Véletlen? [Bang Chan FF]

-26-

Két napja tart ez az állapot, hogy szinte mindent tudnak rólam a Stay-ek. A helyzet, hogy mindent is kapok semmit nem javult, sőt rosszabbodott. Néha ahogy bele kukkantottam az üzeneteimbe egyre rosszabbul éreztem magam, hogy egyáltalán közöm van Chanhoz vagy a többiekhez. Én úgy éreztem nem változtam semmit, de a többiekhez járva kaptam pár megjegyzést, hogy sokkal bővebb ruhákba járok mostanság és nem vagyok olyan beszédes, mint mikor megismertek.

Éppen náluk voltam a kanapén ültem és I.N meg Jisung társaságában kapcsolgattuk a tévét valami műsort keresve, ami leköt minket. Chan jött le az emeletről őt pedig követte Changbin.

- Nami beszélhetnék veled kicsit kettesben? – kérdezte Chan. Felé nézve egyből elbizonytalanodtam, hogy akarom én e ezt a beszélgetést.

- Persze. – szóltam hallkan. Felkelve Chanhoz sétáltam, aki megfogva kezem elirányított a lépcső felé. Tehát a szobájába beszélünk. Felmentünk a lépcsőn majd a szobája ajtaját bezárta magunk mögött.

- Chan miért zártad be az ajtót? – értetlenkedtem.

- Hogy ne zavarjon meg minket senki na most csüccs. – biccentett az ágya felé. Leülve rá mellém helyezkedett és rám emelte íriszeit.

- Mi a baj? -húzódtam kicsit távolabb tőle.

- Ez. – mért végig.

- Nem csináltam semmit. – néztem magam elé.

- A reakcióid bárki felé. Elhúzod magad az ölelésektől pedig a legtöbbet mindig te kezdeményezted az előtt mielőtt mindent megtudtak rólad. – mondta komoran.

- Sajnálom igyekszem akkor erre jobban figyelni. – keltem fel. Én úgy gondoltam ennyi volt ez a beszélgetés.

- Ülj vissza. – nézett fel rám elsötétült tekintettel. Tettem, amit kért nem akartam még jobban felhúzni.

- Nem csak ez az egy dolog van, ami feltűnt. Az egyik azok ezek. – csípte meg a melegítő nadrágom, ami láthatóan nagy volt rám. Majd kezét a pulcsimra vezette és kissé felemelte. Reflex szerűen lerántottam.

- Látod? A bő ruhák pedig azok a ruhák, amiket régen húztál nagyon jól álltak rajtad. Ez nem a megszokott tőled és a másik. – Sóhajtott mikor befejezte. Ennyire terhére vagyok? Nem gondoltam volna. Azt gondoltam nem, hogy vagyok egy könnyű eset, de hogy ennyire. Szegény életét még jobban megkavartam és nehezítettem.

Gondolataimból csettintései hoztak vissza a valóságba. Tettét a szemem előtt végezte, hogy hamarabb ébredjek fel.

- Túl gondolsz mindig mindent és a bambulásaidból ezt mindig tudjuk. De most nem ezt akartam ez még egy dolog, ami mostanában kezdődött, de a komolyabb dolog az az, hogy mindig szinte egy egész napot vagy nálunk és nem eszel. Szóval most kérlek vedd le a pulóvered. – nézett mélyen a szemembe.

- M-Mi? – dadogtam.

- Vedd le a pulóvered kérlek. És még valamiről meg szeretnék bizonyosodni szóval, ha lehet a nadrágod is. – túrt hajába.

- N- nem szeretném. – nyeltem egy nagyot.

- Vedd le. – szólt erélyesebben és felkelve elkezdett járkálni. Ideges.

Remegve nyúltam a pulcsim aljához, hogy lehúzzam magamról. Szemem megteltek könnyekkel, amiket nehezen, de sikerült bent tartanom. Lehúztam magamról a nagy ruhákat és egy fehér pólóban meg fehérneműben állva Chrisre néztem. Ahogy találkozott a tekintetünk könnyeim útnak eredtek. Tekintete megenyhült és közelebb jőve hozzám magához ölelt.

- Miért csinálod ezt magaddal? – kérdezte csalódott hanggal.

- Ne légy mérges kérlek. – tört ki belőlem a keserves sírás. Erre csak leült az ágyára és az ölébe ültetve szorosan magához ölelt.

