Akiről senki sem gondolta ..... (befejezett)

24 rész (rossz nélkül nincs jó)

Miután beraktam a mosást elindultam,hogy megreggelizzek.
-Szia!
Köszönök Emmának.
-Többiek?
-Xavier-t nem láttam,Elena még alszik,Jackson is,az ikreket meg most kelti Dávid.
-Xavier az egyetemen van a másik két jó madarat meg felkeltem,mindjárt hat óra.
-Ivett!
Kiállt utánam Emma.
-Igen?
-Nem aludtál a szobádban.
Na most nekem annyi.
-Igen.......
-Akarom tudni?
Felém fordul a teljes testével és fájdalmasan néz rám.
-Ezt tényleg nem akarod tudni Emma.
Ez szerintem felért egy vallomással.
Emma nem válaszolt csak legyintett a kezével,hogy menjek.Azt hiszem ezt neki is fel kell dolgoznia.Olyan kiváncsi lennék,hogy mit gondolhat?Mit érezhet?Soha nem beszél nekem az érzéseiről.Pedig örülnek neki ha meg tenné.

Elena és Jackson milyen meglepő együtt aludtak.Még jó,hogy mentem kelteni őket különben elkésünk.A suliban az idő hamar eltelt.Nyilván semmi sem ugyan az Tina nélkül de mostmár így kell elfogadnunk a helyzetet.Iván úgy döntött,hogy "biztonságosabb"ha otthon tanul.Nem teljesen értem,hogy mi folyik köztük de majd beszél róla ha akar.

1 hónappal később.
Kivételes alkalmak egyike a mai,mivel mindenki a házban és azon belül is a konyha és a nappali között somfordál.Az ikrek és a bátyjaik valamit nagyban játszanak,James és Nóra a gyerekeiket figyelve pihennek a kanapén,Emma és Dávid velem és El-el diskurálnak a konyhában,éppen hangosan nevetek Dávid egyik béna poénján.Odakint hideg van és rossz idő.Idebent viszont olyan melegséggel teli a hangulat,hogy szinte észre sem lehet venni a kint levő zord időt.

