Váratlanba botolva

14.rész

Peridot POV:

Valami csipogott de nem tudtam egyszerűen rávenni magamat hogy kinyissam a szememet. Minél jobban tértem saját eszemhez a tény hogy a fejem iszonyatosan fájt szinte sokk ként csapot meg. Attól tartottam hogy ha csak egy kis fény is esik a retinámra az agyam felrobban a fájdalomtól szóval nyögvenyelősen a karjaimat mozgattam meg egy kicsit. A jobb oldalam bizserget a tompa fájdalomtól.

A számat nagyon száraznak éreztem szinte olyan volt mint ha ezer évet ittam volna bármilyen folyékonyat is ezért rávettem magamat hogy a balkarommal eltakarjam a lehetséges fényforrásokat és kinyitottam az egyik szememet. Egy aránylag letisztult teremben voltam már amennyit láttam belőle mert a nagyobb részét az ágyhoz közeli függöny takarta el.

Kórházban vagyok? Mégis miért? Amikor a szemem kezdet hozzá szokni a fényviszonyokhoz megpróbáltam felülni de az oldalamba nyilalló fájdalom hatására elvettettem egyenlőre ezt a tervemet.  A kezemre nézve végül megláttam a kis ujj csipeszt aminek a vezetéke szépen elfutott az ágy mellett egészen a szívmonitorig ami még mindig ugyan abba a ritmusban csipogott.

Úgy látszik még nem igen ébredtem fel ahhoz hogy kiakadjak ami elég jó jel most már csak meg szeretném tudni mi is történt. Már éppen nyitottam a számat hogy szóljak hát ha van itt valaki amikor egy ismerős középkorú nő húzta el a függönyt.

"PERIDOT!"

Anyám a kezéből eldobot egy táblát amihez néhány papír volt csíptetve és hangos puffanással a földön landolt. Oda sietett hozzám és kellemesen meleg kezét végig simította az arcomon de csak akkor realizáltam ott is sebem lehet mert fájt néhol ahol megérintett. Örömében gyors húzott magához egy kis széket a függöny mögül leüt és továbbra is szorította a balkezemet talán attól félve ha elengedi eltűnők esetleg.

"El se hiszed mennyire aggódtam. Nem tudod milyen érzés amikor egy olyan hívást kap a kórház hogy egy tinédzser lányt elütöttek és most szállítják a kórházba és amikor megláttam... amikor megláttalak..."

Itt a hangja már sírásba csuklott ahogy a nagy krokodil könnyei kicsordultak a szeméből  hatalmas nedves foltokat hagyva így nővér egyenruhájának alsó részén ahova lepotyogtak.

"Nyugi anya. Ha már itt vagyok akkor semmi bajom nem eshet már."

Emeltem a kezemet megpróbálva néhány könnyet letörölni de nem tudtam aktivizálni a jobb oldalamat ezért csak esetlenül megfogtam a kezét újra. A szomorúság a szívembe harapot tátongó fogsor nyomot hagyva az egyik csücskébe. Egyáltalán nem akartam anyumnak ekkora fájdalmat okozni. Azonban autó baleset?

Minnél jobban próbálkoztam vissza emlékezni annál jobban éreztem a feszülő lüktetést a halántékomban. Anyu szipogása világított rá arra a tényre hogy nem egyedül vagyok itt ezért rá kérdeztem amint alább hagyott a sírása.

"Anyu... pontosan mi is történt? Addig emlékszem hogy kiléptem a suli bejárati ajtaján de utána már egyre homályosabbak a dolgok bármennyire is próbálkozok emlékezni."

Anya megtörölte a szemét a kezével majd egy kisebb sóhajtás után belekezdet a történtekbe.

"Tegnap este 19.17 óra körül jött a hívás egy diák lánytól hogy egy lány a parkolóban kiáltozik segítségért miközben egy vérző fejű ember mellett térdelt."

Ekkor villant be Lapis, hogy siettem utána az autók közt és hogy nyújtom felé a karomat majd sikítás és... Az ujjammal kezdtem el dörzsölni a fájó pontot a halántékomon. Miután anyum úgy vélte egy kicsit jobban vagyok folytatta.

"Az autó aki elütött elhajtott Lapis szerint. Őt is behozták veled együtt. Egy tapodtad se akart elmozdulni mellőled még arra az időre se hogy ellássák a lábán lévő sebeket amiket talán akkor szerezhetett amikor téged elütöttek."

"Ellöktem őt."

Motyogtam elhalló hangon miközben eltakartam a fél arcomat a tenyeremmel.

"Mit csináltál?"

Anya hangjában elsőnek döbbenet ült ki majd kérdőn figyelt engem hogy választ adjak neki.

"Éppen előttem ment... de nem vette észre a kocsit."

Egy hatalmas sóhajtás hagyta el anyámat majd felült a székből oda hajolt hozzám és megölelt. Hirtelen egy gesztus volt de elolvadtam az ölelésében ahogy magamba szívhattam a szokásos citromos tea és fertőtlenítő illatának keverékét.

"Komolyan mondom ilyen kis testben nem férhet el ennyi bátorság és egyben zéró agykapacitás."

Az utolsó szavak igazán betaláltak mert klasszisokkal jobban meglehetett volna úszni ezt az esetet mint sem hogy elütessem magamat egy életre.