𝙄 𝙝𝙖𝙫𝙚 𝙛𝙖𝙡𝙡𝙚𝙣 𝙞𝙣 𝙮𝙤𝙪 /Charles Leclerc ff./

19

Vasárnap óta elég sok minden történt velem. Dolgoztam. Iszonyat sokat. Csütörtök van és Én már hulla vagyok. Hétfőn megcsináltuk a videót Landoékkal. Nagyon jót szórakoztunk. Utána pedig rögtön repültem haza. Nem, nem Monacoba. Franciaországba, a saját kis otthonomba. Charlesszal vasárnap óta semmit nem beszéltem. Persze próbáltam hívni és írni is neki, de ignorált. Ami valljuk be, nem esett túl jól. A napok során próbáltam túltenni magamat rajta. Nem illünk egymáshoz, ennek így kellett történnie és az egyéb ilyen "kifogások" csak, hogy magamat nyugtassam. Nem sírtam egyáltalán. Miért hazudok... Próbáltam az erős, érett nőt játszani. Ez addig tartott, amíg hétfő délután be nem léptem a lakásomba. Na ott eltört a mécses. Nem volt a legjobb éjszakám. A nulla alvás után mehettem egy több órás fotózásra. Na igen, itt nem kellene látszódnia a fáradtságnak és társainak. Ha jó a fotós, akkor az érzelmeket elkapja az arcodról és a képen minden látszik. Itt pedig csak jó fotósok vannak, úgyhogy helyre kellett pofozzam magamat. És még rátett egy lapáttal az egész hetemre a női problémám. Csodálatos... Így ment a keddem, majd a szerdám is.
Most végeztem a munkával. Este hétre jár. Úgy döntöttem, hogy összedobok valami vacsit, aztán lazulás képpen Netflixezek egy kicsit.
Alig fél óra alatt megcsináltam a vacsimat, kiültem a teraszra és ott fogyasztottam el. Kis nyugis volt.
Elmosogattam, majd a fürdőbe vettem az irányt, hogy lemossam a sminkemet és átöltözzek. Legalábbis ez volt tervben, de megzavart a csengő. Kicsit türelmetlen volt az illető, aki várt, mert vagy négyszer csengetett.
-Megyek már! -kiabáltam ki, mielőtt megszólal az ötödik is. Mostmár rettentően kíváncsi vagyok, hogy ki nem ér rá ennyire. Óriási lendülettel kinyitottam az ajtót és egy nem vártnál nem vártabb személlyel találtam szembe magamat.
-Charles?
Az előbb említett személy egy csokor rózsával állt előttem. Nem volt elegáns, de mégis vonzónak tartottam megjelenését. Egy hosszú, kockás nadrág volt rajta, oldalt lánccal és egy fehér, egyszerű póló. Egy napszemüveg is volt rajta, per pillanat a haját díszítette ezzel. Hát persze, haja enyhén kócosan állt. Már eleve a kinézete miatt kapkodtam a levegőt. Hát ez nem lehet igaz, hogy egy szépfiú úgy el tud varázsolni, mintha tizenhat lennék...
-Bocsánat mindenért. -szólalt meg. Megráztam a fejemet. Ennyi volt össz-vissz a reakcióm.
-Gyere be!
-Ezt neked hoztam! -lépett be, majd átnyújtotta a csokrot.
-Ez gyönyörű, köszönöm!
-Valahova... készültél? Ran... -csuklott el a hangja- Randi?
-Nem. Munka volt és nem rég értem haza.
-Reméltem, hogy ezt mondod.
-Kérsz valamit inni?
-Nem köszönöm.
-Bármi kell szólj.
-Ki is tudom magamat szolgálni.
-Igaz. Ismered erre a dolgokat.
-Így van.
Esküszöm kínosan érzem magamat. De csak azért, mert ennyi idő eltelte után úgy random beállít ide egy csokorral, bocsánatot kérve. Én meg már mindent elástam magamban vele kapcsolatban. Jó, nem. Mivel nem igazán történt semmi, nem gondoltam, hogy folytatódhatna...
