Váratlanba botolva

39.rész

Peridot POV:
Ugyan nem ez az első alkalomam a kórházban de mint ha teljesen újnak hatott volna a városi kórház. A döbbent tekintettek ahogy megláttak engem miközben tolt engem a nővér a kerekeszszékemben. Teljesen hidegnek néztek ki a falak amik mellett elmentünk pedig amikor gyerek voltam igen sok időt töltöttem itt. Nem mint ha szükségem lett volna az ellátásra de anyum minden idejét itt töltötte. A megrohamozott emlékek hatására könnyes lett a szemem de még mindig nem szóltam egy szót se amióta beszáltam a rendőrautóba az elmegyógyintézetnél.
A tény hogy ilyen "könnyen" megúsztam ezt az egészet valahogy túl szép volt hogy igaz legyen. Már minden sarokban azt vártam hogy mikor toppan elő esetleg Topáz vagy maga Aqvamarin hogy egyszer és mindenkorra elintézzen engem. Ekkor tényleg kivágodott az ajtó ami mellett elmentűnk azonban az embertől akit megláttam teljesen eluralkodot rajtam a sírógörcs.
"Itt vagyok életem. Senki se bánthat már."
Az óvó karok körém fonódtak és ahogy a mellkasához furtam a fejemet megéreztem a már ezer éve ugyan azt a használt parfüm illata csapta meg szaglószervemet.
"Bocsás meg. Nem akartam ekkora bajba kerülni. Tőlem még adhatsz több évnyi szobafogságot is csak maradj mellettem egy kicsit most anya."
Anya a könnyeivel küszködve nevette el magát a mondandómon és egy lehelet könnyű puszit nyomott a homlokomra. Puha keze a csuklómra kulcsolódptt majd azt el se engedve indultunk meg közösen bárhova is mert már nem érdekelt merre is tartunk tovább mert itt volt nekem ő. Annyira nem figyeltem másra hogy észre se vehettem azt a két szomorú szempárt amik abból az ajtóból nézett utánam ahonnan anya kijött azonban csak végig figyelte hogy mi eltűnünk a folyosó végén majd becsukta magára az ajtót.
-_-_-_-_-_-_-_-_-_-
Blacky POV:
"Azt a megkövesedet rézfaszú baglyot. Úgy szét megy a fejem mint ha muszáj lenne."
"Istenem mennyire hiányoztál."-Hangzott fel egy mély hang majd jó kedvűen fel nevetett és megfogta a kezemet.-"De ha mégegyszer ilyen faszságra mered tenni a fejedet biztos lesz hozzád egy-két keresetlen szavam."
"Hehehe. Még csak most ébredtem de már is el akarsz agyabugyálni ha hülyeségre teszem a fejeme ami valjuk be, elég sűrűn fordul elő."
Jasper felült a mellettem lévő székről és kaptam tőle egy csókot. A kellemes bizsergés ami körbe járta a mellkasomat már kezdtem elhinni hogy nem fáj annyira a fejem de amikor felültem kegyetlen fájdalom nyilalt bele a koponyámba.
"Na, na. Csak nyugodtan szivi. Amikor megtaláltak téged ki voltál nyúlva a padlón mint ha fizetek volna azért hogy hanyatt baszad magadat."
"Ez elégé komikus hiszen mielőtt teljesen beadtam volna a kulcsot a buksim, akkor téged láttalak meg utoljára."
Kemény vonásait most halovány pír borította el ahogyan elkezdte maszírozni a tarkoját.
"Oké lebuktam. Lehetséges hogy ott voltam a rendőrségen mint minden egyes napon amióta bezártak oda téges és teljesen véletlenségből meghallottam mit mondtak a rádióban. Többet nem is gondolkodtam."
"Túl jó vagy hozzám drága."
"Elmész a hülye szövegeddel a francba hogy túl jó vagyok. Ha tényleg jó lettem volna nem kellett volna ezen az egészen túlesned Blacky."
Gyenge nevetés hagyta el a számat de túlságosan is betaláltak a szavai és még bele is nyilalt a fájdalom a fejembe aminek hatására a maradék jókedvem is eltűnt.
"És most hol van?"
"Kórházban. Tereza már vele van. Vizsgálatokbak vetik alá hogy esetleg használtak-e bármilyen féle tudarmodosító szert rajta ez által súlyosabb tényekkel álhatnak a bíróság elé."
