17. Elbukott feladat

3 1 0
                                    

-A császár halott -jelentette ki Aregard. 

Vaeris szíve összeszorult ennek hallatán, elbukta a feladatát. A császár testőreként életben kellett volna tartania őt, azonban saját érzelmei miatt figyelmetlen volt. Ha korábban észleli a birodalomba bejutó lázadók seregét, talán képes lett volna megállítani mindezt. Azonban immár nem lehetett változtatni a kegyetlen valóságon, miszerint a császár saját irodája közepén feküdt tőrrel a szívében.

Remélte nem fogja az élet minden apró mozzanatában emlékeztetni kudarcára. Azonban ez mégis így lett. A szobába sikítva berontó császárné hangja visszhangzott a fejében. Szemét behunyta, különben azt hitte elájul. Hallotta, ahogy a nő a halott uralkodóhoz zuhan, majd hangosan zokog. Vaeris feje majdnem lebillent, keresztes fülbevalói, és a bűntudat is lesúlyozták őt. Katonai, díszes sisakját magán hagyta, hiába érezte azt is pillanatnyilag olyan nehéznek, mint egy szekeret.

Ha ez nem lenne elég, mikor kinyitotta szemeit, meglátta a császár gyermekeit is. Öt éves fia anyjába kapaszkodva sírt, szinte fel sem fogta mi történt. Azonban tizenhat éves lánya apja hasára fektette fejét, és úgy zokogott.  Vaeris szeméből pedig lassan útnak indult egy könnycsepp, majd újabbak követték. Elbukott.

ÍrásgyakorlataimWhere stories live. Discover now