-Egyébként Te hogy hogy itt?
-Yvette, tudom, sok mindent elrontottam, túlreagáltam a dolgokat, túl féltékeny voltam és nem bíztam meg benned. Tudom, nagyon hülye voltam, szörnyű dolgot csináltam azzal, hogy ignoráltalak napokig és nem beszéltük meg inkább, mert Én meggátoltam az egészet. 
-Hát igen.
-Bocsánat.
Valljuk be, elég szép bocsánatkérés volt. Megbocsássak? Nem kéne, hisz ignorált. De túlságosan szeretem.
-Semmi baj. De bízz bennem, nem vagyok olyan!
-Tudom, csak nehéz így, hogy nem tudnak rólunk, mert bárki rád mozdulhat meg ilyenek. Ettől meg félek.
-Persze megértem. De bennem nincs ilyen érzés, pedig ugyanígy vagyok veled, mint Te velem. Landonak meg hazudtam. Konkrét belehazudtam a szemébe és nagyon mérges vagyok magamra ezért.
-Miért?
-Kitért arra, hogy mi van köztünk, meg látszik, hogy Mi együtt vagyunk. De azt mondtam nem.
-Tehát letagadtál. Na szép! -nevetett olyan cukin, amin elmosolyogtam magamat, mire leesett, hogy már megint hülyeséget beszél. Csúnyán néztem rá ezért. De Ő csak nevetett. Ezen meg mégjobban.
-Tényleg úgy érzed, hogy nem válallak fel?
-Hát... dehogy. Tudom, hogy nem így van.
Megint túl meggyőző volt. Úgyhogy inkább elküldtem a cukrászdába, hogy hozzon valami süteményt. Ezalatt az idő alatt gyorsan átraktam magamat kényelmes, otthoni szerkóba, majd kerestem egy cuki képet Charlesszal. Ami nehéz volt, de csak találtam egyet a hétvégéről, amit Pierre csinált rólunk a medencében. A medence világítása látszik csupán, a sötét ég és Mi, ahogy egymás homlokának vagyunk dőlve. Rengeteget filóztam azon, hogy kirakjam-e, vagy valami óriási hülyeséget fogok csinálni. Írtam egy
My whole world ❤ captiont, megjelöltem még a képen és beállítottam a helyszínt Silverstonera. Márcsak a közzétételt kellett volna megnyomjam. Fel-alá járkáltam a lakásban, mire vettem egy levegőt, egy jó nagyot, majd rányomtam arra a bizonyos gombra. Most miket fogok kapni. Támogatást, ellenszenvet, szidást, gratulációkat... Az esetek után 10 perccel Charles lépett be a lakásba. Elvettem tőle a szatyrokat és a sütit. Ezek szerint úgy gondolta, hogy nincs elég kaja kettőnknek itthon, ezért bevásárol.
-Ülj le, csináltam limonádét, mindjárt viszem.
-Oké! -adott egy puszit, majd a telefonját kezdte el babrálni. Próbáltam feltűnés mentesen figyelni. Ablakból, hűtőből és mindenhonnan, ami tükröződik. Elég érdekesen néz rám, szóval meglátta, hogy megjelöltem. Most feltételezem gyorsan megnyitotta az instát. Most pedig mosolyog. Megfordultam hozzá és vártam, hogy rám nézzen. Ez pár másodperc múlva meg is történt. Vigyorogva jött oda hozzám, majd derekamnál magához húzott, végül szenvedélyesen megcsókolt.
-Szeretlek!
-Én is! -mondtam, majd megöleltem a hivatalosan is barátomat.
Funfact, még soha nem mondtam neki, hogy szeretlek. Ezt még nem szólta meg. De nekem tényleg (relatív) rengeteg idő kell ahhoz, hogy kimondjam azt a bizonyos szót. De remélem így is tudja, hogy mennyire szeretem.
