- Changbin, kérem az anyagot. - mutatja a kezével Minho, hogy adja neki oda a papírokat.
Changbin oda csúsztatja neki, a hosszú sötét, asztalon, a dokumentumokat, amin az elmúlt napokban dolgozott. Minho most egy rendkívüli gyűlést tart, szűk körben. Csak Seungmin, Hyunjin és Changbin vesz részt rajta. A Venom kiiktatásáról van szó és annak a lebonyolításáról. Mind a négyen sokat dolgoztak rajta, hogy hogyan lehet a legpontosabban megcsinálni és végre megvan minden.
Főleg Minho volt az, aki az elmúlt napokban sokat dolgozott rajta. Ezzel is terelte a gondolatait, de közben, ez egy tökéletes bosszú számára. Most már, talán, minden a helyére kerülhet.
- Beszéltem az ügyvéddel és ezekkel a bizonyítékokkal, csak 11 vádat lehet rá emelni. De a fele alól ki tud bújni. Viszont, ha okosan játszunk, akkor ez, csak többszörösődhet. - meséli büszkén a fiú, hiszen az ő eredménye az, hogy mind ezek megvannak.
- Persze, ha csak a bíróság elfogadja, mint bizonyíték. - teszi hozzá Minho. - Bár nincs kétségem afelől, hogy az ügyészség, ne találná elég szaftosnak ezt.
- De számolnunk kell azzal is, hogy ők is visszavághatnak. A titkos rendőrség is miattuk van a nyomukban. - figyelmeztet mindenkit Seungmin.
- Már nincs. - húzza ki magát, a székében, Hyunjin. - Eltérítettem őket.
- Ügyes. - jegyzi meg a főnök, majd leteszi a dokumentumokat és Changbin felé pillant. - Nincs benne Jisung neve sehol sem, ugye?
- Nincs, Főnök. - erősíti meg.
Minho különös kérése volt a többiektől, hogy Jisung nevét, sehol sem említsék meg. Ki akarja őt, teljesen, hagyni az ügyből. Pár napja, a szerződését is megszüntette. Nem akarja őt, már, sehol sem látni a maffiában. Nem érdekli a pénz, hogy valaha is visszakapja, vagy nem. A legfontosabb, hogy az omega ki maradjon mindenből és végre boldogabb életet élhessen. Hiszen, annyira sokat szenvedett miatta.
- Jut eszembe, visszakerestem, a pénz kapcsolatában, Jisung életében. - hozza fel témának Seungmin.
- Mire jutottál? - néz most felé az alfa.
- Pont ez az, hogy semmi. Semmi nyom sincsen. Bárki is nyúlta le az aláírását, az a házon belül történt. - mondja el az információkat a fiú.
- A tégla. - sziszegi.
Minho kezei ökölbe szorulnak, ahogy rágondol Felixre. Ő volt vele végig, mielőtt Japánba mentek volna. Biztos benne, hogy akkor tette azt, amit tett. Viszont azt, hogy meg van a tégla, megtartja magának. Nem akarja, hogy a többiek idők előtt tudják. Az ellenfeleit szorosan maga mellett kell tartania, hogy bele vonhassa a küldetésbe és végül bele essen, a saját csapdájába. Így kénytelen lenyelnie, most, a mérgét.
- Okos. - jegyzi meg Changbin.
- Efellől kétségem sincs. - helyesel Seungmin. - Jól végzi a munkáját.
Még a többiek elismerően bólogatnak, addig Hyunjin, maga elé mered. Még nem beszélt a főnökével Felixszel kapcsolatban. Sőt, nem is akar. Saját kezűleg akarja, rajtakapni, a fiút. Viszont fél a kimenetelétől. Ha esetleg oda jutna a sor, amit nagyon nem akar, kivételesen, fél, hogy képtelen lenne megcsinálni. Nem bírna szembenézni vele.
- Hyunjin? - pillant felé Minho. - Nagyon csendben vagy. - vonja fel a szemöldökét. Észrevette, hogy a napokban, túl nagy távolságot tart a fiú és nem oszt meg vele dolgokat. Így némi kételyt vett fel benne.
- El fogom kapni a téglát, ígérem. - bólint a fiú, majd a másik szemébe néz.
- Ezt már sokszor hallottam. - sóhajt egy nagyot az alfa. - Mindegy, a feladatod ez. - nyújt neki egy újabb dokumentumot.
![](https://img.wattpad.com/cover/325846144-288-k458930.jpg)
BẠN ĐANG ĐỌC
ORCHIDE | MINSUNG
Fanfiction❝ Meg akarsz ölni.. ❞ ❝ Most flörtölni próbálsz velem? ❞ - Alfa, Béta és Omega. A mai társadalom így épül fel és, akik a csúcson vannak, azok az Alfák. Lee Minho nem csak egy Alfa, hanem egy ig...