𝙄 𝙝𝙖𝙫𝙚 𝙛𝙖𝙡𝙡𝙚𝙣 𝙞𝙣 𝙮𝙤𝙪 /Charles Leclerc ff./

29

Charlesból szerencsére még vasárnap sikerült kihúzzam, hogy a Kanári-szigetekre nagyon elmenne már. Mai nap munka után rögtön egy utazási irodába vettem az irányt, ahova elkísért egy kollégám, Dennis.
Ott szerencsére rengeteg segítséget kaptam, így otthon már könnyebb dolgom lesz a programok és a hotel kiválasztásában. Most viszont tartok haza, ahol már bizonyára Charles vár. Már biztos megérkezett Maranelloból.
-Felkísérjelek az ajtóig?
-Nem kell köszi! -nyomtam meg a lift hívó gombját. Ami épp foglaltat jelez.
-Biztos? Tudom, hogy lift fóbiád van.
-Igen, de csak volt. Néha előjön egy minimális félelem, de hamar leküzdöm. Sokat gyakoroltam.
-Akkor rendben. Én megyek is! Örülök, hogy elkísérhettelek.
-Én köszönöm.
-Legyen csodálatos estéd!
-Neked is! Szia!
-Szia! -elindult, majd megtorpant. Visszalépett velem szembe, megfogta egyik kezével derekamat, másikkal arcomat és a szabad arcomra pedig egy puszit nyomott. Ezen Én széles mosolyra húztam a számat. Pontban ekkor nyílt ki a lift ajtaja, ahol Charles tűnt fel.
Mosolyogva ránéztem, bár ekkorra már Dennis nem volt itt. Amint felfogtam, hogy barátom az, a mosoly azzal a lendülettel tűnt el arcomról. Charles szemeibe néztem, amiben csak az összetörést, a kétségbeesést, a szomorúságot és a könnyeket láttam. Tehát látta.
-Charles... -néztem rá.
Mondhattam akármit, Charles egyáltalán nem figyelt rám. Kicsit sem érdekelte miről beszélek. Csak lefagyva állt, majd elindult a kijárat felé, Engem picit meglökve. Semmit nem mondott, csak szótlanul elindult.
-Charles kérlek! Meg tudom magyarázni. -mentem utána, de Ő továbbra se szólt hozzám, csak beszállt a kocsiba- Kérlek ne vezess így! -rám nézett egy szúrós tekintettel, elindította a motort és nagy gázzal elhajtott. Egy ideig mentem utána, de aztán reményét nem láttam annak, hogy utolérem. Egy Ferrarival versenyezni... esélytelen. Ooo basszus, mit csináltam...
Idegesen felmentem a lakásba. Mindenemet ledobtam, majd a teraszra vettem az irányt. Ott kint sírtam. Tudom, ez nem megoldás, mindenről Én tehetek. De egyszerűen mást nem tudtam volna csinálni. Hívtam, nem vette fel, írtam neki, meg se nézte. Természetesen.
Pár óra múlva Charles előkerült a párizsi éjszakából.
-Charles! Hol voltál?
-Semmi közöd hozzá.
-De, van. A barátnőd vagyok.
-Voltál. -ez teljesen szíven ütött- Mielőtt nyálas pasikkal smaciztál a lift ajtaja előtt.
-De semmi nem volt. Csak... egy kollégám.
-Hát ki részéről.
-Charles, kérlek beszéljük meg! -mentem utána a szobába
-Mit? Mit akarsz megbeszélni? -förmedt rám- Yvette, láttam, amit láttam. Kihasználtad ezt a két hetet, amíg nem láttuk egymást. Felszedtél valaki mást, jó, legyen. Nehéz elfogadjam, de ez a Te döntésed. Csak azt nem értem, hogy hol érdemeltem azt ki, hogy a hátam mögött csináld ezt. Inkább álltál volna elém és mondtad volna a szemembe, minthogy megcsalj.
-Nem csallak meg nem érted? Csak egy arcra puszit adott ennyi.
