Miért?

10.

Jungkook:

Hétfő reggel izgatottan de félelemmel tele keltem. Ma megyek munka után nézni és ma megyek orvosomhoz. Az első miatt félek jobban be kell valljam. Kimenni az emberek közé...Rég voltam közöttük, ezt ki kell mondanom. Amióta kijöttem azóta nem léptem ki a házból. Nem volt merszem, nézni ahogy undorral vagy félelemmel mérnek végig az utcán. Ma viszont muszáj leszek kimenni "búvóhelyemről".

Fekete farmert, pulcsit és cipőt vettem fel. Most nem volt annyira hideg hogy kabát kelljen. Nem sütött a nap, de látszott hogy ősz van már. Borús volt az idő, eső nem hiszem hogy lesz. Fekete baseball sapkát vettem fel, zsebembe meg egy azonos színű maszkot is raktam. Nem akartam hogy felismerjenek az utcán, legszívesebben az egész lényemet eltakartam volna.

Taehyung már rég elment az iskolába. Nem igazán beszéltem vele a hétvégén. Főleg azután a nap után. Tudom hogy Yoongi elmondott nekik valamit, úgy nézett rám egész hétvégén mint aki szörnyet látott. Ezért sem akartam beszélgetésbe keveredni, féltem kérdezne a témáról.

Késő délelőtt hagytam el a házat, majd indultam útra. Maszkomat még nem vettem fel, csak sapkámat. Reménykedtem benne hogy nem fognak felismerni és elvegyülök a tömegben.

Miért is lenne szerencsém egyszer az életben? Nem volt elég hogy lehajtott fejjel mentem egész végig, de még vegyülni is próbáltam. Mind hiába, hisz rögtön felismert valaki és mutogatni kezdett rám a mellette levőnek, majd valamit suttogott is neki. Ekkor éreztem azt hogy jobb lesz ha felveszem maszkomat, de már késő volt. Többen is felém kezdtek bámulni és mutogatni. Kerültek engem nagy ívben, egyrészt örültem neki, de egyrészt rosszul esett. Mintha valami fertőző vírust képviselnék és ha az 5 méteres körzetembe jönnek, elkapják.

Gyorsan bementem egy üzletbe ahol kint volt egy tábla arról hogy dolgozót keresnek. Valami kávézó volt azt hiszem, sietségemben nem néztem. Amint beléptem egy csengő jelezte azt, aminek nem nagyon örültem. Nagy része a bent levőknek rám kapták tekintetüket. Levettem maszkomat hisz kezdett egy kicsit melegem lenni, de lehet ez volt a legrosszabb döntésem. Csak még jobban megnéztek, ami miatt inkább a pulthoz siettem.

Egy fiatal lány állt mögötte, mosolyogva fordult felém míg meg nem látta ki vagyok. Szemei tágra nyíltak, száját kissé elnyitotta. Én csak türelmesen megvártam amíg lenyugszik és el nem kezd beszélni.

-J..Jónapot! Miben segíthetek?-erőltet magára egy mosolyt.

-Egy fekete kávét szeretnék. Csak a kávé, semmi más.-piszkálom nyelvemmel számat belülről.

-Má..Máris készítem.-megy el amilyen gyorsan csak lehet. Csak sóhajtok egyet, majd ujjaimmal dobolni kezdek a pulton idegességemben. Érzem a tekinteteket a hátamon, konkrétan lyukat égetnek belém.

A lány hirtelen rakja elém italomat ami még gőzölög. Rápillantok semlegesen, de elkapja tekintetét. Csak lehangoltan elmosolyodok és egy huzamra megiszom a forró kávét. Nagy szemekkel nézett ismét rám, elővettem a pénzt zsebemből majd a pultra raktam. Biccentettem egyet majd elindultam a kijárat felé, mire egy megkönnyebbült sóhajtást hallottam. Fejemet rázva megyek tovább az utcán, maszkommal arcomon.

Még betértem egy-két helyre ahol ugyanez volt a reakció mindenkinél. Senkinél nem kérdeztem rá az állás miatt, csak kíváncsi voltam mit gondolnak az emberek. Elég volt látni az arcukat.

Délután van már bőven, én pedig egy kihaltabb részen megyek. Nem akarok többet emberek közt lenni, elég volt. Itt nincsenek sokan, régebben is sétáltam erre pont emiatt. Siettem otthonomba hisz gyógyszereimet be kellene vennem és már érzem a hiányukat és a késztetést. Kezdett lehűlni az idő így zsebre raktam kezeim, arcom a földet nézte. Szomorúan baktattam haza, vagyis szerettem volna mivel nekimentem valakinek.