"Ez tényleg nem lenne hülyeség."
Csuktam be a szememet majd ráérősen kifújtam a levegőmet. Mondhatni már célirányban voltunk már csak át kell szakítaniba célszalagot.
"Ha minden jól megy már holnap kihallgatják és intézkednek tovább végre az üggyel és pontot teszünk a végére."
"Azért szerintem várható lesz a kőkemény ellenállást Aqvamarin felől."
"Efelől kételkedni se mertem azonban ez már nem a te dolgod lelkem. Neked most a lefontosabb dolgod az lesz hogy kipihend magadat."
Hatalmas kezei vissza nyomtak az ágyba miközben én csúnyán néztem rá.
"Egyátalán nem vagyok gyerek!"
Csaptam el azokat a szeretni való kezeket de erre csak elkuncogta magát.
"Jelentetted most ez úgy ki mint egy nyeletlen hét éves." Sóhajtot majd vissz ült a székébe." Kettőnk közzül valakinek muszáj az érett felnőt szerepét betöltenie és láthatóan a mi esetünkbe te haladsz vissza fele az időben drágám. Kezdesz olyan forrófejű mitugrászá válni mint amilyen én voltam."
Ez a torkomra fagyasztotta az utolsó kimondani szánt betűket is és csak duzzogva az ágyneműbe furtam az arcomat miközben elfordultam felőle. A gyengélkedő éjjeli szekrényén az óra délután öt ütött nem olyan rég szóval még van egy kis idő a lustálkodásra hogy tényleg neki kezdjek a kérlelésnek hogy tegyünk is valamit Peridottért. Mert úgy érzem eddig semmit nem tettem. Hogy csak bajba tudom csak csodorni. Hogy mindez ami történt az miattam történt.
-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-
Peridot POV:
Zihálva keltem fel egy sötét szobában. A mellkasomon markolásztam a lenge ruhadarabot ami rá terült a bőrömre. Rendszertelenűl vettem a levegőt miközben a fejem ide oda forgolódott. Semmi nem volt ismerős. Hiszen az ablkon ilyenkor is kellemes halovány fény szűrődött ki a hó miatt ami a fákat borította de itt most minden sötét volt és furcsán zsúfolt. Ekkor valami neki ütközött az arcomnak. Nedves volt és csaholt.
Otthon. A bundába furródó ujjaim igazi esztázisban érezték magukat. Otthon. A szekrényemre pillantva a szokásos piros digitális számok néztek vissza rám ami most nem is számított hogy hajnali kettőt mutatt. Magamhoz öleltem Pumpkin nagy hengeres puffók testét aki az egész procedurát hagyta.
"Hiányoztál. Te jézusom hogy mennyire."
Ahogyan a bundájába mormogtam az agyam újra játszotta azt a pár vizsgálatot amin a kórházban végig kellett vergődnőm mielőtt anyum szó szerint ellopott volna a kollégái elől.Azonban nem jutottunk több időhöz kettesben hiszen amint haza értünk én olyan ütemben döltem is ki a fáradtságtól a szobámban.
Most hogy a tartalék szemüvegem is végre a helyére került egy kicsit jobban kirajzolódot a a szoba a dolgaimmal együtt miután felkapcsoltam a kislámpámat. Pepsi hosszan elfeküdt mellettem fel se kelve Pumpkin mini terrorjára aki most egészen nyugodtan ült az ölembe miközbe még mindig simogattam.
*Kocc*
A hang irányába fordítottam a fejemet azonban az ablakon befele csak a feketeség jött.
"Ez keltett volna fel?"
Vakartam meg a fejemet miközben az elégé megnőt tincsekkel viaskodtam. Most már tényleg elnyerhetném az örült tudos kitűzőmet. Ahogyan a lábam elhagyta a meleget adó paplant egyből libabörős lettem miközbe a hideg levegő érintette azt. Nem pazaroltam az időmet a műlábammal szóval oda ugrándoztam az asztalomhoz és azon támaszkodtam meg míg kinyitottam az ablakomat. Éppen időben hogy fejbe kolintson egy kisebb kavics.
"Basszus!"
Egy ijedt hang sikkantott fel majd ajtó csapódás.
"Mi a franc?"
Dörzsölgettem az orromat ahol eltalált a kis kavics amikor is gyors léptek halatak a szobám felé és feltépték az ajtóm.Legnagyobb meglepetésemre Ametiszt állt ott.
