Írásgyakorlataim

46. Smaragd sárkány arany tüskékkel

Míg mögöttem a csata zajai visszhangoztak az óriási, földalatti barlangban, addig engem néhány katona az előttem tátongó szakadék felé szorított ki. Ahogy lepillantottam, úgy tűnt, mindent elnyel a sötétség, azonban valahogyan fényár sejlett fel, ami megmutatta, az alján víz hullámzik óriási mélységekig.

Kavargó, kígyószerű árny haladt felfelé, pikkelyei smaragd színben verték vissza a kevéske fényt, amit körülötte úszó kék és narancsos gömböcskék árasztottak. Lassan felbukkant egy fej, azon négy ostorszerű bajusszal.

Aranyszínű feje volt, hátán a tüskék ugyanilyen színben vonultak végig, gyönyörű csillogásuk megbabonázhatta a leglelketlenebb személyt is. Koponyájából szarv állt ki, nagy állkapcsa megannyi tűhegyes foggal csattogott, abból mély, rettenetes üvöltés tört elő. Egy kolónai smaragd sárkány hangja.

Szeméből a múlt tüze áramlott, ahogy az óriási monstrum feljebb és feljebb küzdötte magát a víz felszíne felé. Erőteljes hangja megremegtette a sziklákat, a katonák, akikre gyors pillantást vetettem, földbe gyökerezett lábbal álltak, míg én határozott döntést hoztam: leugrom.

A sokktól mozdulni képtelen ellenség miatt képes voltam pár lépést hátrálni, majd megindultam előre. A szakadék szélén a magasba emeltem egyik lábam, másikkal ellöktem magam a kemény, szürke sziklától. Mintha még mindig futnék, egyiket húztam a másik után.

Lefelé zuhanva ösztönösen nagy levegőt vettem. Azonban nem értem el a vizet, a leviatán hátára zuhantam. Épphogy megkapaszkodtam az egyik húszcentis, aranyszínű tüskében. Nemsokára felküzdöttem magam rá, majd onnan másztam a fejéig. Hogy mit terveztem? Én magam sem tudtam.

Azonban minden ösztönöm hívott a vízi sárkányhoz, ami erős izmaival felfelé lendítette a fejét. Négy-ötméteres állkapcsát kitárta, és az első útjába kerülőre vetette magát. Az épp feleszmélő harcos elesett a saját, menekülő társa lábában, ezért a szörnyeteg a bokájánál kapta el.

Egy mozdulattal kettéharapta őt, vére minden irányba spriccelt a törzséből. Halálkiáltása még percekig csengett a fülemben.

Minden erőmmel kapaszkodtam felfelé a szörnyeteg hátán, hogy elérjem a fejét. Azonban mozgása során oldalra repültem, de nem engedtem el az állatot, viszont karomon három óriási vágás futott végig, miután tüskéi végigkarcoltak engem.

Amint elérte az áldozata testének a másik felét, nagy sebességgel zuhant vissza a vízbe. Addigra én már a szarvába kapaszkodtam, ami végre megfelelő fogódzkodót jelentett számomra.

Feje elmerült a mélységben, miközben én az erőmmel megkerestem a leviatán tudatát. Amint az érintkezett, elfogadta a kérelmem, és beengedett az elméjébe. Pillanatok alatt vettem át a képességeit, immár nem zavart a mélység.

Az állat oldalába kapaszkodtam, hagytam, hadd vigyen magával, hiszen már nem támad meg, tudja, sosem akarnék ártani neki. Ha nem látnám a belőle jövő fényárt, azt hinném, a víz egészen sekély. Mégis ahhoz, hogy egy ekkora monstrum elférjen, óceáni mélységek kellenek.

Ahogy haladtunk egyre lentebb, a nyomás erősödött, valahogy mégsem végzett velem. A feketeségből lassan rózsaszínen világító gombák, ezerszínű algák, korallok bontakoztak ki.

Ezeket a vízalatti erdők belógó sziklaszigetekre nőttek, azokat színessé téve. Idelent sok száz állat úszott, némelyik átlátszó volt, legalább tízméteres testhosszal rendelkezett, gerince és bordái kilátszottak, fejét erős, vöröses állkapocs alakította.

Immár elmúlt a teljes homály, a végtelennek tűnő víztömeg, ehelyett az aljzaton, ami még mindig messzire volt tőlem és a leviatántól, vulkanikus folyamatok zajlottak. A láva forralta a vizet, azonba a smaragd sárkány adottságai a testembe ivódtak, immár engem sem égetett a furcsa tűz.

Körülbelül egy kilométer hosszúságú lehetett, azonban minden idelent látott állat szörnyű testméretekkel rendelkezett, kicsit sem hasonlítottak a felszínen található lényekre. Itt éles fogsorok, szélsőséges körülmények vártak rám, mintha egy új világba érkeztem volna.

Hamarosan a smaragd sárkány jobbra fordult, ott óriási barlangi boltíven úszott keresztül, míg én gyönyörködtem a látványban. Ahogy bementünk az óriási terembe, minden megváltozott, elindult körbe.

Hamarosan megláttam a félhomályban, hogy miért. Odalent óriási fa nőtt, abban pedig picinyke fajtársai úsztak, habár ezek is sokkal nagyobbnak bizonyultak nálam.

– A fészkem – közölte gondolatban, mire elégedetten úsztam oda a kicsinyeihez.

– Gyönyörűek.

– A tojásaim a fában növekednek, mielőtt kikelnek onnan.

– Köszönöm, hogy megmutattad. Ideje indulnom – mondtam hálásan, majd a felszín felé vettem az irányt, magamban tárolva a lényének egy aprócska szeletét. Smaragd sárkány arany tüskékkel, örökké emlékezni fogok rá.