Miért?

2.

Jungkook:

Mi ez? Mi? Miért?

Ezek a kérdések a fejemben nem hagynak nyugodni. Velem kell ennek megtörténnie? Ez meg van írva valahol?

Fehér van körülöttem. Mindenhol. Minden eszembe jut. Talán túl gyorsan, hisz szemeim elkezdenek könnyesedni. Mit tettem?

A szívem oly hevesen dobog, félek kiugrik helyéről. Kezeim remegnek, légzésem felgyorsul. Gombóc keletkezik torkomban, ami nem akar onnan eltűnni.

Végtagjaim életre akarnak kelni. Mozogni viszont nem tudok. Letekintek testemre, majd kidüllednek szemeim. A kezeim, a lábaim, a derekam le van szíjazva. Konkrétan hozzá vagyok kötve az ágyhoz. Fejemet sem tudom rendesen mozgatni, az is le van kötve.

Ráncigálni kezdem magam, hátha feladja valamelyik anyag, ezzel szabadulást adva nekem. De ehelyett inkább csak nyílik az ajtó, amin egy orvos lép be.

-Hát felébredtél.-ül le a mellettem levő székbe, a már ötvenes éveiben járó férfi-Emlékszel bármire a tegnapról?-kinyitja a kezében levő jegyzetfüzetet, így várva válaszom. Én viszont csak bólogatok.

-Hol..vagyok?-torkom száraz, emiatt suttogok.

-A pszichiátrián vagy, viszont el vagy különítve a többi betegtől.-áll fel hogy öntsön nekem egy pohár vizet.

-Engedjen el.-hangom nyugodt. Szabadulni akarok.

-Sajnos nem tehetem. Amíg nem vetted be a gyógyszereidet, addig muszáj hogy ki legyél szíjazva.-itat meg, ami most jól esik torkomnak.

-Miért?-előre félek a választól.

-Had emlékeztesselek.-sóhajt egyet-Tegnap csakis úgy tudtak behozni, hogy háromszor is benyugtatóztak.-próbálok emlékezni de semmi nem ugrik be.

-Engedjen el.-rángatom meg ismét a kezeimet.

-Közveszélyes vagy még magadra is, jelen pillanatban.-erőlködve próbálom elszakítani a szíjakat. Mi a faszért lennék közveszélyes? Magamat meg végképp nem bántanám, kinek néz ez engem?

-Engedjen.-sziszegem fogaim között, de az orvos nem mozdul-MONDOM ENGEDJEN EL!-kezdek mindenhol rángatózni, miközben hangom felemelem.

Sietve pattan fel a székből, majd nyom egy gombot az ágyon. Az asztalhoz lép amíg én még mindig mocorgok. Hirtelen nyílik az ajtó amin három fehérbe öltözött pasas lép be. Az egyik a lábamat, a másik a kezemet, a harmadik a felsőtestemet nyomja le. Az orvos egy tűt nyom nyakamba, ezzel elérve hogy testem abbahagyja a mozgást.

-Máris jobb, nem igaz?-mosolyog rám, amit szívesen letörölnék most a képéről.

Látásom homályosul, gyengének érzem magam. Nem sokára, újra a sötétség ölel körbe.

...

Halk beszélgetésre nyitom ki szemeim. Az orvos, kettő rendőrrel beszélget. Feléjük fordítom fejem, mire rám kapják tekintetüket.

-Na végre!-lép hozzám a fehér ruhás. Az éjjeliszekrényről levéve három tablettát tartja szám elé. Számat összeszorítom, ezzel jelezve hogy én bizony nem veszem be őket.

-Azt akarod hogy mi adjuk be neked?-lép hozzám közelebb az egyik kék ruhás. Én csak gúnyosan elmosolyodom rajta, nekem aztán nem adja be.

-Próbálja meg.-nézek rá kihívóan.

A kezébe véve a gyógyszereket térdel rá az ágyra, addig társa lefogja testem. Mintha nem lenne elég a szíj. Számat erőszakkal próbálja kinyitni, arra viszont nem számít hogy megharapom. Szisszenve rántja el kezét, én csak nevetve döntöm hátra fejem amennyire csak tudom.

-Te akartad.-bele üt gyomromba ami miatt begörnyedek valamennyire, számat pedig elnyitom. Az alkalmat kihasználva teszi bele számba a tablettákat. Tenyerét arcomra teszi, megakadályozva azt hogy kiköphessem őket. Társa vizet nyújt felé, az pedig számhoz teszi. Amennyire csak tudja számba önti, tenyerét is visszatéve előző helyére.

-Nyeld le.-néz rám idegesen a mellettem térdelő. Mivel nem akarok megfulladni, nem volt más választásom. Erre csak vigyorogva áll vissza helyére.

-Jeon Jungkook.-kezd bele fölényesen-Megtámadta mindkét nevelőszülőjét, majd öccsét akarta megsebesíteni.-olvas bele egy mappába.

-Hol van Taehyung?-nem nézek rá, csak az előttem levő falat bámulom egy jó ideje. Nem tetszhetett hogy mondandója közé vágtam, hisz morgott egyet idegesen.

-Szóval. A mentők szedték le az apjáról akit húszon háromszor szúrt meg.-fintorodik el-Az anyát a nyakánál vágta meg, ezzel rögtöni halált vonva maga után.-csukja be a kezében tartott tárgyat.

-Hol van Taehyung?-kérdezek rá ismét, úgy mint ha az előző mondatokat meg se hallottam volna.

-Megbántad egyáltalán amit tettél, ha?-lép közelebb nyugodt valómhoz.

Hogy megbántam e? Nem. Egyáltalán nem. A "szüleim" sosem bántak jól velem. Konkrétan a halálba akartak küldeni, mert ott jobb lesz. Sosem gondoltak bele a helyzetembe, sosem érezték amit én. Mégis így akartak irányítani.

-Nem.-kisebb sóhajt eresztek kijelentésem után amire a rendőr ágyamra dobja a kezében tartott dolgait majd úgy ugrana nekem, viszont társa időben lefogja.

-Szerencséd hogy bolond vagy. Emiatt kevesebbet kapsz.-undorral néz végig rajtam amíg hátrál-Remélem megrohadsz a börtönben.-köp egyet a földre majd felvéve a mappát amit az előbb eldobott elhagyják a szobát.

Csak elmosolyodom kijelentésén, hisz mi mást tehetnék?

-Én is remélem. Én is..-suttogom magamnak.

Hol vagy törpe?