Véletlen? [Bang Chan FF]

-27-

Rengeteg követőm lett szinte minden platformon és egyre inkább koncentráltam a pozitív megjegyzésekre és végre kezdtem helyre jönni. Néha még képet is raktam ki egy-egy szettemről, amit aznap viseltem és az a milliónyi ember, aki vagy megdicsért, vagy szidott elképesztő volt. Soha nem voltam ennyire keresett személy. Átlagos voltam sulimban és a többi iskolámban is. Hirtelen jött ez a nagy ember sereg és erről beszéltünk is Channal. Bíztatott, hogy nyugodtan posztoljak bármit, ami nekem tetszik és nem lehet belőle baj. Így hát raktam ki storyt akkor mikor például a fiúkkal voltunk vásárolni csak meg ezek és szerették az emberek. Ez nem kicsit lepett meg lehet az emberek nem csak csesztetni tudják az embert a neten?

Ma éppen Seungminnal és Jeonginnal voltam vásárolni és miközben sétálgattunk megkérdeztem őket mit gondolnak arról, hogy én tovább élem a social medián, de sokszor kirakok olyanokat is, ahol velük vagyok és meg vannak jelölve.

- Nekem igazából ezzel nincs bajom örülök, hogy nem változtatott meg a hírtelen hírnév úgy, mint Yuyunt. – adott hangot véleményének egy kis idő után a Maknea. Csak egy mosollyal díjaztam véleményét majd kíváncsi tekintettel Minniere néztem.

- Jó de Yuyunnak is volt már egy kis hírneve mielőtt összejött Chan Hyunggal. – nézett a kisebbre Minnie.

- De amikor együtt voltak több figyelmet kapott és ez elragadta. – magyarázta Seungmin.

- Mi lenne, ha Yuyun témát lezárnánk oké? Nekem nincsenek vele pozitív élményeim és ezeket jó mélyen akarom tartani. – szóltam közbe.

- Rendben Noona. – nézett maga elé I.N.

- Nincsenek pozitív élményeid vele? Szinte nem is beszéltetek. – kíváncsiskodott tovább Seungmin.

- Beszéltünk mi annyit, hogy távol maradjunk a másiktól. – néztem egyenesen előre.

- Szóval megfenyegetett? – tapintott rá egyből Minnie.

- Megfenyegetett Yuyun?? – akadt ki Jeongin.

- Most már mindegy! Zárjuk le a témát! -fakadtam ki. Az utunk további részét csöndben tettük meg. Jött értünk egy jól megszokott kocsi én pedig az ajtó előtt megállva a fiúk felé néztem.

- Először is bocsánat a kiabálásért. Másodszor Channak egy szót se. – néztem felváltra Seungminra és Jeonginra. Ők csak bólintottak egyet és kicsit arrébb tolva engem beszálltak a kocsiba.

- Szuper megint elcsesztem valamit. – sóhajtottam egyet. Beszálltam egyel előrébb és becsukva az ajtót lerántottam magamról a maszkot. Elindulva csak kifele bámultam az ablakon és kattogtam, hogy hogy tehetném jóvá azt, hogy így beszéltem velük. Lehet azt a hibát, amit folyton elkövetek csak meg kéne egyszer rendesen oldanom és többé nem lenne baj. Csak hogy is kéne?

* Time skip*

Lassan fél éve van köztudatban az, hogy én Chan barátnője vagyok. A negatív kommentekkel már nem is törődők és ahhoz képest, hogy lehet felismernek az utcán több nem történik hála istennek. A családom és a barátaim is megúszták szóval már a barátaimmal is be tudunk ülni akár egy kávéra és kicsit pletykálkodni. Persze mikor megtudták az okát annak miért mondtam azt hogy privátolják le az össze oldaluk ahol tudnak beszélni bárkivel hát nem kicsit lepődtek meg és nem is kicsit örültek egyszerűen zengett tőlük a kávézó. Miután sikeresen lecsitítottam őket megtárgyaltunk mindent is mint például azt, hogy a többi tag, hogy viseli azt, hogy Channak lett még egy olyan ember az életében, aki hatással lehet a döntéseire. Nem tudtam teljesen normális választ adni hiszen amennyit én látok a fiúk reakcióiból nem tűnik annak, hogy esteleg tehrükre lenne az, hogy én ott vagyok és van, hogy csak Chris van nálam a középpontban. Ennek nagyon örültek a lányok és persze azt is megértették, hogy miért is nem hoznám el esetleg egy közös baráti mozira Chant. Nagyon rég volt nálam az, hogy ennyire rajongjak egy férfi iránt ezért mikor elkezdtem mesélni miket szoktunk csinálni mikor náluk vagyunk a Dromban ők csak mosolyogva hallgattak addig amíg be nem fejeztem és egymásra nézve csak annyit mondtak, hogy: Látszik, hogy oda van érte. Persze hogy oda vagyok ezért az emberért hát most ki nem? Khm költői kérdés volt.

