Váratlanba botolva

24.rész

Lapis POV:

Tekintettem a kis ékszert tanulmányozta ahogy a fekete dobozban pihent. Egy igen egyszerű ovális kék kő volt egy ezüst keretbe foglalva amit egy ezüst lánc követett.

"Peridot..."

A szavam is elállt a meghatódotságtól ahogyan egyre nőt a gombóc a torkomba és éreztem hogy pár forró könny készül elhagyni a szemet. Becsukva a dobozkát Peridotra pillantottam aki még mindig meredve bámulta erősen a hinta alatt lévő kavicsos ágyat arra várva hogy megszólaljak. Feláltam a hintátol ami most már össze vissza lengedezet a levegőbe és a lány elé léptem. Elsőnek azt hittem nem fog felnézni rám de szépen lassan a feje az irányomba fordult ezáltal megmutatva újra a gyönyörű zöld szemeit.

Lehajoltam a feje szintjére és átkaroltam a nyakát aminek hatására majd nem hanyatt dőltünk ezért ő hirtelen rámarkolt az egyik kezével a hinta láncára míg a másik kezével a derekamat karolta át. Nem szóltunk egymáshoz ugyan de az így eltöltött percek felértek minden szóval. Ahogyan a nyakához bújtam és éreztem minden egyes lélegzet vételét. Egyszerűen minden "túl" tökéletesnek érződött. Mint ha normálisak lennénk. Átlagosak.

Miután úgy éreztem hogy kellően össze szedtem a gondolataimat óvatosan felegyenesedtem és a lányra néztem.

"Ennél tökéletesebb ajándékot nem adhattál volna."

Az arca teljesen ki volt pirulva már és a szemüvegén egy kis pára jelent meg. Levettem hát a szemüvegét az arcáról és semmi figyelmeztetés nélkül ajkam az övéhez ért. Éreztem egy enyhe bizsergést ami felszabadult a hasamba miközben mélyítettem el a kis közös pillanatunkat. A keze közre fogta az arcomat ahogy közelebb vont aminek hatására az összes idegsejtem éljenezve ujjongott kicsi fejembe. Amikor elszakadtunk nem távolodtam el messzire miközben a szemkontaktus tartottam fel vele.

"Nem próbálod fel?"

Hagyta el egy kicsit rekedt hang a szőkeséget miközben az arcomat fürkészte kicsit mint ha küszködne hogy lássa az arcomat mire észhez térve óvatosan vissza helyeztem a szemüvegét az arcára. Elővettem a kis dobozkát és újra megláthattam a csodálatos ajándékomat. Ha tippelnem kéne és amennyire jól ismerem az ékköveket ez egy Lapis Lazuli lehetet. Ugyan azt a nevet hordozva mint én.

"Segítesz?"

Fordultam felé amire Peridot habozás nélkül felpattant a helyéről hogy oda álljon mellém és óvatosan kivegye a kezemből a nyakláncot. Ügyetlenkedve megfogta a kéz kezével és a hajamat félre seperve végül össze kapcsolta a két véget. Lenézve még egyszer jól megfigyeltem a tárgyat majd megfordulva újra megöleltem a kis boldogság csomagomat.

"Tudod... ez még nem minden."

"Te most megakarsz ölni? Ennél több boldogságot nem képes már feldolgozni a szervezetem."

A könnyeimmel küszködve mosolyodtam rá. Nem tudom elhinni hogy néhány héttel ezelőtt még vérben ázva feküdt az aszfalton. Hessegettem is el az emléket  nehezedő súlyát elmémből de egyszerűen csodának tartom a mait. Elég sok minden történt köztünk amióta találkoztunk és a gondolat hogy egyszer ez a kötelék esetleg megszakadna...Egy kicsit jobban megszorította a derekamat Peridot éreztetve velem hogy itt van nekem és egy gyenge mosoly keretein belül homlokon pusziltam.

"Akkor most mit húzol ki a zsebedből?"

"Sajnos azok már üresek de ha ráérsz egy-két órára haza jönni velem akkor garantálom hogy kiakad a boldogság mércéd."

Azt. A. Kibaszot. Élet. Most arra gondolunk amire gondolunk? Teljesen kipirult az arcom ahogy a szőkeség ártatlan mosolygós arcára néztem. Csak nem. Hiszen.. hiszen csak pár hete járunk hivatalosan. Nem mint ha ellenéznem csak... Teljes káosz keletkezett a fejembe ahogy a hideg kezeimmel a meleg arcomhoz nyomtam.