Véletlen? [Bang Chan FF]

-10-

Ameddig a tagok és a menedzser beszéltek addig neki álltam valamit főzni nagy nehezen megtaláltam a kellő dolgokat és elkezdtem csinálni. Úgy is vacsoraidő lesz lassan szóval jó lesz a fiúknak. Egyszer csak egy ajtónyitódásra lettem figyelmes amire oda kaptam a fejem. I.N jött be és kaptam egy ölelést tőle. Nem értettem, hogy miért, de viszonoztam ölelését.

- Baj van Jeongin? – kérdeztem és megsimogattam a fejét.

- Nincs csak olyan jó, hogy itt vagy. – mosolygott.

- Örülök, hogy így gondolod jól esik. – viszonoztam mosolyát. Rettentően jól esett, hogy ilyeneket mondott és hogy így gondolja.

- Mit csinálsz egyébként? – kezdett el kíváncsiskodni.

- Vacsorát nektek, ami épp készen lett egyébként. – mosolyogtam.

- Úúú köszönjük Nami te vagy a legjobb. – csillogtak szemei.

- Megterítek és akkor szólsz közben a többieknek? – kérdeztem mosolyogva.

- Persze! – szaladt ki. Elkezdtem megteríteni az asztalra és közben megjöttek a többiek is. Szépen mindenki helyét foglalt és az ételt letettem középre. Mindenki mert magának és elkezdtek enni. Kimentem a nappaliba és eldőltem kicsit. A menedzser elment szóval már csak a fiúk vannak itt velem. Ásítottam egyet és megdörzsöltem szememet is. Elfáradtam mit ne mondjak már ágyba bújnék igazán nehezemre esik pislogni is. Egy ideig hallgattam a fiúk beszélgetését majd egyszer csak elnémult minden.

Nem tudom, hogy aludtam el és azt se, hogy hogy kerültem egy ágyba. Chan illata csapott meg. Következtetés képpen Chan ágyában vagyok. Úr isten Bang Chan ágyában vagyok! Hirtelen felültem és realizáltam mindent ez nem csak egy álom jelenleg. A szoba másik felébe néztem, ahol éppen Chan ült az asztalnál és... éppen ment a live? Rám nézett majd vissza a képernyőre és beszélt tovább. Előkerestem a telefonom és megnéztem az értesítéseket. Chan tényleg élőzött. Próbáltam kicsit összeszedni magam majd elkezdtem Chant nézni. Valószínűleg észrevette mert mondott valamit és oda jött hozzám.

- Aludj nyugodtan itt eléggé elfáradtál. – szólt halkan és megsimogatta fejem. Hirtelen felindulásból megöleltem. Nem tudom miért egyszerűen szükségem volt rá. Viszonozta ölelésem és simogatni kezdte fejem. Egy jóleső bizsergés futott végig rajtam. Elengedtem és felnéztem csillogó szemeibe.

- Menj vissza élőzni mert baj lesz a Stay hiányol már biztos. – suttogtam mosolyogva. Bólintott és végig simított arcomon majd visszament. Olyan jól esett az érintése és azt a bizsergést is jó volt átélni. Elképesztő miket művel velem Chris.

Vissza bújtam a paplan alá és úgy hallgattam édes hangját. Még élőzött kicsit és befejezve mellém ült. Felé fordultam és a takaró alól kinézve figyeltem vonásait.

- Milyen volt az élő? – kérdeztem halkan.

- Jó volt, mint mindig jó kicsit a Stay kommenteit olvasni, hogy hogy állnak hozzám meg ezek. – mesélte.

- Jól esik hallani, hogy jól érezted magad ezalatt a nem tudom mennyi idő alatt. – kuncogok hallkan.

- Én a Stayekkel mindig jól érzem magam. – mosolyodott el. Elmosolyodtam a mondata hallatán.

- Itt aludhatok? Kérlek. Rengeteget kellene sétálnom haza és nem jön felétek busz és hát félek is este az utcán. – néztem rá kiskutya szemekkel. Ő csak elmosolyodott és bólintott.

- Megmutatom a fürdőt adok pólót és nadrágot és aludhatsz, de mondjuk lehet Changbin ruhái jobbak lennének bár ott az izmok miatt kinyúltak szóval nem tudom Felixtől kérhetek még ha szeretnéd. – állt fel mellőlem és elkezdte széttúrni a szekrényét. Kipattanva az ágyból oda siettem hozzá és kicsit eltolva őt szekrényétől kezdtem el rendet rakni. Mikor megfordultam és késznek nyilvánítottam a szekrényt egy kérdő tekintettel méregető Chant találtam magam előtt.

- Most mi a baj? Nem akartam, hogy nagyon széttúrd a rendezett ruháid így össze is gyűrőd őket. – kezdtem el magyarázkodni. Ő csak elmosolyodott és magához ölelt. Viszonoztam ölelését és felnéztem rá.

