Váratlanba botolva

17.rész

Lapis POV:

Már azt hittem a tüdömet is kiköpőm az előttem elterülő kocsifejhajtón amikor végre megállásra kényszerítettem a lábaimat. A torkom éget a rendszertelen levegővételeim miatt és innen is látszik hogy már elég régóta nem űzők semmilyen sport tevékenységet mert a testem elégé erősen tiltakozott bármilyen fajta hirtelen mozdulatomra most. Éreztem hogy a ruha rétegeim alatt sok apró izzadság csepp gurul lefele a hátamon amitől a hideg is kirázott figyelembe véve a téliesbe átcsapongó időjárást.

A lábaim még sikeresen felvittek a kis lépcsőn egészen az ajtóig majd megfagytam a csengő felett. Hirtelen minden egyszerre árasztotta el az elmémet. Mi van ha nincs itt? Ha nem akar látni? A térdeim megremegtek a gondolatok áradatától de végül rányomtam arra a nyamvadt gombra és elégé hosszasan tartottam ott az ujjamat amíg fel nem eszméltem. Minden csendes volt. Semmi hang nem jött a ház felől. Kétségbe esetten még egyszer megnyomtam de ekkor már elégé homályosan láttam a könnyek miatt a szememben.

Éreztem ahogy egyre szaporábban veszem a levegőt de próbáltam nem itt az ajtó előtt hiperventilálni. Nincs itt. Persze hogy nincs itt! A kezem ökölbe szorúlt és a körmöm a tenyerembe mart. Az elkeseredés olyan szinte emésztette fel bennem a maradék reményt mint ha valami elárvult virágra omlott volna rá egy hegyomlás. A súly olyan szinten ült a mellkasomra hogy mégegyszer megnyomtam a csengőt elkeseredve. Miután semmi nem történ már éppen le akartam lépni a lépcsőről amikor meghallottam a zár kattanását.

"Már megint otthon hagytad a kulcsaidat? Nem úgy volt hogy rá teszed a kocsi kulcsokra-"

Peridot alakját láttam magam előtt. Mankókra támaszkodva állt az ajtóba miközben az összes szó kifutott a szájából és elfújta a szél amikor meglátott. A szeme olyan szinten tágult ki mint ha szellemet látott volna és a szája is tátva maradt egy kicsit a meglepődéstől. Ahogy ott állt az ajtóba kapaszkodva mind a ketten egymást nézve mint ha csak egy szóra várnánk amire nem is kellett sokat várni.

"L-lapis?"

A neven hallatán akkorát dobbant a szívem hogy teljesen figyelmen kívűl hagytam hogy mennyire könyörögnek az izmaim nekem egyszerűen ráugrottam Peridotra. Érezni akartam a közelemben. Tudatni saját magammal hogy ez mind a valóság ahogy a kezeim átnyúlnak a hóna alatt és szorosan magamhoz vonom még jobban. Egy kis idő múlva megéreztem a hátamon az erőtlen karjait ahogy esetlenűl magához von jobban.

"Azt hittem meg fogsz halni." Szólaltam fel erősen küzdve a sírással de szinte az összes eddigi aggodalmam kiakaródzott végre hogy könnyebbítsek szívem színültig csordult fájdalom küszöbét. Levegőhöz kapkodtam ahogyan a könnyek csorogtak le az arcomon egyenesen Peridot pólójába." Nem vetted fel a telefonodat és már a kórházban se voltál amikor vissza mentem."

Az ölelésemben elkezdet mocorogni és hamar a nyakamhoz bújt a szőkeség ezáltal a lehető legkevesebb helyett hagyva közöttünk. A fejrmet a vállára hajtottam ahogyan hallgatam a csitító szavait és megéreztem hogy a hátamat simogatja. Az egyik kezemmel hátúlról a hajába túrtam miközben teljesen átadtam magamat a nyugalomnak amit ő árasztott. A sírás alább hagyott és már csak némán ültünk az előszobában miközben a hátamat a hideg szél cirógatta az ő keze mellett ami mint ha minden gondomat képes lett volna egyetlen egy simítással eltüntetni.

Egy mély levegőt vettem majd elhúzódtam Peridottól. Elengedett és hagyta hogy annyira eltudjak húzódni hogy lássam az arcát de a kezeit tovább pihentette a combjaimon ahol a hüvelykujjával tovább simogatott. Az én karjaimat a derekán pihentettem miközben az arcát fürkésztem. Még néhol volt rajta heg de már cseppet sem volt olyan borzalmas állapotban mint láttam utoljára. A jobb kezemet felemelve végig simítottam az arcát. Az ujjaim gyengéden értek hozzá a puha bőréhez de mielőtt bármit csinálhattam volna Pumpkin ugatott egyet.
Mind a ketten megugrottunk ijedtünkbe majd a kutyus felé néztünk aki vígan rohant oda hozzánk és kezdte magát ott rázni.