A szüleim mikor végre eljutottam hozzájuk teljesen ki voltak akadva, hogy mi történt és hogy miért mondtam azt, hogy blokkolják az összes social média oladulak. Mint jó gyerek módján már megtanultam, hogy is kell gyorsan témát váltani áttértünk Chan és köztem lévő kapcsolatra. Anyukám nagyon örült neki, hogy találtam magamnak végre valakit és normális is viszont apukám nem éppen volt oda attól, hogy egy idol lett a párom ő egyébként se szereti azt, hogy ilyen 'nyápicokká' válnak a karrierjük során és nekem egy ilyen ember nem kéne.

- Figyelj apa tudom te másképp vagy erről és hogy felmért Chris önállóságát, vagy mit ide hívtam neked. – néztem édesapám meglepő arcát. – Nemsokára megérkezik az autójával elvileg.

- Ó, ez nagyszerű! megyek gyorsan összecsapok neki valami süteményt! – pattant fel anyukám és sietve elment a konyhába.

- Rendben akkor elbeszélgetek én ezzel a Christopherrel. – ált fel apukám is és szigorú arckifejezéssel anyám után ment. Sóhajtva ráztam meg fejem és az ablakon át figyeltem mikor érkezik meg Chan.

Körülbelül egy fél óra elteltével megékezett és kiszállva az autóból láttam meg arcát, amelyet maszk takart. Udvariasan csöngetni akart, de megelőztem és kinyitva az ajtót behúztam rajta.

- Hú oké meg se kérdezem mióta nézelődsz ki az ablakon. – kuncogott.

- Minél előbb bent vagy a csukott ajtó mögött annál biztosabb az, hogy nem látott téged senki. – néztem szemeibe szigorúan. Mosolyra húzódtak ajkai, amiket még mindig maszk takart így gyorsan lekapva róla azt nyomtam dús ajkaira egy puszit.

- Megyek szólok a szüleimnek te pedig érezd otthon magad. – simogattam meg arcát majd sarkon fordulva elmentem szólni az ősöknek.

Mire visszaértem velük Chan már a kanapén ült és nézelődött a házban majd meglátva minket felállt és elénk igyekezett.

- Jó napot örvendek a találkozásnak Christopher Bang vagyok! – nyújtott kezet anyámnak majd apámnak is.

Ahogy leültünk a nappaliba és elkezdtünk beszélgetni apám egyre jobban szerette meg Chant, ami megnyugvással töltött el majd estefelé felajánlották, hogy aludjunk itt mivel elég későn hagytuk abba a társalgást. Bele egyeztünk persze majd egy kis körbevezetést csinálva Chrisnek elmentünk a szobámba.

Ahogy átléptem a szobám küszöbét a kellemes nosztalgia érzés fogott el és kicsit körbe mászkáltam a szobát minden kis dolgot átnézve.

- Durva, hogy mindent úgy hagytak miután én elmentem. – akadt meg egy képen a szemem.

- Szóval ez tényleg ugyan úgy van hagyva. Akkor hol vannak a Stray Kids poszterek hm? – nézett rám egy elégedett vigyorral.

- Hát azt vagy elvittem és ott van nálam valahol, vagy kidobták. – néztem Chanra.

- Azt se tudod hol van? – tettette szomorúságát.

- Örülj neki, hogy a WolfChan megvan az ágyamban. – löktem le az ágyra majd az ölébe mászva hozzá bújtam.

- Igaz legalább ott több ideje lehetek veled. – puszilt nyakamba.

- Igen és most már örökre velem marad az igazi Chan is. – mosolyogtam.

- Örökre veled maradok megígérem. – nézett rám komolyan. Csak még jobban elmosolyodtam és egy csókot nyomtam szájára.

Lehet ilyenkor kellett volna lekopogni ezt a kijelentést...

Sziasztok! Végre itt van a következő rész bevallom ez elég nyögvenyelősen ment mivel semmi ötletem nem volt hogy folytassam de most! Most van!😂 Lehet kicsit durva lesz de kitudja majd mondjátok ha kirakom. Na de biig huuug mindenkinek! ❤❤