-És Te, hogy reagáltad le? Láttad magad? Mint amikor először csókoltalak meg. -dobált minden a bőröndjébe
-Nem. Dennis kolléga. Ennyi.
-Engem meg nem érdekel. -megfogta az előbb említett dolgot és az ajtó felé indult vele.
-Most hova mész?
-El innen. Hogy tökéletesen elférjetek.
-Charles ezt hagyd abba!
-Nem. Legyen szép életed! Szia! -kiment az ajtón és jól becsapta.
Oooo egek, miért?!
Charles után futottam.
-Charles ne menj el kérlek! -zengett tőlünk az egész ház- Miért kell ezt csinálni?
-Hogy miért kell? -nevetett- Máskor gondolkodj előbb mielőtt cselekszel. Vagy talán nem kéne felhozni valakit úgy a lakásba, hogy ott van a jelenlegi párod.
-Nem akartam felvinni. Ahj.
-Nem érdekel.
-Engem igen.
-Rossz lehet.
-Charles, kérlek.
-Hagyjál békén! -bezárta a liftajtót, amit már esélyem nem volt kinyitni. Elkezdtem lerohanni a lépcsőn, de esélytelen. Annyit láttam márcsak, hogy elhajt autójával a szerelem város, Párizs utcáin.
Mi mást is tehettem volna, minthogy felhívom. Meglepetésemre felvette.
-Charles...
-Ha mégegyszer felhívsz letiltom a számodat mindenhonnan. -ezennel bontotta is a vonalat.
Igen, megérdemlem. Tisztába vagyok vele, hogy ezt nagyon elrontottam. Az egészet nem értem. Dennis, miért puszilta meg az arcomat, Én miért vigyorogva reagáltam le. Egyáltalán nem érzek iránta semmit, sőt... még havernak se megy el. Azt se értettem, hogy minek kísért el. De ezzel mindent elszúrtam.
~
Öt egész napja, hogy Charlesszal megszakadt egyik pillanatról a másikra a kapcsolatom. Szörnyen viselem... mégis hogyan máshogy. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi tevő legyek. De semmire nem jutottam. Teljesen kötött vagyok a munka miatt. Miközben sétáltam haza beugrott egy ötlet. Mi lenne, ha felhívnám Arthurt valami tanácsért?!
Amint hazaértem tarcsáztam is a fiatalabb Leclercet, aki három csengetés után fel is vette a telefont.
-Arthur beszélhetnénk?
-Mit szeretnél?
-Charles...
-Tudok mindent.
-Neked elmondhatnám elejétől a végéig, anélkül, hogy átadd bátyádnak?
-Hallgatlak.
-Tehát van egy munkatársam, Dennis. Vele Én sose ápoltam baráti kapcsolatot. Ahogy most se. Még havernak se mondanám. Lényeg, hogy elmentem egy utazási irodába, mert Charles szülinapi ajándéka egy utazás lenne a Kanári-szigetekre. És valamilyen okból kifolyólag eljött velem Dennis. És amikor vártam a liftre fel akart kísérni. Mondtam ne, mert tudtam, hogy Charles már itt lesz. És amikor el akart menni akkor adott egy puszit az arcomra, Én meg mosolyogtam rajta, amit egyáltalán nem tudok hova tenni, hogy miért. Vagyis az egészet nem tudom miért volt.
-Értem.
-Charlesszal mi van? Hogy van? Mindent tudni akarok róla.
-Rettentően rosszul van. Még sose láttam ilyennek. Sose tört még meg ennyire. Rengeteget könnyezik. Talán tudom mondani, hogy sír is.
-Szerinted megbocsátana?
-Egy próbát megér. Ha tényleg így volt és igazán szereted.
-Holnap otthon lesz?
-Igen.
-Jó, holnap megyek akkor Monacoba.
-Rendben, sok sikert.
-Kérlek ne mondd el neki, hogy megyek.
-Nem fogom.
-Oksi. Köszönöm a segítséget. Szio.
-Szia.
