Váratlanba botolva

41.rész

Lapis POV:
Sípol a fülem és iszonyatosan fáj a nyakam. Zsibog és éget de egyszerűen nem érzem magamban az erőt hogy hozzá érjek. Az igazat megvallva a kezemet is alig érzem. A világos foltok csak úgy cikáznak felettem. Néhány árny behajolt ugyan a látómezőmbe de ennyi. A hideg egyre jobban ölelt át. Ironikus nem de bár? Hiszen nem is olyan rég volt amikor elvesztem a hidegben és újra itt vagyok. Azonban szerintem most nem fog apum a segítségemre rohanni.

Éreztem ahogy meleg folyik le az arcomon. Minden emlék ami létezett a fejemben egyszerre szeretett volna megmutatkozni talán utoljára elmémben. Strand, az első vásznam anyuméktól, a rengeteg állat amin eddig tudtam segíteni, a tenger és egy szőke lány. Szinte majd nem minden második emlék ami beugrott rajta szerepelt. Vicces. Hiszen talán csak fél éve ha nem egy picivel több hogy ismerem mégis... amennyi dolgon keresztül mentünk az egész életemnek felel meg.

Az iszonyú sípolás elmúltával megugrottam egy kicsit és most egy kevésbé fényes de annál hidegebb alagúton haladtam át egész gyorsan. Éreztem a hordágy lendületét, ahogyan zötyögött a csempén amikor két illesztéshez ért. Egyszer csak megálltunk. Éreztem hogy lüktet erőtlenül a szívem.

Talán már túl késő számomra? Feladták volna? Vagy... vagy már nem is létezem talán? A kérdések kavalkádja olyan hurrikánként csapot le rám hogy már csak a vad csipogást hallottam.

"Elfogjuk veszíteni! Valaki végre kerítse elő Dr. Maheswaran-t! Nem várhatunk tovább."

"Itt vagyok, el az útból!"

Egy árny felém magasodott majd éles fény vakított el.

"Még nem veszett el a remény. A motorikus funkciók még működnek. Be a műtőbe. Szeretném tudni a vércsoportját és azonnal hozzanak utána abból két adaggal. A vérveszteség miatti ájulás bármikor bekövetkezhet. Gyerünk!"

Csak forgott velem a világ amikor egy sötét teremben találtam magamat és hirtelen egy maszkot tapasztottak az arcomra.

"Pár pillanat és sokkal jobban fogod magadat érezni drága."

Szaggatottan vettem egy levegőt majd még egyet és még egyet. Azonban ahelyett hogy minden kitisztult volna egyre jobban csúsztam a sötétségbe. Nem akartam ott lenni de mégis olyan negédesen szorított magához hogy elnyomot az álom.

-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-

A sötét szobámban álltam. Az eső vadul esett kint miközben a szél is minden erejét belevette hogy az utolsó kint tartózkodókat is bezavarja valahova a vihar elől. Leülve az ágyra mellettem találtam a rajzfüzetemet kinyitva viszont csak firkák találtak rám. Lap lap után és egyszer csak a saját arcom nézet vissza rám.

"Ez volnék én?"- Értem hozzá a papírhoz majd a rajz is felém nyúlt.-"Ezek volnánk mi?"

A rajzon a nyakamon hirtelen vörös festék kezdet el szivárogni és ijedtemben a falhoz vágtam. A festék lassan csurgott le ott ahol a falra fröccsent. A kezem is tiszta vörös volt, az ottani sebekből os festék jött ki. Idegesen a fürdőbe rohantam ahol már egy kád víz várt és belenyomtam a kezeimet de az csak egyre jobban ömlött belőlük a folyadék míg nem teljesen bele nem hajoltam a kádba és elvesztem a víz alatt. A levegő buborékok szaporán hagyták el a számat és törtek a felszín fele míg én csak süllyedtem lefelé.

"Mi ketten ugyan olyanok vagyunk."- Szólalt meg valami mögülem és a hátam neki kocant valaminek. Egy üveg volt talán vele szembe a tükörképem.-"Mégsem tudtál nyugton maradni!"

Repedt meg az üveg és most Aqvamarine nézet vissza rám.

"Mindened meglehetett volna ha szó nélkül tűrőd és senkinek nem esett volna bántódása."- Ez után egyet beleütőt a már amúgy is pókhálós üvegbe ahol már Peridot milliónyi apró képmása vörös szemekkel csak ennyit mondtak.-"Az egyetlen dolog amihez értesz hogy elmenekülj másoktól."