Véletlen? [Bang Chan FF]

-16-

Mint ahogy mondtam ez lassan 2 hónapja történt. Mindenkivel elhidegült a kapcsolatom. Az elején nem értették és próbáltak közeledni, de minél többször járt ott Yuyun annál kevésbé érdekelte őket ez az egész. Nem kevésszer sírtam el magam titokban náluk, de otthon sem volt csönd esténként miattam. Szörnyen fájt, hogy nem lehetek közvetlen velük úgy, mint azelőtt. Szép lassan bele kellett törődnem, hogy többet nem lesz minden a régi szóval meg kell barátkoznom az új helyzettel. Ma ismét ott lesz Yuyun mikor én is gondlom mert szemmel akar tartani. Mikor megérkeztem levettem kabátom és a cipőm majd a helyükre raktam és elindultam a konyhába. Mindenki ott volt és éppen reggeliztek.

- Jó reggelt. – köszöntem magam elé nézve és azonnal a takarító szerekért mentem.

- Szia Nami. – szólt gúnyos hangon Yuyun. Persze a hangszíne csak nekem tűnt fel.

Össze szedve, ami kell kisiettem és neki láttam a munkámnak. Mikor már lassan végeztem szinte mindennel körbe jártam kicsit azokat a helyeket, amikkel már kész voltam. Lassan a végére értem a szobák ellenőrzésével már csak Chris szobája maradt. Kinyitva a szoba ajtaját talajba gyökerezett a lábam. Minden szanaszét volt dobálva az összes fiók kihúzva a papírok szétdobálva a szekrénye feltúrva. Beljebb mentem és fel sem fogtam mikor történhetett ez mert Chan szobájára mindig különösen figyelek takarítás ügyileg. Próbáltam feldolgozni ki csinálta ezt mikor az ajtóba megjelent az egész csapat.

- Nami? – Chan döbbent hangja ráébresztett arra, hogy engem csúnyán csapdába csaltak.

- Valamit nagyon kerestél Chan szobájába szóval lopni akartál tőle. – lépett előre Yuyun. Döbbenet volt arcán, de szemében a győzelem csillogott. Tudhattam volna.

- Nem én voltam esküszöm! Miután kitakarítottam itt elmentem megcsinálni a fürdőt! Az után mindig megyek egy kört, hogy mindent jól csináltam-e! – magyarázkodtam dadogva, ami nem éppen jó pontot adott nekem. Chan az asztalához lépett és keresni kezdett valamit. A többiekre néztem, akik csalódott tekintettel mértek végig kivéve Yuyunt. Ördögi mosolyát alig bírta rejtegetni.

- Nincs meg. – szóltalt meg Chan komoran.

- Micsoda? – kérdezte ártatlanul Yuyun. Persze ő pontosan tudta mi nincs meg.

- Az a dal, amin dolgozunk Changbinékkal! – rivalt rám. Dühös tekintete szinte égette testem.

- Nem nyúltam hozzá esküszöm Chan! – remegett meg hangom.

- Akkor ki más fért volna hozzá? Csak te mászkáltál a szobákban! – kiabált hangja dühével volt átitatva.

- Mit akartam volna a dallal? Chan, ha kicsit gondolkodsz tudod, hogy nem ártanék nektek! – igyekeztem határozott hangnemben beszélni. Nem arról van szó, hogy félek tőle hátha kezet emel rám inkább a haragjától félek. Ahogy a mondat elhagyta számat mindenki gondolkodni kezdett.

- Hát kitudja lehet a barátnőiddel bandát akartok alapítani csak kell egy jó szöveg! – Vádaskodott amint leesett neki, hogy miért mondtam azt.

- Figyelj alig találkozok velük nem hinném, hogy ez lenne a legjobb megoldásunk arra, hogy többet lássuk egymást. Na meg persze nekem nincs is jó hangom meg nem is szeretek szerepelni. – fogalmaztam meg gondolataim és szerintem ésszerű indokaimat.

- Igaz ebben van valami. – szólalt meg Hyunjin. Kicsit értetlen fejjel néztem rá ezért folytatta. – mármint úgy értem, hogy te nem vagy olyan szereplős forma a hangodat meg még nem hallottam. – fejezte be mondandóját.

- Akkor hova tűnhetett? – Chris hangja csalódott volt. Sajnáltam szegényt, de ha most rá vágom, hogy drága Yuyunuk csinálta akkor nem fognak nekem hinni.

- Nem tudom, de mázlid van, hogy lefotóztam hátha tudok hozzá rakni valamit. – büszkélkedett Han.

- Akkor tulajdon képpen folytathatjuk onnan, ahonnan abba hagytuk szóval nincs para. – simította kezét Chan hátára Changbin.

- Köszönöm Han tartozom neked. – nézett mosolyogva Chris a kis mókusra.

