Írásgyakorlataim

3. A természet hangjai

Van az a mocsár a világon, ahol szinte teljes csend uralkodik. Itt nem probléma a fény- és hangszennyezés, sőt a vize is tiszta, és iható. Az ember először azt hihetné, hogy mindez azon egyszerű oknál fogva van így, hogy eldugott helyen található. De ez nem igaz. Az emberi tevékenységek beszennyezik az általuk nem lakott területeket is. Jó példa erre, a lakatlan partokon felgyűlt hulladék is.

De akkor Dragonfly Swamp mégis miért volt ennyire lakatlan?

Erre pedig az az egyszerű válasz, hogy nem volt. A mocsaras területen és a fák között kis folyó folyt végig, legalábbis annak tűnt. Gyakorlatilag egy nagy tó volt, amely a mocsárhoz szolgáltatta a vizet. Ahol nem nőtte be az aljnövényzet, és a fák, ott tavirózsák, és egyéb vízi növények telepedtek rá. A vízfelszín alatt ebihalak tömegei úszkáltak, melyekre nagyobb halak vadásztak. Ha valaki a vízbe merült, akkor színek forgatagát láthatta meg, az aljzaton kagylók és rákok éltek, az algák között pedig parányi halak bújtak meg. Tehát egy szóval Dragonfly Swamp-nál változatos volt az élet. 

Ennek ellenére az emberek sosem merészkedtek a közelébe. Átkozottnak tartották az egész mocsarat, úgy ahogy volt. Ezt azonban igazán csak azok értették, akik jártak már itt, vagy megpróbáltak letelepedni ezen a nehéz terepen, menekülve a világ elől. Alapjáraton a mocsár az emberektől mentes volt, mégis akadt egy-két kivétel. Azok, akik képesek voltak harmóniában élni a természettel, anélkül, hogy kárt tennének abban, azok lakhatták e terepet.

Habár a mocsár nem biztosította a legjobb életkörülményeket, és természeténél fogva veszélyes is volt, de a világ kivetettjeinek ez is tökéletes élőhelynek bizonyult mindaddig, amíg a lápiak elfogadták őket. Ezek a mocsár lényei voltak, melyek őrizték azt a betolakodóktól. Ez az ő otthonuk is volt, habár létezésükről csak kevesen szereztek tudomást. Azok, akik pedig igen, általában félték őket, annak ellenére, hogy passzívak voltak mindaddig, amíg nem a természet szennyezéséről, vagy otthonuk védelméről volt szó. 

Zömében a víz alatt éltek, és járatokba fúrták magukat. A Dragonfly Swamp sűrű úszónövényei pedig eltakarták a méteres átmérőjű alagutakat a kíváncsi szemek elől. Mikor azonban egy--egy kalandor mégis közel merészkedett egyhez, akkor általában a mélybe rántották őket, és tartották a testüket mindaddig, amíg meg nem fulladtak. Mivel húsevő életmódot folytattak, ezért később éles fogaikkal cincálták apró darabokra a tetemeket. A mélység hűvösében pedig nem romlott meg az étel, így mindig táplálékbőségtől szenvedtek.

Jó életük volt, de mindig félő volt, hogy fajuk kihalhatott, ha az emberek modern fegyvereket vonultatnának fel ellenük. Ezért inkább igyekeztek békét tűrni, mert csak itt voltak honosok. Legalábbis ők ezt hitték, pedig a lápiak a világ különböző pontjain éltek, az itteniek zöldes-kékes bőre helyett azonban a barnás is jellemző volt, ahogyan a tengerpartok közelében a kék különböző árnyalatai is helyet kaptak. Egy szóval tehát félelmetesnek hitt élőlények voltak, akik csupán otthonukat, és környezetüket védték, de azok, akik hajlandók voltak elfogadni létezésüket és alapelveiket, azok ép bőrrel megúszták, sőt tanulmányozhatták is őket.