Miért?

7.

Taehyung:

Szombat van. Semmit nem szoktam ekkor csinálni. Pihenek, kiengedem az egész heti stresszt általában. Most viszont van egy személy a házban akivel nem számoltam.

Szobámba mentem rövid párbeszédünk után, majd szekrényemhez léptem. A pólómat átvettem valamivel kisebbre és nadrágot is felvettem. Leültem asztalomhoz és bedugtam fülesem. Elővettem iskolai cuccaim és tanulni kezdtem. Igaz, pihenni szoktam, viszont ilyenkor a tanulásra is koncentrálok hogy ne vasárnap kelljen.

Átnéztem azokat amikből felelés vagy dolgozat lesz. Biológiából javítani szeretnék, ami valamiért sose ment. Egyszerűen nem tudom megjegyezni. Bátyám viszont kitűnő volt mindig is belőle, de nem akarom megkérni hogy segítsen. Mikor kicsi voltam együtt tanultunk mikor tudtunk, ott volt mikor kértem.

Ezt hagytam utoljára, annyira nem szeretem. A tanár se akar nekem kedvezni, tudja hogy nem megy, ezért is állok belőle rosszul. Megpróbálom kihozni magamból a legtöbbet, hisz minden más tantárgy megy.

Nem tudom hogy mióta tanultam de az eső is eleredt. Ijedten ugrok meg mikor két kezet érzek vállamon. Kiveszem fülhallgatóm majd hátranézek. Jungkook kisebb mosollyal arcán néz, kezét elveszi és mellém áll.

-Még mindig nem megy?-kíváncsian fürkész. Én csak megrázom fejem kissé szomorúan.

-Segítsek?-ül le az ágyamra.

-N..Nem muszáj.-nézek le kezeimre, nem szeretnék annyira közel lenni hozzá.

-Elmagyarázhatom.-rántja meg vállát-Régen is csak úgy tudtad megtanulni.

Igaza van, így kissé habozva bólintok, ezért ismét elmosolyodik. Lassan állok fel, majd ugyanúgy ülök le mellé. Odaadom neki a könyvet, majd olvasgatni kezdi.

-Ez nem is olyan nehéz.-néz rám-Melyik része nem megy?-húzza fel egyik szemöldökét.

-Az egész.-sóhajtok frusztráltan, mire elkuncogja magát. Rég hallottam.

-Oké.-kezd el nekem magyarázni, amit próbálok követni.

...

Nem tudom mennyi idő telt el, de megértettem. El is felejtettem ez idő alatt ki is ül velem szembe. Annyira belemerültem beszédébe, ami annak ellenére bevált. Végre értettem, így nem féltem a javítástól.

-Érted?-fürkész kíváncsian.

-Igen.-bólintok halványan mosolyogva. Mostmár az ő szája sarkában is bujkál egy mosoly és becsukja a könyvet, majd arrébb rakja.

-Nem vagy éhes?-áll fel.

-Kicsit.-nézek fel rá.

-Csinálok valamit.-hagyja el szobámat én pedig sóhajtok egy kicsit. Utána megyek, nem tudom mit tervez.

Lemenve a konyhába látom hogy már fel rakott vizet főni. Én csak leülök az asztalhoz, onnan nézem mit csinál. Előveszi a vágódeszkát majd kést fog kezébe.

Szemeim kikerekednek, nem tudom leplezni remegésem. Nem direkt csináltam, mégis megijedtem. Próbáltam menekülni azzal hogy hátrább megyek a székkel, de felkapta rá fejét. Értetlenül nézett, de rájött mikor látta hogy a tárgyat nézem a kezében. Rögtön eldobta és felemelte kezeit.

-Ne haragudj.-sóhajt idegesen-Elfordulok.-veszi kezébe újra a dolgokat majd elfordul nekem háttal, úgy áll neki vágni a pult másik felén.

-Köszönöm.-suttogom, majd igyekszem lenyugodni.

A vízbe belerakja a tésztát, egy serpenyőben addig olajat melegít. Beleteszi a paradicsomot és a további zöldségeket. Ízesíti, később pedig felönti tejszínnel. Mikor azzal is kész, leszűri a tésztát, majd hozzáadja az előbbiekhez. Kevergeti még egy kicsit, elzárja a tűzhelyet és félrehúzza. Elővesz két tálat és kiszedi.