Írásgyakorlataim

15. Távoli utazó

Aiken Lee jó barátom volt. Utazó, akit nagyon megkedveltem az eltelt évek során. Messzi földekről érkezett hozzánk, hogy új életet kezdjen. Egy hajón érkeztek kikötőinkbe, ahol ő a legénység egykori tagjaként megbecsült személynek számított a fedélzeten. Mindig is jókiállású fiatalemberként ismertem meg. Oldalán bőrkötéses övet hordott, kezében pergameneket cipelt fel, s alá. Művelt ember volt, de mégis vad. Sosem láttam még félni, és örökös nyugalma átszállt a vele tartó emberekre is.

Öltözködése afféle kereskedői stílus volt, vagy akár kapitányinak is betudható. Mikor az ember első alkalommal meglátja, azt is hihetné, hogy szélhámos, azonban igazán helyén van a szíve. Született vonzó nőcsábász, aki karizmatikus stílusával elbűvöli a hölgyeket. Azonban a kardot annál is jobban forgatta, mint ahogy nyelve, amely folyékonyan lökte a szavakat több nyelven is. Mindenhová vele tartott hűséges madara is Betsy, akinek vörös szalag lógott a nyakában, arany lánccal rajta. Aiken-t mindenki szerette. Bármikor készenállt segíteni a bajba jutottakon, esetlegesen kalandra indulni, vagy vigyázni a gyermekekre. És annak ellenére, hogy rengeteget társalgott a helyiekkel, szerény jómagammal is, aközben sokszor vonult el saját kis lakályába, ahol találmányain dolgozott, térképeket tervezett, esetlegesen terveket szőtt jövőbeli kalandozásai kapcsán. 

Tökéletesnek tűnhetett bárki számára, mégis sötét titkot rejtegetett az én barátom. Rossz ivó, ezért hamar elkotyogott nekem egyet, s mást a múltjából. Megtudtam miért hagyta el régi otthonát, hogy az Újvilágba jöjjön. Habár korábban sosem, de egy éjszakán annyira lerészegedett, hogy szájából ömleni kezdtek a szavak. Elmondta nekem, miszerint neki felesége és gyermeke volt, azonban ők ellene küldött bérgyilkosok áldozatává váltak. Magát tartotta hibásnak, ezért töltötte annyi napját egyedül. 

Sokat gondolkodott azon miként lenne jó nekünk is. Nagy hasznára vált a falunak, segítségével sikeresen visszaszorítottuk az áradások okozta károkat. Oktatott minket a helyben megtalálható ehető, és mérgező növényekről is. Nekem külön mesélt szülőhelyéről is, és annak hagyományairól, újításairól.

Most éppen nagy zsákmánnyal tértek vissza lakosain hosszú útjukról. A fogadóba mentünk ünnepelni, velünk jöttek gyermekein és asszonyaink egyaránt. A kisebbek vígan futkorásztak a felnőttek között, közben pedig elcsíptek egy-egy falatot a felnőttek tányérjáról. Aiken mindenkitől elhúzódva ült az egyik sötét sarokban. Odamentem cimborám asztalához, majd rumomat lehelyezve leültem hozzá.

-Minden rendben, barátom? -kérdeztem tőle.

-Eszembe jutott, hogy milyen lenne, ha Lisa és Sophie is itt lehetne.

-Sajnálom, hogy elvesztetted őket -feleltem neki bűnbánó arcot vágva. -Gyere Aiken, szórakozz te is velünk, hiszen mindenki ünnepel!

-Kivéve engem. Mert ma este bosszút állok. -állt fel, majd tőrét előhúzva odalépett hozzám, és a hasamba szúrta azt.

Rájött, hogy én öltem meg a családját. Okos ember volt, megérdemeltem. Már nagyon régen megbántam, amit tettem, hogy hallgattam társaim noszogatására.