"PEEEERIIIII."Menekülésre időm se volt már a két túlságosan is erős kar közé préselődtem amik mint egy halálcsapda úgy próbálták az összes szervemet a leghatékonyabban össze zúzni."ANNYIRA HIÁNYOZTÁÁÁL."
Éreztem ahogy egy takonybuborék pattant el az orrából de én csak nyöszörögni tudtam a bögőmasina ölelésében.
"Ez nem ért volna rá reggel esetleg Ametiszt?"
"NEM! Agyon aggódtuk magunkat a többiekkel miattad te meg oda se tolod a pofidat hozzánk amikor előkerültén én pedig én pedig.."
"Te pedig inkább felkerekedtél hajnalok hajnalán hogy megdobáld az ablakomat kavicsokkal ezzel felkeltve engem és amikor sikeresen pofán dobsz az egyikkel eszedbe jutt hogy mindvégig tudtad hol van a dugi kulcs a házhoz?"
"Az nem lett volna olyan fancy."
"És nem is fájt volna annyira."
Zsörtölödtem az orrom alatt de újra a lányra nézve csak egy lágy mosoly tudot az arcomra kúszni.
"Sajnálom csak... nélküled a napok unalmasak voltak Peridot. És ezt mindenki tanusíthatta. Míg te csak magadat egy átlagos gyíknak titulálod aki nem érdekel senkit hidd el de. És nem csak mi. A suliban is elégé sokan aggódtak. Még azok a kockák is a matekklubból amiben benne voltál."
Erre már csak nevetni tudtam. Ahogyan kihámoztam magamat az ölelésből mind a kettőnket az ágy felé tereltem. Kellemesen értek ezek az információk mármint tudtam azért hogy mégis számítok valamelyest de nem gondoltam volna hogy a suliba bárkinek is kétszer az eszébe jutok a csajokon kívűl. Ekkor ütött meg a kérdés.
"Ametiszt... Lapis esetleg... esetleg találkoztál vele?"
Mint aki nem teljesen értette volna a kérdést kédőn nézett rám és bólintott egyet.
"Igen találkoztam vele amíg nem voltál sőt említette is hogy meglátogat a kórházba."
Most rajtam volta a sor hogy pofákat vágjak. Az egyetlen személy aki a kórházban volt az anyum. Itt kezdődött el a hosszas beszélgetésünk ami az eltűnésem napja előtti dolgokkal kezdődöt. Miközben én beavattam az aznap este átélt jelenetekbe meg ami Aqvamarinéknál történt ő elmesélte mit tettek vagy inkább mit próbáltak tenni a ténnyel hogy eltűntem. Hogy az ember aki napokig kutakodot és a legtöbb időt töltötte látogatóban Blackynél Jasper mellett amíg lehetett az maga Lapis volt.
A halottaktól sok helyen összeszorúlt a szívem hogy csak belegondoljak abba hogy én csak magamra gondoltam és szidtam másokat hogy szabadok holott belese gondoltam néhány szabad őrült percembe miként érezhetnek azok akik elvesztettek.
Megpaskoltam a lánykezét és neki döltem a vállának.
"Ha minden igaz most már sehova nem tűnök el. Cserkész becsszó."
Rajzoltam egy x-et a mellkasomra míg a másiket feltartottam de erre csak egy könyökölést kaptam díjjúl a vesémbe.
"Nem is voltál cserkész te paraszt."
"Hééé így szoktál beszélni a legjobb barátaiddal?"
"Dehogy csak kezdek félni hogy az eszedet otthagytad..."-csend telepedet közénk azonban egyátalán nem az az irritáló fajta.-" Örülök hogy vissza kaptunk téged."
Kaptam egy újabb ölelést amitől elterültünk az ágyamon. A fáradt izmaim fel is síkítottak erre de tűrtöztetve magamon csak simogatni keztem a hátát.
"Nekem is te lila energia golyó."
Azonban erre már nem jött válasz mert úgy ahogy volt be is aludt a kis szerencsétlenség. Én csak bohókásan forgattam egyet a szemeimen és amilyen kényelmesen csak lehetet elhelyezkedtem és előrángattam magunk alól egy pokrócott számunkra.
"Jó éjszakát Ametiszt."