- Nem baj Channie? – kérdeztem mosolyogva.

- Na most gyorsan menj fürdeni mielőtt baj lesz. – kuncogja el magát.

- Oké oké megyek is de hol van? – kérdésem után eligazított oda adta a szükséges dolgokat és én pedig elmentem fürdeni. Miután kész lettem Chan pólójában, ami a combom közepéig ért és az egyik rövidnadrágjában kicaptattam hozzá. Bementem a szobájába és láttam, hogy az ágyában fekve telefonozik.

- Együtt alszunk? – kérdeztem bizonytalanul.

- Ha nem baj neked akkor igen. – mosolyogott. Én csak bólintottam és mellé bújtam. A fangörcsömet alig bírtam vissza tartani. Lerakta telefonját és felém nézett. Össze fonódott tekintetünk és megcsodálhattam újra sötét íriszeit. Imádom ahogy csillog és szinte lelkemig hatol tekintete. Kellemes bizsergés fut végig egész testemen majd megérzek a takaró alatt egy kezem mely végig simít derekamon és közelebb húz. Elvesztem szemeiben és tekintetem lassan vándorol le dús hívogató ajkaira. Egy mosollyal díjazza ezt a tettem és még közelebb húzva magához mellkasára hajtom fejem és hallgatom szívverését. Megnyugtató környezet miatt ismét hamar elalszok Chan meleg ölelése biztonságot ad így nagyon nem is vártam magamtól sokat.

* Time skip (reggel)*

Nem tudom mikor ébredtem, de éreztem magam körül a biztonságot adó karokat. Körbe nézve vettem észre, hogy együl vagyok a szóbába. Szuper remélem elaludtam. Kikelve az ágyból kimentem a folyosóra. Semmi hang. Ez kezd kicsit ilyesztő lenni. Telefonomért vissza szaladva fogtam és elindultam a konyha felé. Menet közben megnéztem az üzeneteim és kaptam Hantól egy üzenetet. Az üzenet nem írva volt, hanem egy kép volt csak. A képen Chan és én alszunk össze bújva. Jézusom. Egyből írtam Hannak, hogy ez ugye ő csinálta és nem más és hogy nem küldte el senkinek. Égett az arcom éreztem, hogy lángolok szinte annyira zavarban vagyok a kép láttán. Megcsörrent a telefonom Han hívott. Azonnal felvettem ahogy megláttam nevét.

- Jisung! 1 Miért van képed Chrisről és rólam 2 Ugye nem küldted el senkinek és rajtad kívül nem látta senki!? – hadartam és hangomon hallatszott a pánik.

- Nyugi! A csapatból mindenki látott titeket aludni élőben és csak gondoltam jól esik, ha van egy ilyen képed így magatokról mivel tetszik neked Chan. – mondta halál nyugodtan. Lefagytam. Hogy tessék? Ezt honnan szedte? Ennyire látszik? Chan is észrevette?

- Hahó! – jött a vonal túloldaláról ez az egytelen szó. Nyeltem egyet és feldolgoztam a dolgokat.

- Ezt kérlek ne hangoztasd senki előtt oké? – kérdeztem félve.

Bízhatsz bennem nyugi majd, ha haza érünk beszélhetünk róla, ha szeretnél. – szólt kedvesen.

- Köszönöm Han imádni való vagy. – kuncogtam halkan.

- Hehe tudom. – dicsekedett.

- Van valami különleges kívánságotok mit főzzek? – léptem át a konyha küszöbét és próbáltam valami reggeli után kutakodni.

- Megkérdezem a többieket. – mondta és egyszer csak egy nagy kiabálásra lettem figyelmes. Tehát Jisung ordítva kérdezi meg a többieket oké. Mindenki elsorolta mi a különleges kívánsága és hát nehéz helyzetbe hoztak. Ennyi mindent nem tudok megcsinálni.

- Rendben rajta vagyok az ügyön srácok. – próbáltam nem érzékeltetni velük, hogy most feladták a leckét.

-Menni fog Nami? – kérdi Changbin.

- Persze Binnie értetek bármit. – mosolyogtam, amit nem láthattak.

- Köszönjük anyuu! – kiáltott bele Hyunjin.

- Anyu? – felnevettem ezen a beceneven. Elkezdtek beszélni egyszerre én pedig hallgattam a káoszt megint. Ismerős helyzetbe csöppentem ismét. Kinyomva a telefont írtam Hannak, hogy megsüketültem tőlük és ezért raktam le ja meg hogy kitartást nekik. Miután reggeliztem átöltöztem és elmentem vásárolni a kívánt ételekhez alapanyagokat.

Hosszú napba nézünk elébe és még takarítanom is kéne. Hajrá nem okozhatok csalódást csak nem olyan nehéz 8 különböző kaját összedobni. Ugye?