Véletlen? [Bang Chan FF]

-3-

Mit ne mondjak egész nap csak mentem, mint a golyó. Hihetetlenül tempósnak kellett lennem és lassan azt se tudtam hol áll a fejem. A nap végén miután elengedett minket a főnök mindenki indult haza volt, akit az étterem előtt a párja várt és egymásnak borulva ölelkeztek. Nem lennék én irigy hisz így is megvagyok egyedül. A nagy francokat miket beszélek én! Igen nekem is jól esne egy haza váró emberke, de most a munkára kell koncentrálnom, hogy minden rendbe legyen és végleg el tudjam a szüleim kezét engedni. Apropó szüleim anya hívott nem rég és nem hallottam mivel le volt némítva a telefonom. Gyorsan visszahívtam és mosolyogva vártam, hogy felvegye miközben lábaim elindultak a buszmegálló felé. Mikor felvette hallottam hangján, hogy mosolyog.

- Szia kicsim! na mesélj milyen volt az első nap?

- Nagyon fárasztó mentem össze vissza, mint akinek elborult az agya. Alig érzem a lábaim. - nevettem el magam a végére melyen édes anyám is elkuncogta magát.

- Szóval a kislányom nagyon kifáradt az első munka napján jajj édes istenem olyan hamar felnőttök! - szipogott a telefonba én meg egy sóhaj kíséretében felszálltam a buszra.

- Olyan fura, hogy nem vagy itt kicsim! Üres nélküled a ház apáddal csak dolgozunk haza jövünk én főzök ő focit néz majd megyünk aludni. - mondta szomorúan.

- Igen ezt már sokszor mondtad, hogy fura, de lassan egy éve nem vagyok ott veletek. Azt hittem már megszoktad. - kuncogtam.

- Egy éve...- hallottam meg csalódott hangját. Ilyenkor én is kicsit szomorú vagyok, de meg akarom próbálni, hogy egyedül, hogy megy ez az egész.

- Ha nem baj anya leteszlek nemsokára otthon vagyok. - mondtam egy halvány mosollyal ajkamion.

- Rendben, ha bármi kell tudod csak szólj és hozom! - emlékeztetett.

- Igen igen na szia anyu szeretlek! - mosolyogtam, amit persze nem láthatott.

- Szia kincsem mi is nagyon szeretünk! - köszönt el majd kinyomta a hívást. Telefonom a zsebembe mélyesztve néztem tovább ki az ablakon majd a következő megállóban le is szálltam. Már besötétedett nem szeretek ilyenkor az utcán lenni. Gyorsan szedve lépteim haladtam haza felé majd a tömbház elé érve beütöttem a kódom és felszaladtam a lépcsőn. Belépve lakásomba ledobtam a táskám és lerúgtam magamról a cipőt. Ledőltem a kanapéra és kellemes sóhaj elhagyva szám hunytam le szemeim. Még mielőtt elaludtam volna felkeltem és egy jó meleg zuhanyt véve bújtam be immár pizsamába az ágyamba. Telefonomat feldugtam a töltőre és már az álom világa mezején voltam.

Másnap reggel fájdalmasan korán szólt az ébresztő azt kinyomva helyeztem magam ülő helyzetbe. Felkeltem de megérezve az izomlázat lábamba estem is vissza. Nyöszörögve kezdtem masszírozni fájó végtagjaim, de érezve, hogy ez nem segít megpróbáltam felkelni ismét. Végre nem estem vissza majd elvégezve reggeli kis rutinom felöltözve csoszogtam ki a konyhába. Kávét készítve ettem pár falatot majd az élesztő folyadékot ismét átöntve vettem fel cipőm majd vállamra kapva táskám siettem le. Elérve a buszt gyorsan felszálltam rá és elfoglaltam egy tetszőleges helyet. Próbáltam pihenni még a buszon, de nem nagyon sikerült így csak lassúkat pislogva figyeltem az utcán sétálókat. Oda érve munka helyemre mentem is átöltözni és ismét felkészülni az az napi rohanásra.

Remélem eddig tetszik a kis történet nem sokára jön egy szerintem izgalmas rész addig puszi mindenkinek! <3