A csengő hangjával,mintha teljesen eltűnne az előbbi jó kedv az egész házból.A csengőt követően csak Emma cipőjének kopogását halljuk.Mindenki síri csendben várja,hogy ki az aki ezen a délután a zord idő ellenére eljött ide.Nyílik az ajtó.Először nem hiszek a fülemnek,aztán pedig a szememnek sem.Teljesen lefagyva állok és könnyekkel teli szemekkel figyelem a ledöbbent Emma mellett álló férfit.A fülemben hallom ahogy a szívem dobog.Egy pillanatra megáll a világ.Megkönnyebbülés és boldogság járja át a testem de ezeket a szép érzéseket hamar át veszi a düh,a csalódottság és a harag.Lecsordul az első könnycsepp az arcomon amikor tudatosul bennem,hogy jobban örülnek ha nem Ő állna itt.Kapar a torkom és alig látok a könnyeimtől.Egyetlen egy erőtlen szót tudok kiejteni a számon mielőtt a kezemben levő frissen mosott tányért a földre ejteném.
-Apa?
-Natalya!
-Engem nem így hívnak!
És ennyi ezzel elviharzom.Nem érdekel,hogy hova,csak el.Azt még hallom,hogy valószínű utánam indult,mert Emma azt mondja neki:
-Hagyd,most időre van szüksége!
Időre?Chh!Nekem arra van szükségem,hogy az az ember ott a konyhában hallott legyen.Akármilyen rosszul is hangzik ez az én számból ő nem érdemli meg,hogy éljen.Vajon él anyám is,és ha igen miért nincs itt?Ha pedig nem akkor ez a férfi miért lélegezhet helyette?
                          Emma szemszöge
Szegény lány konkrétan elmenekült a saját apja elől.A bátyám,az a barom egyből utána indult.Nem hagyhatom,én már csak tudom,hogy Ivettnek ilyenkor idő kell.
-Hagy most időre van szüksége!
-Időre?De hát ő a lányom!
-Igen a lányod aki évek óta abban a tudatban él,hogy hallott vagy Alex!Ahogy én is.
-Ne haragudj моя сестра(húgom)ez így volt biztonságos.
-Így volt biztonságos?Kinek?Alex kinek?A lányodnak akinek a legnagyobb szüksége lett volna rád akkoriban?Nekem akiben te és a feleséged tartottátok a lelket?Ivánnak aki az apjaként tekintett rád?Hmm?Kinek volt így biztonságosabb?
-Emma kedvesem értsd meg,hogy meg akartak ölni engem,ha úgy hiszik hogy nem élek nektek sem eshet bajotok!
-Most magadnak hazudsz azért,hogy ne legyen olyan nagy bűntudatod azért mert magadra hagytad a családod?
-Emma!
-Ne neked itt nincs jogod szólni!Hol a feleséged?Mit csináltál vele?Hmm?
-Nem gondolhatsz rólam ilyet!Tudod hogy meghaltam volna érte.Nagyon nehéz volt el fogadnom,hogy meghalt.
-Te tetted?
-Nem!
-Kiabálj csak gyerünk az mindent megold.
Emelem fel a hangom én is.
-Abban a francos autóbalesetben halt meg az én drága Nórám.Hidd el én is azt kívánom bár én haltam volna meg helyette.
-Ez még mindig nem mentség arra,hogy magára hagytad a lányod!Iván tudott róla igaz?
-Igen,de ne hibáztasd,én kértem hogy ne beszéljen erről.
-Hát hogyne mit is gondoltam,ő mindig a szolgád marad.Meg is érdemled,hogy a lányod nem akar beszélni veled.Azt hittem ennél nagyobbat nem tudok benned csalódni Alexej de sikerült,megoldottad.Szégyelld magad Alexej Ivanov!Édesanyánk foroghat a sírjában.Az egyetlen fia elmenekült a családját magára hagyva.Szép kis főnök vagy mondhatom.
-Én legalább veled ellentétben mertem tovább vinni azt amit a mi szüleink létre hoztak.Te viszont menekültél előle.
-Nem menekültem,én egyenesen undorodtam ettől az egésztől Alex.Jézusom én eltemettelek és megsirattalak a feleségeddel együtt.Erre ide állítasz évekkel később és ilyeneket vágsz a fejemhez.Takarodj innen Alexej most!
-Addig nem megyek sehova amíg a lányommal nem beszéltem!
                          Ivett szemszöge
Azt terveztem,hogy bezárkozom egy szobába de a lépcsőnél tovább nem jutottam.Csendben sírva hallgattam végig Emma és az apám veszekedését.Semmit sem változott.Mindig csak az a jó ami neki hasznos.Hát én ebből többet nem kérek.Vissza fordultam a lépcsőn,hogy vissza mehessek hozzájuk.Kellő távolságból a lépcső egyik fokáról beszéltem.
