Miért?

25.

Taehyung:

Bátyám vállán sírtam. Nem tudom meddig, az időt nem érzékeltem. Azt sem tudom azután mi történt, hisz feketeség lepte el agyam. Nagy valószínűséggel elaludtam, miközben úgy bőgtem mint egy öt éves.

Jól esett beszélgetni, rég csináltuk már. Mikor még nem volt ennyi baj, mindent megbeszéltünk és jókat tudtunk csevegni. Most el kellett tekintenem minden eddigi cselekedetétől és azt kell mondjam, testvérem semmit nem változott. Ugyanolyan bohókás és egy húron pendülünk.

Láttam rajta hogy sokszor szeretne megszólalni, mégsem tette. Kezeit is megmozdította néha, de rögtön meg is gondolta magát, amint rájött tettei súlyosságára.

Nem szeretnék ennyire távolságtartó lenni vele szemben, mégsem tudok eltekinteni a múlttól és attól, hogy bizony érez irántam. Már a gondolattól is kiráz a hideg és legszívesebben ki is törölném azt az estét az emlékezetemből.

Sokszor gondolok vissza arra a napra és átkozom magam hogy miért voltam pont otthon. Nem az én hibám, de én lettem a sérült fél. Hálát adok az égnek hogy a történtek közben Jimin telefonon beszélt velem.

...

Hétfő délután van, most csengettek ki az utolsó órámról. Tegnap semmi nem történt, azon kívül hogy tanultam és nem is mentem bátyám közelébe. Gáznak tartottam a szombat esti bőgésrohamom és nem tudtam szemébe nézni.

Jimin és Yoongi a délutánjaikat tervezik épp mellettem, miközben én csak boldogan hallgatom őket. Nagy meglepetésre, a randevújuk tökéletes volt és minden úgy ment ahogy kellett. Már meg is tervezték a következőt. Most is azt beszélik hogy beülnek egy kávézóba, ha nem is sok időre, de élvezzék egymás társaságát.

Kiérve a kapun, összeráncolom szemöldököm. Egy full feketébe öltözött kőoszlop bámul engem és a lelkemig hatol. Tágra nyílnak szemeim mikor realizálom hogy ez nem más, mint Jungkook. Odasétálok elé, amit barátaim is megtesznek.

-Hát te?-nézek fel fekete szemeibe.

-Eléd jöttem.-húzza le szájáról a maszkot, így jobban hallom.

-Egyedül is hazatud menni.-szólal fel mellőlem a szőke, de Yoongi csak megpöcköli, mire az csúnyán néz rá.

-Nem haza megyünk.-emeli rá tekintetét fújtatva a fekete hajú.

-Akkor hova?-vonom fel kíváncsian szemöldököm.

-Szeretném ha elkísérnél az orvosomhoz.-nézi cipője orrát.

Meglepődtem kissé, de elgondolkoztam rajta. Nagy bajom nem lehet belőle és hiába hogy milyen is, nem akarom megbántani.

-Oké.-rám kapja tekintetét meglepetten de rögtön rendezi vonásait-Menjetek nyugodtan.-mosolygok a szerelmespárra bíztatóan.

Elköszönve tőlük, indulunk el az orvoshoz. Nem jártam még ott, főleg nem kettesben Jungkookkal. De ennek is eljött az ideje úgy látszik.

Az út csendben telt, én nézelődtem, ő pedig a földet pásztázta egész végig. Sajnáltam hogy maszkban kell lennie, látszik rajta hogy nem akarja. Mégis ha nem hordja, nagyon sokan felismerik és mutogatnak rá. Szerintem ez eléggé undorító dolog és tudom hogy ezzel meg is bántják bátyámat.

Egy nagy fehér épület előtt állunk meg, testvérem végre felnéz a járdáról és nagyot sóhajtva méri végig ami előtte van. Kinyitja a kaput és előre enged, majd ugyanezt megteszi az ajtóval is. Bent csak leülünk a kitett fehér székekre és várunk. Itt már leveszi maszkját és baseball sapkáját, majd megigazítja haját.

Körülnézve elkap egy furcsa érzés. Tömény fertőtlenítő szag van és ez marja orromat. Érződik az alattam levő széken hogy recés és ez eléggé irritálja bőrömet. Minden fehér és ez kivakítja az ember szemét.

Nyílik az ajtó és egy fehér köpenyes férfi lép ki rajta. Végignéz a folyosón, de mivel rajtunk kívül nincs itt senki, csak a biztonsági őrök, ezért odajön hozzánk.

-Jungkook, ismét itt!-mosolyog rá kedvesen, de bátyám csak bólint egyet fáradtan-Nem gondoltam volna hogy kísérővel jössz!-kíváncsian fordul felém-Szabad tudni ki vagy?-mosolyog rám is barátságosan.

-Taehyung vagyok, Jungkook öccse.-állok fel és hajolok meg előtte. Kissé lehervad mosolyom mikor meglátom arckifejezését és furcsán nézek rá.

-T..Taehyung?-hitetlenkedve néz a még mindig ülő testvéremre, aki csak halványan bólint-Ha lehet most nem veled szeretnék beszélni, Jungkook.-vált komolyra hangja, kijelentésére bátyám ijedten kapja rá tekintetét-Tudnál rám szánni pár percet?-néz rám reménykedve, mire félve de bólintok.

Testvérem megragadja az orvos karját és arrébb rántja tőlem. Az kissé megijed, de kezeli a helyzetet. Int a biztonsági őröknek hogy ne mozduljanak és hagyják őket. A feketehajú valamit suttog a fülébe majd feldúltan hagyja el az épületet. Az orvos mintha sokkolt lenne, de rendezi vonásait. Int nekem egyet hogy kövessem, amit meg is teszek.

Irodája eléggé barátságos, mégsem hagy nyugodni a tény hogy hol is vagyunk. Leül az asztala mögé és elővesz egy jó vastag mappát. Ha jól látom, bátyámé lehet.

-Nem gondoltam volna hogy valaha is találkozunk.-kezd bele kedvesen.

-Én sem.-mondom az igazat.

-Testvére nagyon sokat mesél önről, minden alkalommal.-bujkál egy mosoly szája sarkában-Nem tudom mennyire van tisztában az állapotával.-vált kissé komolyra.

-Nem mond sokat.-piszkálom kezem szégyenemben, lehajtott fejjel.

-Ez teljesen normális, Jungkook nagyon nehezen nyílik meg. Nekem is alig akart, de még így is érzem hogy nem mond el mindent.-sóhajt gondterhelten.

-Javul...?-teszem fel halkan azt az egy kérdést ami igazán érdekel és félve nézek az orvosra.

-Nem igazán.-húzza száját-Viszont volt már rosszabb is.-próbál lelket önteni belém, de észreveszi hogy nem igazán sikerül.

-Van még esély hogy jobb legyen?-reménykedve teszem fel utolsó kérdésem.

-Nyújtson neki támaszt, de adjon neki teret.-hagyja figyelmen kívül kérdésemet-A bátya egy nehéz eset.-sóhajt egy aprót-Amíg maga mellette van, baj nem lehet.-veszi fel újból mosolyát, amit próbálok viszonozni nehézkesen.

Nem tudtuk, hogy már én sem tudok hatni rá.