Véletlen? [Bang Chan FF]

-9-

Mindenki benne volt abba, hogy ma mivel töltsük a napot. Filmnek választottunk egy olyat, amely mindenkinek jó lesz és Felix akart enni browniet szóval kiment a konyhába elkészíteni azt. A többiek elkezdték a filmet mondván majd becsatlakozik, ha kész van. Elnéztem a konyha felé és egy sürgő forgó Felixet láttam. Bocsánatot kérve felkeltem és kimentem hozzá segíteni.

- Szia Lix jöttem segíteni. – csatlakoztam a sütésbe.

- Ó, köszi Nami ez jól esik. – mondta egy hatalmas mosollyal.

- Remélem nem rontom el a finom recepted. – kuncogtam.

- Elrontani? Te mikor itt megjelentél csak jót csináltál, hogy ronthatnál el valamit? Szerintem te nem is tudsz olyat. – kuncogta el magát a végére. Csak néztem rá elérzékenyülve.

- Köszönöm ez most nagyon jól esett. – hálálkodtam. Megtöröltem az arcom és mosolyogva néztem rá.

- Jajj ne sírj! – kuncogott.

- Bocsánat. Csináljuk inkább, hogy lásd a filmet. – mosolyogtam rá. Bólintott és neki álltunk megcsinálni és elég hamar kész is lettünk a finomsággal. Felvágtuk és bementünk a többiekhez. A film már a közepénél járhatott mikor beérkeztünk így inkább hátra ültünk és próbáltunk nem megzavarni semmit. A kanapé mellett találtunk helyet és leültünk akkor vettem észre, hogy Chan a kanapé ezen felén ül. Felnéztem rá és csak a mosolyát láttam és ahogy nézett ránk csillogó szemei társultak mosolyához.

* Time skip*

Túl vagyunk a film nézésen és a sütésen. Az utóbbi kész káosz volt. Binnie mindent is megkóstolt, hogy biztos azt rakunk bele az ételbe, ami kell. Olyan jól szórakoztunk, hogy majdnem estig sütögettünk mikor kora délután álltunk neki. A közös séta az el is maradt pedig még a kedvenc kávézójukba is bementünk volna. Helyette maradtunk a dromban és ott társasoztunk és táncoltunk. Nagyon jól éreztem magam csak eljött az idő mikor már nem illik ott lenni szóval mennem kellett haza. Éppen vége lett a játszott játékmenetnek mikor megszólaltam.

- Nekem lassan ideje lenne menni. – mondtam kicsit letörten. Egy nagy neeee-t kaptam Hantól és a többiek is csalódottan fogadták, hogy menni készülök.

- Nem aludnál csak most az egyszer itt kérlek Noona. – kérlelt Jeongin. Olyan cuki szemekkel nézett rám, hogy azt hittem ott helyben elolvadok. Chanra néztem, aki csak egy vállvonást küldött felém.

- Chan ez nem segített most. – néztem rá csalódottan.

- Hát én nem tartom jó ötletnek mert mi van, ha meglátnak. – nézett rám komolyan. Elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha meglátnának, hogy innen jövök ki. Mit csinálnának a fiúk, ha egy ilyen bajba keverném őket. Megrázva fejem ránéztem Jeonginra.

- Nem aludhatok itt mivel, ha innen kilépve meglátnak kitudja miket zúdítanának rátok. Nem akarom, hogy bajotok legyen miattam. – válaszoltam és elindultam felvenni a cipőm. Hallottam Jeongin szomorú hangját, hogy valamit mond a többieknek, de én már léptem volna ki mikor valaki elkapta a karom. Rá néztem megállítómra és egy kicsit azért csalódott Christ láttam meg. Magához húzott és egy szoros ölelésbe vont, amit nem értettem, de viszonoztam.

- Valami baj van Chan? – kérdeztem és aggódó tekintetem rá vezettem. Nem válaszolt csak ölelt. Nem értettem mi a baj, de ha most neki erre van szüksége akkor nem szakítom inkább félbe. Egy férfihangot hallottam meg a hátam mögül.

- Bang Chan ez ki? Miért ölelgeted? Ugye nem egy rajongón esett meg a szíved, aki az ajtótokba könyörgött s kitudja, hogy talált ide. – kezdte kicsit sem nyugodt hangsúlyban. Lesokkoltam abba a pillanatba ahogy meghallottam ahogy kérdőre vonja Chant. Már is bajt okoztam.