-Bocsánat.-mondom az ismeretlennek és mennék is tovább, ha hagyná.

-Mit képzelsz ennyivel le van rendezve?-áll elém.

-Igen.-jelentem ki felhúzott szemöldökkel, szemébe nézve.

-Akkor nagyon elvagy tévedve.-nevet fel a mellette állókkal. Biccent nekik mire elkezdenek egy sikátorba rángatni. Kapálózom hisz hányszor volt már hogy így fogtak le az orvosok is. Nekilöknek a falnak és elállják az utat mind két oldalról.-Tudod te hogy kivel beszélsz?-jön közelebb magabiztosan.

-Nem érdekel.-nézek rá semlegesen.

-Ohh hidd el, érdekelni fog.-üt bele gyomromba mire összegörnyedem.-Szeretnéd tudni? Nem?-egyenesít fel majd öklével talál el most. Oldalra bicsaklik fejem, arcom grimaszba vágom.

Szorít a mellkasom, remeg a kezem. A gyógyszereim hiánya csak nő bennem. Reggel vettem be utoljára őket és máris kellenek. Üres szemekkel nézek az önelégült arcába.

-Minek neked maszk? Kinek hiszed magad?-nevet haverjaival majd letépi arcomról egy mozdulattal a fekete anyagot. Meglepődötten néz rám a mellette levőkkel együtt.-Te..Te nem az a nyomorék vagy?-húzza fel szemöldökeit-Az a pszichopata nem?-néz meg közelebbről.

Pszichopata. Ch. Csak szeretnéd.

Nem válaszoltam neki így vigyor terült el arcán. Szám is remegni kezdett, lábaimmal együtt. Fejem nyilallni kezdett, a mellkasom olyan erősen szorított, félek szétszakad.

-Hova remegsz ennyire?-nevet fel hitetlenül-Ennyire beszartál? Bezzeg akkor nem féltél, mikor megölted a szüleidet.-lesz mérges.

Nem bírom már sokáig, nem. Egyre rosszabb. Fáj, nagyon fáj. Becsukom szemem többször erősen, hátha enyhítek rajta, de hiába.

Ne gyere elő. Csak most ne, kérlek.

-Így még jobban élvezni fogom hogy szétverhetlek.-dörzsöli össze tenyereit.
Eddig bírtam, az agyam kikapcsolt.

Lendült a keze, de kitértem előle. Meglepődött, de újra támadt most már haverjaival együtt. Nehéz volt kitérnem ellenük, így is kaptam néhány ütést. Sikerült megütnöm párszor ami miatt zsebébe nyúlt vérző szájjal. Tágra nyílt szemekkel néztem ahogy bicskát vesz elő. A másik kettő lefogott így az vigyorogva közeledett felém. Erőt vettem magamon majd kirúgtam kezéből az éles tárgyat, amíg lefagyott addig a másik kettőt is megütöttem. Azok földre kerültek, a másikat is sikerült megrúgnom, ezért volt alkalmam felkapni a bicskát.

Hirtelen indultam meg a földön fekvőhöz és szúrtam bele a kést. Még ő is meglepődött, nem hogy én. Többször is megsebesítettem, nem tudtam leállni. Nem tudtam parancsolni magamnak. A kettő haver csak nézett egy darabig, de gyorsan elfutottak mikor rájuk néztem.

Lenéztem az alattam levőre, tiszta vér volt. Cselekednem kellett, a kést nem hagyhattam csak úgy ott. Szememmel kerestem a megfelelő helyet, szerencsére nem messze volt egy lefolyó. Sietősen beleraktam majd egy utolsó pillantást vetettem a földön fekvőre. Felvettem sapkámat és elfutottam amilyen gyorsan csak lehet.

Hazaérve berontottam az ajtón, levettem cipőm. Talán még volt bennem annyi hogy Taehyung után keressek. Lihegve mentem be a  nappaliba, ahol a tv előtt ült Jiminnel. Ijedten kapták rám tekintetüket. Közelebb sétáltam amennyire volt erőm. Kezemet nézték ami vörös volt a vértől.

-Men..jetek el.-mondtam akadozva összeesve a földre térdeimre. A szőke gyorsan állt fel majd húzta magával a megdermedt öcsémet. Az ajtóban Taehyung még visszanézett rám és megállt.

-MENJ EL TAEHYUNG!-kiáltottam rá szenvedő arccal mire megugrott, de felvette cipőjét és sietősen elhagyták a házat. Kapkodva a levegőt néztem öcsém után és hagytam had vegye át felettem az irányítást.

Gyere elő. Éld ki a vágyaidat.