𝙄 𝙝𝙖𝙫𝙚 𝙛𝙖𝙡𝙡𝙚𝙣 𝙞𝙣 𝙮𝙤𝙪 /Charles Leclerc ff./

35

Hol is kezdjem? Péntek van, Én pedig Monacoban. Nyugi, beszéltem Charlesszal ez alatt a pár nap alatt, de az is inkább veszekedés volt. Na mindegy. Természetesen hiányzik, ezért is nézem az éppen kezdődő szabadedzést. Ott ilyen 11 óra környéke lehet. Picit furi, hisz már 10 perce biztosan megy az edzés, de Charles még mindig nem hajtott ki a garázsból. Amíg vártam, hogy kiguruljon onnan, elkezdtem csinálni egy gyümölcstálat. Ezt kb 15 perc volt összedobni. Mire ezzel végeztem Charles végre elindult a pályára. Szokás szerint izgulva figyeltem ahogyan barátom teszi a felvezető kört. Picit rosszul érzem magam, hogy ilyen nehéz időszaka közben nem vagyok épp mellette, de még mindig neheztelek rá... egy picit. Elkezdte a mért körét. Látszott a vezetési stílusán, hogy ideges és frusztrált. Kis deja-vu érzésem is van. A kommentátorok is megjegyezték, hogy Charlesszal valami nem oké. Ahogy beért a második szektorba, az egyik kanyarban jobban megnyomta a kelleténél és a falban végezte. Itt lettem borzasztóan ideges. Magamra, az egész szituációra. Felpattantam a kanapéról, berohantam a hálóba és az ott lévő, immár üres bőröndbe bedobáltam pár ruhát, a fürdőből a neszeszert, ami szerencsére még egyben volt és a töltőmet is. A tv-be hallottam, hogy Charles jól van és kiszállt a kocsiból, de azt is mondta, hogy ez most elég fájdalmas volt. Kikapcsoltam a készüléket, felvettem a cipőm, egy vastag pulcsit és elindultam a helikopterhez, ami egyenesen a reptér fele visz. Ezalatt az idő alatt rögtön hívtam Jorist.
-Jól van? -kérdeztem, amint felvette a telefont
-Nem tudom még. Te hol vagy?
-Indulok azonnal Mexikóba.
-Most?
-Miért, mikor kéne? Úgyis ezer év lesz mire odaérek.
-Igaz, de...
-Nincs de. Miattam van?
-Elég valószínű. Nagyon nincs jó kedvében amióta összekaptatok. És azóta most ült először kocsiba. Az ideg vitte.
-Én vagyok a legszörnyűbb barátnő.
-Előfordul, de aggódj.
-Istenem, hogy ne aggódnék... De le kell tegyem, itt vagyok a leszállópályán. Nagyon sietek. Ne mondd el Charlesnak, de írj kérlek, hogy mi van vele.
-Mindenképp. Vigyázz magadra nagyon.
-Ti is magatokra kérlek. Puszi!
Életemben nem voltam ennyire ideges, mint most. Már remegek teljesen, ki van száradva a szám és a zokogás kerülget. Minél előbb ott akartam mellette lenni, de ez volt a legkivitelezhetetlenebb vágyam.
~
Ebben a pillanatban szálltam le a gépről. Azalatt az idő alatt míg ideértem, megtudtam Joristól, hogy Charles további vizsgálatokon vett részt. Nem volt rövid az út, de mégcsak fél 10 lesz. Hívtam egy taxit, ami a szállodába vitt. Írtam Jorisnak, aki megadta az infot, hogy Charles is a hotelben van és a szobaszámot is.
Hamar a szállodához érkeztünk, aminek nagyon örültem. Kikértem egy szobát magamnak, majd Charleshoz vettem az irányt. Türelmetlenül álltam a liftbe, vártam, hogy az ötödik emeletre felérjen. Amint nyílt a liftajtó kiugrottam onnan és márcsak az 510-es szoba megtalálása maradt hátra. Természetesen  rossz irányba indultam. Vettem egy mély levegőt, majd kopogtam az ajtón. Vártam, mindennél jobban vártam, hogy kinyissa nekem azt.
-Ki az? -nyitotta ki- Baby! Hogy kerülsz ide?
-Tudod hogy aggódtam érted? -ugrottam nyakába
-Mikor indultál el?
-Amint láttam a tv-be a balesetet. Jól vagy?
-Fáj a vállam eléggé. De remélem holnapra jobb lesz.
-Istenem! Ne haragudj!
-Majd megbeszéljük.
-Szeretlek! -csókoltam meg
-Én is Téged.
-Holnap tudsz majd kocsiba ülni?
-Nagyon remélem. 
-Minden rendben lesz! -erre rám nézett
-Attól függ hol. -mondta alig érthetően.
-Mi? -pontosan hallottam...
-Semmi érdekes. Nem vagy éhes?
-Nem. De érdekelne mit mondtál.
-Hogy ment az állásinterjú?
-Szerintem jól.
-Hívtak már?
-Ami azt illeti...
-Yv, ne aggódj ez nem jelent semmit.
-Tudom, tudom. De Te bizti jól vagy?
-Igen, igen. Csak tudod fáj.
-Igen, elhiszem.
-Egy pici hiba és már minden kétséges és bajt jelent. Nem tudom hol rontottam el.
-Megkérdezted a mérnököket?
-Ők se tudták. De szeretnék minél előbb segíteni a helyzeten és helyrehozni. Nagyon remélem, hogy sikerülni fog, hisz ez nekem borzasztóan fontos.