Írásgyakorlataim

31. Kapu a másvilágba

Szavak: jeti, kecske, hegy

Már csak egy kanyar volt hátra, hogy befejezzem a küldetésem. És én mindezt a fülemben dübörgő szívvel tettem meg, kétségesnek tűnt, mit találok. Foglyokra számítottam, a húgomra, Filemont feleségére és kisfiára. Tévedtem.

Egy kapu állt előttem, ami elütött a szürke barlang többi részétől. Hamar el is feledtem, miért jöttem, mert megbabonázott a természetfeletti gyönyörűségével. Orromba rózsák illata kúszott, ez vonzott, nem a hegy vagy az ott legelésző kecskék, esetleg a jeti rejtélye, hanem a mennyei vonzás, amit éreztem.

Mert tényleg olyan volt, mintha az égiek kapuja lenne. Fehér és sima márvány rendeződött elegáns, díszes, kettős boltívbe, közte üveg feszült. Azt rózsaarany minta koronázta meg, mintha egy másik világból küldték volna. Hívogatón állt, mellette pedig szebbnél szebb és illatosnál illatosabb rózsák álltak nagy bokrokban. Rózsaszínes, lilás árnyalatban tündököltek, és a levegőt egyfajta bódító köd lepte be.

Szintén márványból készült út vezetett a gyönyörű csodáig, amiben úgy elvesztem, mint még életemben semmiben sem. De a legjobban mégis a boltívben található ajtókeret keltette fel a figyelmem, ami mögött egy újabb csokor rózsát találtam, hátul meg valami kékség virított.

Nem is gondolkodtam igazán, hanem egyenesen átvágtam az önmagukból fényt ontó pillangók hada között, majd a míves, drágának tűnő kilincsért nyúltam. Ahogy a hűvös fém a tenyerembe simult, valamiféle varázslat vágtatott át rajtam, olyan sebességgel, mint a kocsik szoktak autóversenyeken. Automatikusan nyomtam le azt, majd nyitottam ki az ólomüveges ajtót.

Haladtam előre, egyenesen a nappali, égi kékség felé, ami mozdulatlanul várt rám. Nem haboztam, átsétáltam rajta, már tudtam, tényleg egy másik világba kerültem. Ott minden gyönyörű volt, hibátlan és tökéletes. A levegő pont megfelelő hőmérsékletű, az időjárás mindig napos, békés. 

Ahogy átléptem a kapun, hirtelen megtorpantam, szívem kihagyott egy ütemet. Egy apró perem választott el az alattam lévő, rózsákkal borított földtől. Én éppen ennek a szélén álltam, és rendesen megijedtem a jelenlegi helyzetemtől. Nagy levegőt vettem, majd visszafelé kezdtem el haladni.

Hátam azonban az üveg helyett ezüstön koppant, mire magam mögé néztem. Mi a csuda folyik itt? Már nem volt visszaút, mennem kellett le, de hogyan? 

Ahogy lenéztem a mélybe, a virágos mezők között csillámló folyó bújt meg, mely pasztell színben pompázott. Gyönyörűszép. De vajon elég mély? Mindegy volt már, levetettem magam oda. A levegőben úszva átvette a félelmem helyét a szabadság kellemes érzete. Ha szörnyet is halok, legalább jó kedvvel teszem.

Csak zuhantam lefelé, nemsokára pedig a lábamon éreztem a víz varázslatos érintését. Ahogy elmerültem benne, végigbizsergette mindenem, közben kellemes melegség járt át. Minden gondolatom elfeledtem, olyan élvezetes volt ez. Mintha egyszerre három-négy ember ölelne, boldog voltam, nagyon boldog.

Még csak nem is küzdöttem a sodró áramlattal, az egyre fogyó levegőmmel, odalent ragadtam. Nem akartam többé elhagyni ezt a helyet. Itt szerettem volna maradni örökké, elveszni a csodájában. A szépségé rabjává váltam, az életembe került.

Ennél az írásgyakorlatnál csak úgy ömlöttek belőlem a szavak! Mivel rengeteg képet gyűjtöttem, így én randomizáltam magamnak egyet, és azt is felhasználtam ehhez a feladathoz! Nagyon élvezetes volt ez a számomra!