Véletlen? [Bang Chan FF]

-22-

Reggel magamhoz képest korán keltem hétkor már fent ücsörögtem az ágyamba és gondolkodtam. Tegnap ugye találkoztam Hannahval és mondtam neki, hogy Chan csak úgy ott hagyott este a boltban erre a válasza pedig az volt, hogy beszél vele és dob majd egy SMS-t. Eznek kattogott az agyam, hogy ha Chris így reagált rám akkor a húgától, hogy fogja fogandi azt, hogy én vagyok a téma. Szóval az, hogy ilyen korán már bámulok magam elé és gondolkodok annak ez az oka. Gondolkodtam azon, hogy esetleg lebeszélek Hannahval egy találkát és kicsit beszélgetünk a jelenlegi helyzetről mert hát jelenleg ő az egyetlen, akihez fordulhatok úgy a gondjaimmal, hogy nagyjából nem tiszta neki a háttér sztori. Bár nem tudom milyen jó ötlet ez. Lehet, hogy haza utazok és több cuccot pakolok magamnak, hogy több ideig tudjak itt lenni mert bevallom nagyon jó így, hogy jelenleg csak egy dolgom van, de az sincs úgy nagyon figyelve. Igen így az jöhet le, hogy lusta vagyok, de nem erről van szó. Szimplán csak jól esik, hogy nincs nyüzsgés és magam lehetek a gondolataimmal. Már értem miért jött ide Chan. Gondolom nem nagyon örülnének ennek az ötletemnek otthon így el is vettem gyorsan. 

Felkelve kinéztem az ablakon és láttam, hogy esik az eső, ami meghatározta nem kissé a napom hangulatát. Felhívtam Felixet, aki szinte azonnal felvette a telefont.

- Jó reggelt Lix. – köszöntem kedvesen.

- Szia Nami. Van valami infód? – kérdezte szinte egyből. Igen amúgy jól vagyok Felix nem akartak elrabolni csak eltévedtem éjjel, de sebaj minden oké köszönöm kérdésed.

- Találkoztam vele és mondtam neki pár mondatot, de választ nem kaptam szinte egyből faképnél hagyott. – mondtam el a tegnap este törtéteket.

- Nem volt szép dolog tőle és nem is a megszokott. – gondolkodott el.

- Mondtam, hogy jobb lenne, ha te jöttél volna te ismered és lehet rád jobban hallgatott volna. – szomorodtam el.

- Jó ebben igazad van lehet jobban jártunk volna és téged is meglehetett volna óvni attól, hogy ne egyedül kószálj egy számodra idegen országban. – ismerte be.

- Köszönöm. -sóhajtottam. – még próbálkozni fogok azzal, hogy esetleg elkapjam és beszéljek vele, hogy legalább te tudj vele beszélni.

- Remélem legalább ti tudtok beszélni nekem annyi elég. – szólalt meg egy perc csend után. Valószínűleg elgondolkodhatott egy pillanatra.

- Na megyek még szereznem kell valahonnan egy esernyőt mert azt nem hoztam aztán körbe nézek a város másik oldalán most legalább van segítségem. – mosolyodtam el.

- Kicsoda? – lepődött meg.

- Hannah. – kuncogtam kissé.

- Hannah Bang? – lepődött meg még jobban legalább is a hangja ezt sugallta.

- Bizony bizony tegnap ő segített vissza találni a hotelemhez először nem ismertem meg még hangról sem én hülye még maszk is volt rajta, ami nem segített mivel ugye egy maszk, amit ti is hordotok eltakarja azért az arcot rendesen és a hangot is kicsit torzítja és nehéz volt. – vettem egy mély levegőt miután befejeztem a mondatom így a légszomjam is elmúlt.

- Hű sok minden történt akkor. Akkor így Hannah már ismer és ez azért jó, ha te szimpi vagy mivel, ha egy húg nem fogadja el a bátyja barátnőjét akkor szinte a család se. – nevetett.

- Tapasztalat mi? – nevettem én is.

- Persze az. – mosolygott.

- Ja mielőtt elfelejtem. Mi az, hogy a barátnőjét? nem vagyok Chan barátnője mármint nincs kimondva na. – jöttem kissé zavarba.

- Na akkor lesz miről beszélnem még Chrissel. – mondta egy nagyobb sóhaj kíséretébe.

- Nem kell majd, ha ő úgy dönt akkor úgy lesz. Na de megyek, ha Hannah rá ér elmegyek vele és beszélgetek kicsit így a dolgokról. Pápá Lix! – mosolyogtam.