- Féltelek mert tudom most kapsz hideget meleget nem pedig mérges vagyok. – nyugtatott. Közben szép lassan végig vezette kezét combomon egészen derekamon majd végig a karomon. Jobban hozzá bújva kezdtem el lenyugodni és vállába fúrva fejem rejtettem el azt a halvány pírt, ami az arcomon volt.

- Köszönöm Chan. – hunytam le szemem. Csak egy puszit nyomott fejemre és szorosabban húzott magához.

Már egy ideje bent voltunk a szobába és egyszer csak egy kopogásra lettünk figyelmesek.

- Hyung minden oké? Mit csináltok Namival? – kérdezte kintről Seungmin.

- Persze minden oké Minnie. – szóltam vissza neki. Chan csak mosolygott és a gödröcskéi is megjelentek. Erre nekem is mosolyra húzódtak ajkaim és egy finom csókot adtam párnácskáira. Reakciója kissé meglepve ért mikor hevesebb tempóba folytatta és mélyítette el a csókunkat. Lecsukva szemeim adtam át magam a pillanatnak amikor Chris nagy kezét éreztem meg a combom alatt, amivel felemelt és még feljebb rakott ölében majd kezei fenekemre siklottak. Pirulva váltam el tőle levegőért ő pedig nyakam ostromlásának esett neki. Finoman puszilgatta végig érzékeny bőröm. Kezeim automatikusan mozogtak átkarolva nyakát túrtam hajába. Ezzel a tettemmel felbátorodott és egy kicsit megszívta nyakam mellyel nyomot is hagyott. Hátrébb dőlve vette szemügyre munkáját és az én reakciómra pedig elnevette magát. Nem kicsit vághattam meglepett arcot, amit megsékelt még az arcomon elterülő pír is. Nyomott egy puszit ajkaimra majd íriszeit rám szegezte és komoly arcot vágott.

- Ígérd meg hogy mostantól visszatérsz igazi önmagadhoz és újra normálisan fogsz enni. – simított végig arcomon. – Nem számít ki mit gondol ne adj a véleményükre. Légy olyan amilyennek te jól érzed magad. Rendben? – mosolygott rám halványan. Bólintva egyet adtam tudtára felfogtam mit kér és teljesíteni is fogom.

- Nami jössz sütni? Megígérted, hogy kipróbálunk egy új receptet. – hallottam Félix hangját mely televolt izgatottsággal akár egy kisgyereknek.

- Rohanok Lix! – mosolyogtam.

- Éljeen! – hallottam meg ünneplését és a lépteit mely levezettek gondolom a konyhába.

- Ne haragudj Chan de most mennem kell az egyik gyerekeddel sütizni. – keltem fel öléből és húztam magamra nadrágom.

- Khm gyerekünk. – javított ki.

- Nekem nem is. – vágtam be a durcit.

- Olyan vagy mintha az anyjuk lennél ezt valld be. – nevetett fel.

- Jól van. – kuncogtam. – Valakinek muszáj, hogy ne csak egy szingli apjuk egyen. – kacsintottam Chanra. Kilépve az ajtón még utánam kiáltott.

- Már nem szingli! – kuncogott.

Mosolyogtam csak egyet és lefutottam a lépcsőn. A konyhába mentem, ahol a telefonommal kapcsoltam zenét és Félixszel neki álltunk sütit csinálni. Persze nagy része hülyéskedésbe ment át, de nem bántuk. Nagyon jól szórakoztunk és a többiek ezt hallva szépen csatlakoztak. Szinte mindenki beszállt a baromkodásba kivéve Chan, aki az ajtóból nézte mit alkotunk. Odalépve hozzá egy puszit nyomta az arcára majd egy kis krém csíkot húztam az arcára, ami meglepetésként érte. A többiekkel jót nevettünk a reakción. Menekülni akartam mielőtt el kezd csikizni esetleg, de pechemre derekamat elkapta majd el is kezdett csikizni Mindenki nagyon jól szórakozott ezen és lassan a sütit is készítettük közbe. Végre boldogok voltunk és egy pillanatra mindent elfelejtve önfeledten lehettünk egy nagy baráti társaság esetleg egy nagy család. 

Utólag is Boldog új évet mindenkinek remélem jól teltek az ünnepek mindenki számára. Ezt a részt remélem nem gondoljátok majd elcseszettnek mert kicsit csapongtam a hangulatokkal. Véleményeket szívesen fogadok és a sulikezdésekhez mindenkinek kitartást nehéz vissza rázódni legalább is nekem az. Big Huuuug!! <33