Azt mondták Trebarcban, aki megmássza a város közepén lévő óriási fát, az jutalmat kap. Mivel hozzám is eljutott a hír, úgy döntöttem, jelentkezem rá. Azonban az első feladatom az volt, hogy egyáltalán eljussak a településig. Népiesen fogalmazva, ez felért egy óriási szívással.
Zuhogó esőben, sárban, csúszós talajon szekérrel vagy lóval menni felért egy halálos ítélettel, ezért inkább úgy döntöttem, sétálva jutok el oda. Így összepakoltam mindent, ami kellhet, kovakövet és acélt, hogy tudjak tüzet gyújtani, némi ételt, a legjobb ruháim.
Reménykedtem benne, ezek kibírnak mindent, de a biztonság kedvéért sokat tettem el. Emellett bort, friss vizet, kardot, tőrt, sok mást is előkészítettem.
Ezek után megfürödtem, majd nagy lendülettel robogtam a rozoga tölgyfaajtómhoz. Kinyitottam azt, majd meghallottam a vihar hangjait. Zuhogó cseppek, mennydörgés, villámlás, szél, recsegő szél, fák.
Na, a jó édes francokat megyek ki oda! Már hetedjére zavar meg ez a rohadt időjárás, miért kell az eső birodalmában élnem?
YOU ARE READING
Írásgyakorlataim
FantasyFőleg fantasy jellegű írásgyakorlatokhoz készített írások, amivel írópalántából terebélyes lombú fa lesz belőlem leírásokon, karaktereken, ezernyi történeten keresztül. Így, akit érdekel, mivel öntözöm a tudás hajtásait, itt fellelheti egy részüket.
