom tőlük. Egyszerre ölelnek át.

- Hiányozni fogsz - mondja Hobi - gyere azonnal, amint tudsz!

Taehyung a két kezébe fogja az arcom. Eddig csöndes volt, de most kitör belőle:

- Nem akarlak elveszíteni, Jimin! Hozzám tartozol! Hozzánk! - a fejével a barátom felé biccent - Ezt soha ne felejtsd el! Ha te nem felejted el, akkor... akkor senki nem tud elvenni tőlünk!

Nem árultam el neki Yoongi herceg ajánlatát és tervét, amit arra dolgozott ki, hogy megakadályozza az esküvőmet. A herceg azért teszi ezt, hogy Taehyung és én együtt lehessünk, de amit kér érte... Nem tudhat róla, mert... megtiltaná, hogy belemenjek.

- Nem felejtem el, Taehyung. Hozzátok tartozom.

Szorosan magamhoz ölelem és megcsókolom őket, aztán lóra pattanok, és elindulok a grófi kastély felé.

*****

- Jimin, drága kisfiam! Hát itthon vagy - tárja ki felém a karjait a grófné.

„Drága kisfiam." Édesanyám szólított így utoljára. Olyan kicsi voltam, hogy már nem is tudom felidézni a hangját... Megcsókolom a grófné kezét, aztán az arcát. Igazi, őszinte szeretet van a szemében. Annyi év árvaság után újra van családom. Ez az asszony az utolsó lenne a földön, akinek szomorúságot akarnék okozni... Benyitok a gróf úr hálószobájába. A hatalmas baldachinos ágyban szinte elvész, olyan törékeny lett a betegsége alatt. Leülök az ágya szélére, a kezembe veszem a csontos, öreg kezét. Megszorítja, elmondja, hogy örül, hogy lát, és hogy nagyon aggódtak értem. Istenem, ha tudnák, hogy én... Egy világ dőlne össze bennük. Bele is halnának mindketten. Olyan jók hozzám, sokkal jobb fiút érdemelnek nálam...

A bejárati ajtó csengője töri meg a csöndet. Nemsokára hallom, hogy a komornyik bejelenti a látogatót. Yoongi herceg! Magára hagyom a nevelőapámat, és kisietek a hallba. A herceget már a szalonban fogadja a grófné. A szívem a torkomban dobog, összeszorul a gyomrom. Felnézek Taehyung festményére, végighúzom az ujjam a legszebb kamillán, ami kiállja a tomboló vihart is. Kiállja, mert erős és hajlékony a szára. Fejet hajt a szélnek, arra hajlik, amerre fújja, nem próbál ellenállni neki... csak így élheti túl.