- Oké szia Noona! – majd lerakta. Lix nem szokott Noonanak hívni ez fura volt kicsit, de nem nagyon foglalkoztam vele. Jobban beöltözve kiléptem az épületből és fejemre húztam a kapucnit. Felhívtam már Hannaht, hogy ma tud és van e kedve találkozni, de azt mondta nagyon elfoglalt otthon szóval, ha akarok menjek el hozzájuk. Igen ez kissé meredek lenne hiszen Chris nem nagyon díjazná szerintem így vissza is utasítottam, hogy én hozzájuk megyek. A szülei is biztos furcsállnák, hogy Hannahval tegnap találkoztam először és még is elmegyek hozzá de Chant már lassan fél éve ismerem vagy már lehet átléptük nem tudom, hogy vannak már a dolgok a lényeg, hogy őt több ideje ismerem és még sem hívott át meg semmi.

Egyedül az esőben barangoltam néhol esernyővel sietős emberek valahol az eső alól menedéket kereső emberek és persze a kocsiknak sem segített az időjárás szinte mindenki meghülyült. Gondolkodtam miközben a lábam magától ment előre nem tudom hova. Vajon Chan akarna velem rendes kapcsolatot vagy azok a csókok csak Yuyun által okozott sebek begyógyítására voltak?

 Apropó Yuyun. Nem hallottam felőle már egy kis ideje, aminek nagyon örülök bár az a cikk, ami az egész boldogságunk miatt inog abban valószínűleg benne van a keze. Valószínűleg szóval nem biztos és ezt így nehéz elkönyvelni biztosra, hogy ki is a tettes. Nagyon bele mélyedhettem a gondolataimban hiszen egy kocsis dudált rám, hogy menjek már át a zebrán mikor már a lámpa zölden villogott. Miután átfutottam az úton hirtelen rezegni kezdett a telefonom. Hannah az. Mit akarhat?

- Szia! – köszöntem.

- Kérlek gyere segíteni azt hittem menni fog egyedül, de kell segítség! Egy kisgyerekre vigyázok itthon nálunk és eltűnt! Sehol sincs! – rémüldözött.

- Sietek amilyen gyorsan csak tudok! Remélem oda találok. – paráztam be én is és sietősre vettem lépteim.

- Ajánlom, hogy ide találj! – rakta le idegesen. Sóhajtva egyet beírtam a címet a térképbe és elkezdtem futni arra amerre mutatta a helyes irányt.

Fél órámba telt futva oda érni és a térdemre támaszkodva nyomtam meg a csengőt. Lihegtem nem kicsit és azt hittem ott helyben rosszul leszek és eldőlök. Hannah nyitott ajtót és mikor felnéztem rá a görnyedt testtartásomból berántott az ajtón.

- Végre itt vagy. – csukta be mögöttem az ajtót.

- Igen szia. – kapkodtam még mindig a levegőt.

- Közben meglett a kis lurkó csak gondoltam nem szólok és akkor együtt vigyázunk rá tovább mit szólsz? – mosolygott. Nekem az arcomon nem igazán volt megtalálható a mosoly egy halvány nyoma sem de persze a hallgatás beleegyezés elve szerint vette tudomásul Hannah.

- Szuper akkor te játssz vele én csinálok valami ehetőt. – ment el a konyhába.

- Hát oké. – vettem le kabátom és cipőm majd a nappaliba mentem. A nappaliba egy nagyon aranyos kisfiúval találtam szembe magam, aki kíváncsian nézte a gyerek műsort a tévében.

- Szia. – mosolyogtam rá.

- Szia néni. – tekintete rám fordult majd vissza siklott a készülékre. Meglepődtem a megszólításon, de csak mosolyogtam egyet rajta.

- Nami vagyok hívj Naminak nyugodtan. – ültem le mellé.

- Én Jehwan vagyok. – nézte tovább a képernyőt.

- Váo nagyon különleges neved van még nem is hallottam róla. – néztem én is a tévére.

- Tudom anyukám azt mondta nagyon régen volt divat név. – magyarázta.

- Mhm. – hümmögtem.

- Játszunk valamit? – kérdezte és rám nézett.

- Ha szeretnél persze. – bújt meg egy halvány mosoly az arcomon.

- Jó gyere. – fogta meg kezem majd az elhozott játékait vette elő majd a szőnyegre ültünk. Elkezdtünk játszani és meg kell, hogy mondjam jó volt újra gyereknek lenni. Játszottunk rengeteget majd egyszer csak ajtó nyitódásra lettünk figyelmesek.

- Megjöttem Hannah! – hallottam meg Chan hangját. Ajjaj...