Kattant a lámpa kapcsolója és én csak somolyogni tudtam. Ahogyan a régi szép időkben amikor itt aludtak a lányok mindig ez volt a felállás. Ametiszt addig pörgette az elemeit amíg egyszercsak valakin kinyúlt és bealudt.
A sötétben vissza raktam a helyére a szemüvegemet. Otthon vagyok és most már nem féltem. Pumpkin valamikor a beszélgetés közepete leugrott ugyan az ágyról és kimasírozott de Pepsi most álmosan nyújtozkodott egyet. Hogy ezt mégis honnan tudom? Onnan hogy a nyújtozkodásának befejeztével a számba lépet majd ráérősen átgyalogolt az arcomon oda Ametiszthez akit kiválasztot következő alvó helyének.
Hát igen. Otthon édes otthon nem igaz? Talán mégse olyan átlagos minden napok de szivesebben tölteném így a napjaimat mint újra a hegyekben.
-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-
Aqvamarine POV:
Minden hálátlan és unalmas. Ezt az iskolát legszivesebben egyéteném a földel. Undorító hülye gyermekeknek se nevezhető alantas pornép szenyezi be még a levegőmet is ha belegondolok. Ezeknek az élőlényeknek csak egy dolguk van. Szolgálni engem.
"ÉS MÉG AZT SE TUDJÁK!"
Csaptam az asztalomra amitől teljesen megállt az óra. A tanár tátott szájjal állt a krétával a kezében míg a diákok ugyan olyan bamba tekintettel néztek ràm.
"Aqvamarin.. minden rendben?"
SEMMI SINCS RENDBEN TE DEGENERÁLT FÖLDTÚRÓ! A DIPLOMÁD SAJÁT MAGÁT FOGJA ELÁSNI OLYAN SZÉGYENT HOZZÓL ARRA HOGY TANÁRNAK HÍVOD MAGADAT TE KI KIBASZOTT-.
"Minden a legnagyobb rendben csak kimennék a mosdóba."
"Nyugodtan Miss Cotty. Addig is gyerekek ki tudja a válasz a kérdésemre?"
Az ajtó kattanásával mögöttem az álmosoly azonnal undorrá olvadt az arcomon. Még Topáz se tudja ilyen esetekben a helyét. Ma meg se jelent a házam előtt ahogyan szokta. Ideges léptekkel haladtam a mosdó fele azonban az egyik sarkon befodulva ott volt.
Teljesen nyugodt arcal és fáradt tekintettel vitt a kezében egy köteg papírt. A szeme ugyan be volt esve de még így is gyönyörűnek hatott a maga kis alantas értéktelen módján. Ahogy a tekintete elrévedt a messziségbe észre se vette hogy felém haladt. Végig haladt a testemen az érzés. Most. Most kell hogy megtegyem. Már nincs mit vesztenem nem igaz?
Apám csalódott bennem szóval már mit számít. A mosoly már fájdalmasan húzodott az arcomra ahogyan megtettem felé az első lépést. Már egyátalán nem számít mit teszek ezzel a ribancal nem mászok ki belőle így se úgy se szóval miért nem csinálok ebbőle gy fergeteges "all in"-t a számomra hogy átérezzem utoljára azt a mámort amit okozni tud nekem?Már csak egy méter volt közöttünk amukor hirtelen össze rezzent ahogyan majd nem nekem jött.
"Bocsi nem vetteleke észre-"
Azok a kék szemek mámorba ejtően szűkültek össze a félelemtől.
"Egy igazi váratlan fordulat volt ugyan itt beléd botlani de hidd el ennél nagyobb ajándékot nem is adhattál volna most nekem Lapis."
Sikítani se volt ide amikor egy hatalmasat ütöttem az arcára és baszki... kurva jól esett. A kezében lévő papír darabok szanaszét hullottak de ez egyátalán nem akadályozott meg abban hogy a hajánál fogva húzni kezdjem. Nem tudom hova. Kell egyátalán már hogy célja legyen? Vagy várjunk csak. Pillantottam a tűzjelzőre és a gondolat pillanatával már be is törtem a kis üveget és megszólaltak a csengők. A tömegben senki sem vett minket észre. Ugyan ki venne észre egy mániákusan vigyorgó lányt ahogyan egy másik lány torkához szorít egy üvegdarabot egy teljesen örülten visítozó és pánikoló gyerekkavalkádban?