- Á akkor már tudom is mi legyen, amivel fizetsz nekem. – vigyorgott elégedetten Jisung.

- Majd később Jisung drágám. – simogatta meg karját Yuyun. – előbb fejezzük be a filmet, amit elkezdtünk. – mosolygott.

- Nem nem! Ezt most kell. – vigyorgott Han és Chanra vezette tekintetét.

- Úgy sejtem ez nekem nem lesz a legjobb. – dörzsölte meg homlokát.

- Ne legyél már ennyire negatív mikor okoztam én neked rosszat. – túrt hajába boldogan. – szóval szeretném, hogy elmenj egy randira! – mondta ki végre Chan feladatát. Egyből megfagyott a levegő körülöttünk. Mindenki sokkosan nézett Hanra, aki még mindig vidáman örült ötletének.

- Még is kivel? - szólalt meg Chris.

- Te komolyan ennyire vak vagy? – döbbent le Jisung.

- Természetesen velem kell, hogy el gyere! Meglepetés! Köszönöm Han a segítséget. – csapott le egyből a lehetőségre Yuyun.

- Mi? – rökönyödött meg mindenki.

- Hát, ha ezt szeretnéd Jisung akkor elmegyünk Yuyunnal. – vállalta helyzetét Chan.

Senki nem jutott szóhoz. Mikor Han szólni készült Yuyun belé folytotta a szót. Sokkosan sétált ki mindenki a szobából kivéve én. Váratlanul ért a helyzet, de marha erősen ütött szíven. Chan randizni megy egy olyan lánnyal, aki átverte őt és nem becsüli meg a bizalmát. Kárt fog tenni Chrisbe én pedig nem tehetek ellene semmit. Vagy is tehetnék, de az hülyeség és én is csak bántanám Chant. Tanácstalan vagyok. Talán, ha szólnék a menedzsernek akkor eltiltaná tőlük, de az mindenkinek rosszul esne a csapatból. Talán úgy lesz a legjobb, ha nem avatkozok köbe és megvárom mit tervel ez a nő. De addig Chan fontosabb dolgait el kéne dugnom egy olyan helyre, ahol senki nem találja meg és ezt mondanom kell neki is.

*Time skip*

3 hónapja történt az a bizonyos eset, hogy valaki feldúlta Chan szobáját. Azóta zárva tartja akkor is, amikor ő van bent csak. A randijuk is jól sikerült Yuyunnal azóta többet is voltak és összejöttek. Nem mondom, hogy nem sírtam miattuk, de örülök, hogy Chan boldog és ahogy látom a többiek is. Gondolkodtam, hogy ha szép lassan eltűnnék az életükből mennyire figyelnének fel rá. Mikor megyek hozzájuk már szinte észre se vesznek csak ha pont szembe megyek velük. Mintha nem is lennék ott. Borzasztóan fáj a viselkedésük és már nem érzem olyan jól magam, mint mikor először voltam náluk. Beszéltem erről a menedzserrel, aki azt tanácsolta menjek szabira és ő majd mondja, hogy észrevették e a fiúk az eltűnésem. Egész jó összebarátkoztam vele és segített nekem sokat tartotta bennem a lelket. Egy másik állást is beszervezett nekem, hogy addig tudjak pénzt keresni amiért nagyon hálás voltam.

Szóval jelenleg ott tartunk, hogy lassan 1 hónapja nem vagyok a fiúknál és eddig semmi vissza jelzést nem kaptam a menedzsertől vagy akár a fiúktól. Szarul esik mit ne mondjak, de nem tudok semmit tenni ellene. Hiányzik az, hogy Hannal tudjak beszélni Chanról; hiányzik Seungminnal való reggeli kávézások; hiányzik, hogy Minhoval ugrassuk egymást; Hyunjinnal való pletykázásunk is hiányzik és hogy olyan undorodó fejeket vágjon, amin és nevetek; hiányzik Jeongin, hogy mindig Noonanak hív és segíteni próbál, de sokszor ügyetlenkedik segítés közben; az is hiányzik, hogy Changbin örüljön a főztömnek és mind megegye majd dicsérje és többet kérjen. Az egész kis csapat jelenleg nincs velem és egy hatalmas űr van bennem emiatt. De próbálom magam felhúzni a padlóról egyedül mivel barátnőim hát szerveztek maguknak egy nyaralást így lassan ősz elejére. Elmentek együtt azzal az ürüggyel, hogy én úgy is sokat dolgozok. Szüleim nem tudnak arról, hogy én munkát váltottam meg ezek szóval rájuk sem tudok támaszkodni. Valahogy csak meg lehet oldani egyedül ezt a sok fájdalmat igaz?...

Itt a kövi rész elég hamar az előző részhez képest mivel már aznap neki álltam és rengeteget haladtam. Remélem nem gondoljátok össze csapottnak igyekeztem rendesen megírni. Legyen szép estétek/napotok! <3