A minél korábbi indulás érdekében már most összepakoltam a cuccaimat, amit holnap magammal visszek. Nem lesz sok, hisz lehet Charles nem bocsát meg és ezennel tényleg vége lesz a kapcsolatunknak. Pedig annyi mindent terveztem a közeljövőre. Le kell üljünk megbeszélni a dolgokat eleve, mert párszor elég feszült volt a hangulat közöttünk.
~
Nagy nehezen, de sikerült este elaludni. Szerintem életemben először pattantam ki ilyen gyorsan az ágyból. 8-kor szólalt meg az ébresztőm. Azóta összeszedtem magamat, a maradék pár cuccomat és meg is reggeliztem. Vagyis épp amennyi étel le tudott menni a torkomon. Rettentően ideges vagyok. Mindent a kezembe vettem, majd el is indultam a reptérre.
Az út rövid volt, de mégis rettentően hosszúnak tűnt.
Már itt állok közvetlen Charles lakásának ajtaja előtt. Márcsak a csengőt kellene megnyomjam, de sose gondoltam volna, hogy egy pici gomb megnyomása ekkora gondot fog okozni számomra. Vettem egy mély levegőt, majd megnyomtam a csengőt. Alig egy percet kellett várjak, hogy fogadjon az ajtó túloldalán lévő személy. Amint kinyitotta az ajtót, megforgatta szemeit, majd szóra nyitotta a száját.
-Mit akarsz?
-Kedvesebb fogadtatásra számítottam.
-Van okom kedvesnek lenni?
-Igen, a barátnőd vagyok.
-Yvette Moreau, hányszor mondjam el, hogy köztünk mindennek vége?
-Charles, nem beszélhetnénk meg?
-Mit akarsz még mindig megbeszélni? Még ha azt is tennénk, semmin nem változtatna. Mert a kapcsolatunk az elmúlt időszakban borzalmas volt. Egyfolytában dolgoztál, semmi időnk nem volt egymásra. Ez már nem fog megoldódni! Mégegyszer ide ne gyere. Szia. -majd rám csapta az ajtót.
Még egy kis ideig dörömböltem rajta, de hamar feladtam. Beültem a kedvenc cukrászdámba itt Monacoba, kikértem Charles kedvenc sütijét, majd elkezdtem gondolkodni azon, hogy mivel is lehetne megoldani a kapcsolatunkat. Esetleg. Egy nagyon jó ötlet jutott eszembe, amit egyszer már elkezdtem kivitelezni, csak abbamaradt. Ehhez Riccardo segítségét kértem. Rádobtam egy üzit, hogy otthon vannak-e. Választ hamar kaptam, úgyhogy elindultam feléjük.
Miután Rickel minden szükséges dolgot leegyeztettem, végignéztem az email-jeimet és válaszoltam párra. Mindezek után pedig a főnökömet hívtam fel.
-Szia Yvette, örülök hívásodnak, épp most akartalak hívni én is.
-Szia! Na szuper, mi ügyben?
-Közbe jött egy nagyon jó lehetőség számodra az október 14-i hétvégén. Pontosan 17-ig tart a fotózás és Los Angelesben lenne. De csak a fotózás. Ha összejönne elvileg nem kellene Amerikába költözz.
-Hát, azon a hétvégén van a barátom születésnapja, úgyhogy még ezt átgondolnám.
-Nah, Yvette! Ezen nincs mit átgondolj, már jelentettem nekik, hogy mész. Nincs más lehetőség.
-De...
-Ne haragudj, viszont most mennem kell, megyünk ki a családdal a tengerre. Legyen szép napod, Szia!
Ó, hogy esnél bele a tengerbe Te kegyetlen egy mókus. Életemben nem voltam még ennyire ideges, mint most. Ezt viszont hogyan oldjam meg, azt még nem tudom. Percekkel később viszont kipattant egy gondolat a fejemből. Ma még vissza is kell menjek Franciaországba, mivel holnap dolgozom. Csodálatos.
Tehát sikertelenül elindultam hazafelé, a saját országomba.

~