ORCHIDE | MINSUNG

26. rész

Hosszú idő után, először érzi azt az omega, hogy végre fel van töltődve. Ez a rövid szabadság hamarosan véget ér és próbál mindent bepótolni, amit az elmúlt pár hónapban nem sikerült neki. Főleg a szüleivel és az öccsével töltötte az idejét, meg a barátaival. Kissé nehezére esik hazudni a barátainak arról, hogy mit is csinál. Úgy tudják a haverjai, hogy gyakorlatozik egy cégnél, még az egyetem előtt, amivel plusz krediteket tud gyűjteni. Ez több sebből is vérzik, kezdve ott, hogy el se kezdte az egyetemet. Viszont, nem kérdeznek róla többet, mert ők is érzik, hogy valami komolyabbról lehet szó.

- Jis, valami nyomja a lelkedet? - kérdezi a vacsoránál az anyukája. Feltűnt neki, hogy egy ideje csak turkálja az ételt, annyira elgondolkodott magában.

- Csak olyan rossz, hogy lassan vissza kell mennem és nem láthatlak titeket. - ez igaz is. Túl kevés neki ez az egy hét, még van két napja, de akkor is túl kevés. Még egy hét elég lenne neki, de ez hamar elrepült.

- Biztos, hogy nem tarthatod velünk a kapcsolatot? - jön tőle az újabb kérdés. A hangjában némi csalódottság van.

- Biztos. Minho nem engedi. - rázza a fejét lehangoltan.

- Holnap elmegyünk állatkertbe Jisung? - fog a karjára az öccse, miközben egy nagy mosollyal néz rá. A fiú lepillant a kisgyerekre és lágyan elmosolyodik.

- De csak suli után! - ígéri meg. Jay felkiált örömében, mire mindenki az asztalnál jót mosolyog a kicsi boldogságán.

- Látni akarom a tigriseket! Jisung te is látni akarod a tigriseket? Van fehér tigris is! - áradozik a bátyának, aki a tigris szó hallatán, nagy flashbacket él át. Minho. Ő tart tigriseket. Ha lehetne megmutatná az öccsének, hogy milyen különleges állatok is vannak ott, de még ő maga sem mehet oda, nem hogy Jay.

- Igen, megnézzük a tigriseket. - nevetve rázza a fejét az omega.

Nem az első alkalom, hogy a szabadságán az alfára gondol. Mostanában elég sokat gondol rá, hogy mit csinálhat, vagy, hogyan érzi magát. Kicsit tart is attól, hogy sok mindenről lemarad a munkával.

- Juhuu! - kiabál a gyerek, majd falni kezdi az ételét.

- Hé! Lassíts! Még a végén félre nyelsz! - figyelmezteti őt nevetve.

- Jay szépen egyél! Vagy holnap nem visz el Jisung állatkertbe! - fenyegeti meg az anyja, de egyáltalán nem azon a merev hangján. Sokkal inkább viccelődik, mint, hogy komolyan gondolja.

Jisung jót mosolyog rajtuk, majd újból neki lát az evésnek. A jó családi pillanat eddig tartott, mikor is a fiú telefonja csörögni kezd. Morogva veszi ki a zsebéből és nézi meg, hogy ki keresi ilyen órákban őt.

Ismeretlen szám.

Már lassan este 7 óra és a megérzései azt súgják, ez nem egy átlagos hívás.

- Ezt fel kell vennem. Bocsánat. - áll fel az asztaltól.

- Csak nyugodtan.

Kimegy a konyhából, egészen a nappaliig. Egy darabig szemezik az ismeretlen számmal, hiszen a gyomra görcsbe rándult. Semmi jó előérzete sincs. Viszont felveszi és lassan a füléhez emeli azt.

- I-igen? - remeg meg a hangja.

Több opció is felmerült benne, hogy ki hívhatja ilyenkor. Egyik se volt kecsegtető.

- Jisung! Végre! - a hangot egyből felismeri az omega. Felix.

- Lix?

- Igen, én vagyok. Jisung, kell a segítséged! - ijedtség hallatszik a vonal másik oldaláról.