-Haha, megyek megosztom Én is! -nevetett, majd tényleg szaladt telefonjáért.
Én addig megnéztem a post alatti kommenteket. Barátaimtól, versenyzőktől és pár családtagomtól megkaptam a 'Na szép, innen kell megtudjam' vagy a hasonló ilyen hozzászólásokat. Ekkor jutott eszembe Lando. Basszus... Most ezt próbáltam kizárni és Charlesszal törődni. Persze, volt pár bunkó komment, de a pozitívak mind elfeledtették azokat. Charles postját kiraktam storyba. Esküszöm nem sokkal később ezer követővel több lett nekem.
-Az emberek... hm... unatkoznak?
-Miért?
-Mindenki követ be, üzeneteket írnak, jé, nézd már! Csináltak rólam fanoldalt! -néztem rá bociszemmel
-Még nem volt neked olyanod?
-Phw, dehogy. Max tudod ilyen, ami több modellért van oda. De aw Én Őt bekövetem!
-Jól van szivem! -kacagott
-Hé, nekem ez új! -dobtam hozzá a párnát.
Kb egy óra elteltével kész káoszban voltam.
-Charleeeeees!
-Te jó ég, mi történt!
-Annyi jelölést és üzenetet kapok... majdnem 8x annyit mint eddig és teljesen meg vagyok zavarodva. Nem vagyok képes végignézni az összeset.
-Akkor majd megnézed holnap.
-Viccelsz?
-Hagyjad Baby, majd megnézed a storykat. Meg kell érteniük, hogy Te is emberből vagy és nincs annyi időd. Majd, ha kell megvédelek. De most csináljunk valamit ... -harapott rá szájára, mire Én elnevettem magamat, majd felálltam és bekapcsoltam a PS-t.
-Rocket League?
-Jó. Úgyis nyerek.
-Oh csak hiszed, ebben Én mester vagyok!
Jó egy óra játék után arra jutottunk, hogy megesszük a sütit, amit még Charles hozott kora este. Kinyitottam a kis dobozt, amibe hozta és az első amit megláttam az az Eclaire fánk volt. Mosolyogva ránéztem Charlesra, aki elégedetten vigyorgott.
-Remélem ki tudtalak engesztelni.
-Igen. De mégegyszer ne legyen ilyen. Mindkettőnknek nehéz volt, Én úgy gondolom.
-Mostmár nem lesz ilyen. Mindenki tudja, hogy együtt vagyunk. A lelkem pedig nyugodt. Szeretlek Baby!
-Én is Szeri.
Sütemény után vergődtem egy jó húsz percet, hogy mennyire görcsöl a hasam.
-Ouch.
-De miért fáj ennyire? Honnan szedjek gyógyszert?
-Fürdőszoba szekrény harmadik fiók, a piros-fehér dobozos.
-Jó, de mitől vagy miért fáj a hasad? Az még mindig nem mondtad el.
-Női bajok... fhu de utálom.
-Elvegyem 9 hónapra?
-Charles! -ezen egy óriásit nevettem. Ez nagyon vicces volt- Majd később!
-Oppá. Tetszik az ötlet. Tényleg, Te mikor szeretnél gyereket?
-Hát ilyen huszonnégy, huszonöt körül. Te?
-Amikor Te.
-Awww! -fogtam meg az arcát. Most mondtam volna, hogy szeretlek... de mégsem tudtam még kimondani- Fiút vagy lányt?
-Amilyet Te. De az igazi, ha mindkét nemből van.
-Szerintem is! -mosolyogtam el magamat
Még dumáltunk erről a témáról egy kicsit, majd Netflixen bekapcsoltuk A nagy pénzrablást. Közös kedvenc és akárhányszor meg tudjuk nézni. Jól odabújtam Charleshoz, majd pár rész után mély álomba merültem.

~