-Ne fáradj Alexej!
Direkt érezhetően undorral mondtam ki a nevét.
-Nyugodtan menj el.Itt nem látunk szívesen.
-Kislányom!
-Nem vagyok a lányod Alexej.Az én apám évekkel ezelőtt meghalt anyámmal együtt egy autóbalesetben.
-Tehát nem kérsz belőlem?
-Ezt el találtad!
-Rendben van!Akkor elmegyek.Amikor késznek érzed magad Iván át adja az örökségedet.
-Biztosítalak róla,hogy ez a pillanat soha nem jön el.
Alexej csak elfogadóan bólintott egyet és távozott a házból.Az első gondolatom az volt,hogy anyámat akarom.Emmát az anyámat.Sírva szaladtam le a lépcsőn és ugrottam Emma ölébe pont,mint egy kislány.
-Semmi baj kicsikém!
Simogatja a hajamat ő is sírva.
-Miért Emma?Miért?Bárcsak meghalt volna!
Sírok.
-Ne mond ezt kicsim,ő az apád.
Még most is védi pedig vele is ugyan azt tette amit velem.
-Nem nekem ti vagytok a szüleim!Te és Dávid.
Lassan elengedem az anyukámat és felnézek rá.A szemei könnyesek az arca piros a haja kusza.De ő még így is gyönyörű.Most már biztos ő az anyukám.
-Ohh te drága!
Nyom egy puszit a hajamba Dávid.
Pár percig meg szipogok majd Xavier ölében a kanapén emésztem a történteket.
-Menjünk el kicsit kocsikázni?
Súgja a fülembe miközben az arcom és a hajam puszilgatja.
-Uhum!
Dünnyögöm.
-Öltözz fel kicsim hideg van kint.
-Jössz velem?
-Persze.
Xavier bekísért a szobámba és még segíteni is próbált felötözni.Amivel elérte,hogy jót nevessek rajta.Egyre jobban szeretem ezt a fiút.Még felvett ő is egy pulcsit majd elindultunk.
-Hova viszel?
Kérdezem már a kocsiban.
-Titok.
Néz rám egy pillanatra.
-Jaj de ne már!
Nyávogom.
-Ne hisztizz,kibírod.
Én csak a szemem forgatom válaszképp.
-Már megint ez a szemforgatás.
Somolyog.
Amikor megállt az autóval újra nevetés kapott el.
-Ne szórakozz,hogy te erre emlékszel.
Az iskolánktól nem messze van egy kis park.Tisztán emlékszem 15 éves voltam azután,hogy ide költöztünk és ide kezdtem suliba járni fedeztem fel ezt a kis parkot.Itt láttam meg először őt.Xaviert.Teljesen egyedül volt és cigizett.Jó idő volt de csak mi ketten voltunk ebben az aprócska kis parkban. Egyenesen a szemembe nézett mivel én őt néztem ő pedig a parkot.Már akkor teljesen elcsavarta a fejemet.Azzal a tipikus félmosolyával nyomta el a cigijét és sétált oda hozzám.Teljesen be volt állva.De leült mellém és beszélgetni kezdtünk.Nem volt nagy vagy különleges beszélgetés.Összesen csak annyiról beszéltünk,hogy melyikünk miért van jelenleg teljesen egyedül egy kihalt parkban.Ő arról beszélt nekem,hogy össze veszett az apjával a mostoha anyja miatt,és hogy nagyon hiányzik neki az anyja.A barátainak nem beszélhet erről,mert nem érdekelné őket,Így tehát egy teljesen idegennel osztotta meg a problémáját.Én pedig arról beszéltem neki,hogy a szüleim meghaltak Emmával pedig nem értünk szót.Késő estig beszélgettünk majd haza kísért.Azt hittem,hogy nem emlékszik erre de úgy tűnik mégis.
-Persze,hogy emlékszem.Akkor láttam életemben először ilyen gyönyörű lányt.Ha akkor elég eszem lett volna mostanra már évek óta az enyém lennél.Életem legjobb beszélgetése volt.Ha hiszed ha nem.
-Ezzel egyet értek.Soha nem esett még olyan jól beszélnem valakinek arról,hogy mit érzek.Már akkor teljesen levettél a lábamról.
Nevetek.
-Gyere menjünk hideg van.
Puszil meg.
-Hova megyünk?
-Majd meglátod.
-Ahj!
Néhány perccel később abban a gyönyörű kávézóban ültünk ahol régen dolgoztam.Diego mindenttudó mosollyal az arcán szolgált ki minket.Egészen zárásáig ott ültünk.Xavier minden pillanatban azon volt,hogy elfeledtesse velem ami ma történt,és hogy nevessek.Később sem vitt haza csak kocsikáztunk a városban és beszélgettünk.Egyik pillanatban csak azt vettem észre,hogy a jövőnkről beszélünk.A mi közös jövőnkről.Azt hiszem teljesen bele zúgtam ebben a férfibe.Azt hiszem ő az igazi.Haló sors,ha ez volt a terv akkor tetszik és köszi!